2010. máj. 27.

Suszterszék [1]

      Katolikus Egyházamat hasonlították már egy suszterszékhez is, amelynek lábai egyforma hosszúak, és tökéletes egyensúlyban van: igehirdetés, szentségek kiszolgáltatása, karitász tevékenység. A Szentírásban találtam egy másik suszterszéket. Szent Máté evangéliumában az Úr legszentebb imáját a hatodik fejezetben olvashatjuk (6-13). Megdöbbentő az ima szövegkörnyezete. Kiderül, hogy az alamizsna, az ima és a böjt nem választható lehetőség, hiszen Jézus úgy is mondhatta volna: kedves testvéreim, ha esetleg kedvetek szottyan adakozni, imádkozni, böjtölni, akkor tartsátok be ezeket a tanácsokat, melyeket most elétek tárok. Valójában mindez Isten gyermekének a lelki életének alappillérei. Jézus bízott tanítványaiban, és ma  bennem is megbízik, hogy mindezeket gyakorolom a mindennapi életben. És természetesen újra kiemelte a megbocsátás fontosságát. Mindehhez erőt ad a Szentlélek, önmagunktól semmire sem lennénk képesek.


      „Amikor tehát alamizsnát adsz...” (Mt 6.2) „Te amikor imádkozol...” (Mt 6.6) „Te, amikor böjtölsz...” (Mt 6.17) Elneveztem magamban suszterszéknek.
      A Szentírást megértéséhez egyetlen egy kulcsot ismerek: Szeretet a neve ennek a kulcsnak. Jézusunk azért várja el tőlünk mindezt, hogy jobban szeressük Istent és a felebarátot. A böjt által megtakarított pénzzel segíthetünk a rászorulókon, imáinkkal segíthetünk.

      Édes Jézus hol egyes számban, hol többes számban használja ezeket az igéket: „... imádkozol... imádkoztok... ” Az egyes szám nekem szól, az egyeseknek, a többes szám az Egyháznak. A liturgikus év folyamán Egyházunk az adakozásra és az imára szüntelenül hív,  de Karácsony táján különösen az adakozásra, Nagyböjt idején főleg a böjtre és az elcsendesedésre.

      A Katolikus Egyházban eleven a karitász tevékenység kezdettől fogva, sőt vannak  lovagrendek, szerzetesrendek, amelyek kimondottan a szegényeket szolgálják, mint például a ferences barátok.  De ez minden katolikusra érvényes, a kármelitákra is, erre majd  még visszatérek. Megfigyeltem, hogy Erdélyben ehhez képest az ortodox egyháznak nincs karitász hagyománya, nem nagyon kapcsolódik be semmilyen szociális tevékenységbe. A tévéműsorokban szoktak lenni hébe-hóba interaktív jótékonysági adások, de azokat sem az ortodox egyház szervezi. Kerestem erre a választ könyvekben és helyi pópáknál (egy kilencgyermekes és egy háromgyermekes a negyedünkben laktak), ami összegezve így hangzana: az ortodox lelkiség az ember megtérésén és megszentelésén fáradozik, fő célja az ember megszabadítása az önhittségtől, a fösvénységtől, a törtetéstől, mert a lelki szabadság Isten- és emberszeretet szül. A hagyományuk hészüchaszta, a megtért keresztény minden egyes emberben Isten képmását látja, így lesz Isten-látóvá és közösségivé, elkezd együtt érző és segítő szívű lenni. Azt is mondják, hogy a katolikusok elfelejtik a legfontosabb szociális és társadalmi problémát: a halált. Nekik céljuk, hogy megtanítsák a keresztényeket az aszkétikus és szentségi életre, mert ezáltal megszabadulnak a halál félelmétől –  tehát ez lenne a legfontosabb „karitász” tevékenység.
      Szerintük azért félünk mi a katolikusok a haláltól, mert ezzel nem foglalkozik az Egyházunk, az ortodoxok bezzeg nem félnek a haláltól (hiszi a piszi).

________________________________
Megj. A Karitász latin eredetű női név, jelentése: felebaráti szeretet, emberszeretet.

Nincsenek megjegyzések: