2010. jún. 1.

Suszterszék [3]


      Már az Ószövetségben Isten pártját fogta a kicsinyeknek, szegényeknek, elvárta választott népétől, hogy jót tegyen velük. Csak néhány példa:

      „Az özvegyet és árvát ne sanyargassátok. Ha durván bántok vele, s ő hozzám kiált, meghallom panaszát, és fellobban haragom. Kard által veszítlek el benneteket, hogy asszonyaitok özvegyek, gyermekeitek árvák legyenek.” (Kiv 22-21-23)
      „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet. Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát. ” (Iz 10,1-2)
      „Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát - tőlem pedig nem félnek - mondja a Seregek Ura.” (Mal 3.5)

      Az evangéliumokban pedig Jézus egyenesen azonosította magát a szegényekkel:
      „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam... szomjas voltam... idegen voltam... nem volt ruhám... beteg voltam... börtönben voltam... Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (vö: Mt 25, 34-40)

      Krisztus szerette a szegényeket, mert jobban rászorulnak a megbecsülésre, tisztességre, vigaszra, mint mások, hiszen itt a földön csak nélkülözés, gond és szeretetlenség jut nekik. Vianney Szent János szerette a szegényeket, és minden tőle telhetőt megtett értük, ezért az édes Jézusunk a szentség legmagasabb fokára emelte Vianney Szent Jánost!
      De már maga a Vianney család közismert volt a nélkülözők befogadásáról és a szeretet gyakorlásáról. Előfordult, hogy egyszerre tíz szegény ember ült a családi leves körül. Ha pedig kevés volt a leves, az édesapa lemondott a saját adagjáról. A gazdaság épületei éjszakai szállásul szolgáltak. „Általában sokan szálltak meg, egyszerre akár húszan is” - írta Catherine Lassagne a szent plébánost idézve. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy az arsi plébános milyen figyelemmel beszél nekünk a legvédtelenebbekről, és hogyan gyakorolta ő maga a „legszegényebbek szolgálatát”. Nem csak azért tette, mert gyerekkorában ezt látta a szüleitől, hanem mert ez az evangélium sürgető hívása. 1825-ben leányiskolát alapított Arsban, amit hét évvel később egy fiúiskola is követett. A plébános egyre több embert vonzott magához: szenvedélyesen, nagy türelemmel, hatalmas lelkesedéssel és kitartó jósággal fáradozott híveiért, és a bűnösökért, és a szegényekért.

      Álljanak itt Szentünk lelkesítő szavai „Monin abbé: Szól az Ars-i Szent” című könyvből:
      _____________________________________________________________________

      Milyen szerencse, hogy a szegények eljönnek hozzánk szeretetet kérni! Ha nem jönnének, nekünk kellene fölkeresni őket, pedig az embernek nincs mindig ideje rá!
      Van, aki csak azért ad alamizsnát, hogy lássák, dicsérjék, csodálják őt... Van, aki úgy találja, hogy nem kap érte elég köszönetet. Ez nincs jól így!... Ha az emberekért alamizsnálkodtok, van miért megbánni; de ha a jó Istenért, akkor ugyancsak nem fontos, hogy megköszönik-e vagy nem. Mindenkinek minden jót meg kell tennünk, amennyire csak lehet, de jutalmat egyedül a jó Istentől várjunk.
      Amikor alamizsnát adunk, gondoljunk rá, hogy nem a szegényeknek adjuk, hanem Krisztus Urunknak. Sokszor azt hisszük, hogy egy szegényen segítünk, és kiderül, hogy Krisztus Urunk az. Nézzétek Istenes Szent Jánost: szokása volt, hogy lábat mosott a szegényeknek, mielőtt megebédeltette volna őket. Egy napon, amint lehajolt egy szegény koldus lábához, látja, hogy ott van rajta a szögek helye. Megindultan emeli föl a fejét és fölkiált: «Hát te vagy az, Uram?!« (Itt Vianney könnyekre fakad.) Krisztus Urunk ezt mondja neki: “János, örömmel látom, hogy gondod van szegényeimre.« Azzal eltűnt.
      Nézzétek a jó Szent Gergelyt! Naponta tizenkét szegényt vendégelt meg asztalánál. Egy napon úgy találta, hogy tizenhárman vannak és szólt a cselédjének: »Tizenhárom szegény van.« A cseléd ezt mondta: »Én csak tizenkettőt látok.« A Szent észrevette, hogy a tizenharmadik színében elváltozik: piros volt, majd fehér, mint a hó. Étkezés végén a pápa kézenfogta az ismeretlen szegényt, félrevonta, és megkérdezte: »Ki vagy?« - »Angyal vagyok (a szent plébános újra könnyezik), Krisztus Urunk küldött, hogy közelről megnézzem, hogyan gondoskodsz szegényeiről. Én vagyok, aki Isten elé viszem imáidat és alamizsnáidat.« E szavaknál eltűnt. Rómában még látható az asztal, amelynél ült.
      Van, aki ezt mondja a szegényeknek, ha egészséget lát az arcukon: »Naplopó vagy! Tudnál te dolgozni: fiatal vagy, erős a karod.« De nem tudjátok, nem Isten akarata-e, hogy ez a szegény kéregetni járjon. Hátha így az Isten akarata ellen zúgolódtok.
      Ott van Labre szent Benedek! Mindenki megvetette. Ingyenélőnek hívták. A gyerekek kővel dobálták. Ez a jó Szent tudta, hogy ő Isten akaratát teszi; sohasem felelt. Egyszer fölkereste gyóntatóját, s az ezt mondta neki: »Barátom, azt hiszem, jobban tennéd, ha elszegődnél valahová. Megbántják miattad a jó Istent. Azt mondják az emberek, hogy a lustaság visz a koldulásra.« Labre szent Benedek alázatosan felelte: »Atyám, Isten akarata, hogy kolduljak. Húzza csak el a gyóntatószék függönyét és meglátja...« A pap úgy tett és az egész kápolnát betöltő fényességet látott. Ezután már nem akarta eltéríteni a Szentet útjáról...
      Gyermekeim, mit is tudjuk mi, nincsenek-e mások is így? Ezért sosem szabad visszautasítani a szegényeket. Ha mi nem tudunk nekik adni, kérjük a Jó Istent, hogy indítson másokat.
      Vannak, akik ezt mondják: »Rosszra fogja használni!« - Használja, amire akarja. A szegény majd felel arról az ítéleten, hogy mit tett az alamizsnával; ti pedig arról feleltek, hogy adtatok-e alamizsnát, vagy nem.
      Sosem szabad megvetni a szegényeket, mert ez a megvetés Istent éri.
       __________________________________________________________________

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mécs László: Májusi legenda


Zöld vetések ringó tengerében
gyalogösvény ment, oly keskeny éppen,

mintha Mózes vágta volna széjjel
világhírű varázsvesszejével.

Léha tücskök dáridója zengett,
s csiklandozta a mosolygó csendet.

Bár szívemben régi tüske égett,
megáldottam a nagy mindenséget.

Az utacskán lábom hetykén ment át,
orrom mesét szimatolt, legendát.

S íme jött is szembe az ösvényen
egy szakállas koldus lassan, vénen.

Úgy mutatta félkarját, a csonkát,
pőrén, mint pénz-kölykező vagyonkát.

Másik karja felém nyúlva pénzt kért.
Belenyúltam a zsebembe pénzért.

Számolgattam, aprópénzt kerestem
bosszankodva és fukarka-resten.

S míg pirulva pénzt böngészve álltam,
hirtelen lúdbőrös lett a hátam,

különleges túlvilági csend lett,
harangvirág hallhatóan csengett,

s bár lehunytam mindkét szempillámat:
mintha Jézus nézett volna rám ott,

borzongások leptek el, mint hangyák,
s meghallottam Jézus titkos hangját:

“Mit számolgatsz olyan kínos-bölcsen?
Mikor kértél, hogy szíved megtöltsem

boldogsággal, s balzsam kellett, kegyszer:
anyád csókját számoltam csak egyszer?

Megszámoltam álmaid vetését,
gyermekek, fák, fecskék nevetését,

holdas esték néma titkú báját,
lepkék, rétek tarka karneválját?

Megszámoltam a sok szívet, ember,
mely feléd nyílt mint tulipán-tenger?

Számoltam az égből rádszalasztott
napsugarat, jóságot, malasztot?

Megszámoltam csöppenként a vérem,
mely kifolyt, hogy élhess hófehéren,

s boldogsággal szívedet megtöltse?
- Te meg számolsz mint garaskák bölcse!”

... E szavakra pillám fölnyitottam,
de nem láttam csak a koldust ottan.

Pénzt várt. Én meg zavaromban nyomban
pénztárcámat a markába nyomtam.

Ó rémnézett félve, megindultan,
s azt gondolva, hogy megbolondultam:

futni kezdett. Nagy jókedvem támadt,
zöld kalászok csókolták ruhámat,

tust vonózott a föld minden tücske,
s a szívemből önmagától
kihullott egy régi rozsdás tüske.
_________

Apulchra írta...

Köszönöm Mécs László versét!!! Nagy magyar szerzetes költőnk:

"Én, Mécs, Isten szavának trombitája
s mint költő, élő lelkiismeret: "