2010. máj. 30.

Ima az örök Háromsághoz

      Te, örök Háromság, alkotó vagy, és én a te alkotásod, megismertem az új teremtésben; amelyet Fiad Vérével készítettél nekem, hogy szerelmese lettél alkotásod szépségének.
      Ó, mélység, ó örök Istenség, ó, mélységes tenger! Mi többet adhattál volna nekem, mint önmagadat? Te vagy az a tűz, ami mindig ég és soha nem hamvad el. Te vagy az a tűz, amely elemészti önmagában a lélek minden önszeretetét. Te vagy az tűz, amely elvesz minden hideget. Te világítasz, világosságod által megismertetetted velem az igazságot. Te vagy az a minden világosság feletti világosság, amellyel az értelem szemének oly bőséges és természetfölötti világosságot adsz, hogy eljuttatod ezzel a hit világosságának fényére: e hitben látom, hogy lelkemnek élete van, s ebben a világosságban fogad be téged, a világosságot. A hit világosságában nyerek bölcsességet, Fiadnak, az Igének bölcsességében, a hit világosságában erős; állhatatos és kitartó vagyok; a hit világosságában remélek, és ez nem engedi, hogy ellankadjak az úton. Ez a világosság mutatja meg az utat; és e világosság nélkül sötétben járnék; ezért kérlek örök Atya, világosíts meg a legszentebb hit világosságával engem!
      Valóban, ez a világosság tenger, hiszen benned táplálja a lelket, csendes óceán, örök Háromság... Ez a víz tükör: benne, örök Háromság, megismertetsz önmagammal... Ebben a világosságban jelensz meg előttem, te legfőbb és végtelen jó... minden szépség feletti Szépség, minden bölcsesség feletti Bölcsesség...
      Ó, örök Háromság..., miért nem szerettelek Téged?
Szienai Szent Katalin, Dialógus, 167

Nincsenek megjegyzések: