2010. máj. 30.

Ima az örök Háromsághoz

      Te, örök Háromság, alkotó vagy, és én a te alkotásod, megismertem az új teremtésben; amelyet Fiad Vérével készítettél nekem, hogy szerelmese lettél alkotásod szépségének.
      Ó, mélység, ó örök Istenség, ó, mélységes tenger! Mi többet adhattál volna nekem, mint önmagadat? Te vagy az a tűz, ami mindig ég és soha nem hamvad el. Te vagy az a tűz, amely elemészti önmagában a lélek minden önszeretetét. Te vagy az tűz, amely elvesz minden hideget. Te világítasz, világosságod által megismertetetted velem az igazságot. Te vagy az a minden világosság feletti világosság, amellyel az értelem szemének oly bőséges és természetfölötti világosságot adsz, hogy eljuttatod ezzel a hit világosságának fényére: e hitben látom, hogy lelkemnek élete van, s ebben a világosságban fogad be téged, a világosságot. A hit világosságában nyerek bölcsességet, Fiadnak, az Igének bölcsességében, a hit világosságában erős; állhatatos és kitartó vagyok; a hit világosságában remélek, és ez nem engedi, hogy ellankadjak az úton. Ez a világosság mutatja meg az utat; és e világosság nélkül sötétben járnék; ezért kérlek örök Atya, világosíts meg a legszentebb hit világosságával engem!
      Valóban, ez a világosság tenger, hiszen benned táplálja a lelket, csendes óceán, örök Háromság... Ez a víz tükör: benne, örök Háromság, megismertetsz önmagammal... Ebben a világosságban jelensz meg előttem, te legfőbb és végtelen jó... minden szépség feletti Szépség, minden bölcsesség feletti Bölcsesség...
      Ó, örök Háromság..., miért nem szerettelek Téged?
Szienai Szent Katalin, Dialógus, 167

2010. máj. 29.

A Szentháromság megtapasztalása Kármel két nagy szentjénél


       Keresztes Szent János szerette a beosztottait, a nővéreket, a laikusokat; ő is, és Szent Terézia anyánk is rengeteg energiát „pazarolt” a felebarátra, levelezésükben egész elmélkedési műveket írtak válaszul! Ma, a mobiltelefon és az internet korában könnyebb lenne, de még a jó szót is sajnálják a felebaráttól, az ilyeneknél valami nagyon stimmel. Szeresd Istent és szeresd felebarátod, nem lehet kijátszani e két parancsolatot egymás ellen, nem lehet Istent szeretni, ha megvetjük embertársainkat, és az imáink sem jutnak Isten színe elé a gyakorlatba ültetett felebaráti szeretet nélkül. A Kármel e két nagy misztikusa megtapasztalta a Szentháromságot, mert nagy volt bennük az áldozatos szeretet Isten és az ember iránt. Csupán egyszerű jelenlétük vonzott és megváltoztatta a környezetüket, a városukat.

      Szent Terézia írja a két legfőbb isteni parancsról:
      „Arra vonatkozólag, vajon megtartjuk-e ezt a két parancsolatot, nézetem szerint a legbiztosabb jel az, ha teljesítjük a felebaráti szeretet kötelmeit. Mert hogy szeretjük-e Istent vagy sem, azt nehéz megmondani, bár erre vonatkozólag is vannak nagyon biztos jelek, amelyekből megérthetjük, hogy igazán szeretjük Őt: ellenben azt nem kell soká kutatnunk, hogy szeretjük-e embertársunkat. Legyetek meggyőződve, hogy minél jobban haladtok előre ez utóbbiban, annál jobban fogtok haladni az Isten iránti szeretetben is. Ő Szent Felsége ugyanis annyira szeret bennünket, hogy jutalmul felebaráti szeretetünkért ezerféle úton-módon fogja megnövelni azt a szeretetet, amellyel Neki tartozunk. Eziránt nincs semmi kétségem. Nagyon fontos tehát szemmel tartanunk magunkat, hogy miképpen állunk e tekintetben; ha jól, akkor minden rendben van. Mivel ugyanis a mi természetünk meg van romolva, nem lehetne meg bennünk a felebaráti szeretet, ha nem gyökereznék Isten iránti szeretetünkben.”(A belső várkastély, V. Lakás, 3. fejezet)

      Szent Terézia, amint írja az 1572-i jelenésben, az édes Jézus megköti vele az immár felbonthatatlan frigyet, a lelki házasságot. „Nézd ezt a szeget, - mondotta neki - ez annak a záloga, hogy mától kezdve hitvesem vagy, amit eddig nem érdemeltél meg... Az én becsületem a tied, s a te becsületed az enyém. Ezután bevonult lelkébe az a magasztos értelmi látomás, a Szentháromság három isteni Személye s ettől kezdve állandó társasága lett. Teljesedtek rajta az Úr Jézus szavai: „Eljövünk hozzá s nála fogunk lakni.”

      A Szentháromság egy Isten titkát meg is értettette Úr Szent Teréziával:
     „Egy alkalommal, mialatt a „Quicumque vult” zsoltárt mondtam, megadatott megértenem, hogy miként lehet egy az Isten három személyben, és pedig olyan világosan, hogy egészen elcsodálkoztam, és nagyon megörültem. Ez a kegyelem nagy lelki hasznomra volt, amennyiben általa tisztább fogalmat alkottam magamnak az Úristen végtelen nagyságáról és lényének csodáiról; s azóta, valahányszor gondolkozom, vagy pedig beszélnek előttem a Szentháromságról, azt hiszem belátom, hogy miképpen lehetséges, ami nagyon boldoggá tesz.” (Önéletrajz, XXXIX. Fejezet.)

      Keresztes Szent János, hogy a testvérek és a nővérek kedvébe járjon, szívesen teljesítette kéréseiket még akkor is, ha neki az komoly terhet jelentett, a votív miséjét mindig a Szentháromságról mondta.

      Klemm Nándor írja Szent János atyánk életrajzában:

      Akkora áhítattal mondta szentmiséjét, hogy sokszor elragadtatásba esett. 1580 táján történt meg Baézában, hogy szentáldozás után ott maradt elragadtatásban, kezében a kehellyel. Annyira magán kívül volt, hogy elfelejtette befejezni a szentmisét, s elment az oltártól. Ekkor a nép közül valaki kiáltotta: ,,Hívjanak angyalokat, hadd végezzék be a szentmisét, melyet ez a szent atya befejezetlenül hagyott.” Egyik társának kellett őt figyelmeztetnie, hogy nem fejezte be a misét, és visszavezetnie az oltárhoz.
      1579 decemberében, vagy 1581. június végén történt, hogy szentmiséje alatt egész alakját körülragyogta a fény, mely a szentostyából áradt.
      Szent Albertről nevezett Annának ezeket mondta: ,,Leányom, én az én lelkemet mindig a Szentháromság bensejében tartogatom, s az én Uram, Jézus Krisztus akarja, hogy ott legyen... Leányom, akkora az a vigasztalás, mely lelkemet elárasztja, hogy nem merek olyan helyre menni, mely engem nagyobb áhítatra hangol, mert úgy látom, hogy gyönge természetem nem bírja ki a ilyen végleteket. Megtörténik, hogy néhány napig nem is misézem, mert attól félek, hogy olyasmi történik velem, amit sokan észrevesznek. Ilyenkor szoktam kérni az Urat, hogy erősítse meg a szervezetemet, vagy pedig vegyen magához ebből a világból, főleg pedig, hogy ne kelljen lelkemet vezetnem.” Ezek a sóhajok és fájdalomkiáltások, melyeket a Szentlélek kiáradó kegyelme csalt ki szívéből, még sokáig fogják jelezni János atya belső szenvedéseit.
      Egy alkalommal, mialatt szentmiséhez öltözködött, kinyilatkoztatás folytán megtudta, hogy az Istenanyáról nevezett Franciska nővér a kóruson van, s nagyon szeretne hallani a három isteni Személyről. Jézus értésére adta János atyának, hogy Franciska vigasztalására, mondja el a Szentháromság miséjét. Mise után hívatta Franciskát és így szólt hozzá: ,,Leányom, hálásan köszönöm s egész életemre le vagyok Önnek kötelezve azért, hogy Önre való tekintettel kellett az édes Jézus parancsára, ma a Szentháromságról miséznem. Egészen rendkívüli kegyelemben volt részem. Az átváltoztatás pillanatában láttam a három isteni Személyt fényes felhőbe burkoltan.” Ezen szavakra elragadtatásba esett, arca kipirult és olyan volt, mint egy szeráf. Az elragadtatás egy fél óráig tartott. ,,Isten érintése alatt a lélek élvez mind állagában, mind képességében. Sőt mi több, ez a túláradó boldogság áthat a testre is úgy, hogy áthatja az egész érzéki részt, az összes tagokat, a csontokat és azok velejét. Mindezek nem azt a közönséges, mindennapi jólétet élvezik, hanem valami kimondhatatlan boldogságot és dicsőséget, mely érezhető még a kezek és a lábak utolsó ízületeiben is.” Keresztes János ezt az állapotot a szeretet elragadtatásának nevezte. Ez egészen más valami, mint azok az elragadtatások, melyek megelőzik a lelki házasságot.

      Ő megtalálta a ,,föltétlenséget”. Ez annyit jelent, hogy a lélek szeretetből teljesen odaadja magát Istennek, s embertársának az Istenért. A szeretet akkor tökéletes, ha az egyesülés el nem veszíthető. János odaadta magát önmagára való tekintet nélkül, mint aki a másé, s mekkora öröm volt ez azokra nézve, akik őt magukénak tekintették. Keresztes János nagy szeretettel gondoskodott beosztottairól és sietett segítségére beosztottainak és embertársainak szükségleteik kielégítésében. De ez szeretet -- szeretet! -- és nem gyengeség volt. Jósága miatt azonban nem nézte el a legkisebb hibát sem, és a vétkes magas beosztását sem vette figyelembe ilyenkor.

      A kármeliták baezai temploma mindjobban megtelt; a természetfölöttiség ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt. János atya rektorsága alatt az atyák mindennap délelőtt és délután ott ültek a gyóntatószékben, s mégsem tudtak mindenkit feloldozni. Sohasem volt oly sok gyóntatás, mint a szentéletű János atya elöljárósága alatt. Ő maga is igen sok embert mentett itt ki a bűn rabságából. Akkora volt benne a buzgalom a lelkek üdve iránt, hogy bárki volt is, akár gazdag, akár szegény, azonnal meggyóntatta és pedig nagy örömmel.

      Ezidőtájt írta meg ,,A lélek sötét éjszakája” előszavát. Apostoli lehetőséget látott abban, hogy írása révén hasznára lehet igen sok lelki gonddal küszködő léleknek.
*********************************************************
Illusztráció: Andrej Rubljov közismert Szentháromság-ikonja.

*********************************************************

2010. máj. 28.

Suszterszék [2]


      „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.(Mt 6,1-4)

      Sokan azt gondolják, ha vetnek néhanapján a koldusoknak egy-két lejt és fizetik a kepét (ha fizetik), akkor az alamizsnálkodásnak eleget tettek. A kepe az egyházadó, akkor is, ha önkéntességen alapul. Szép és szükséges dolog alapítványoknak adakozni, de ma már annyi alapítvány van, hogy csak na, és nem mindig oda megy a pénz, amire mondják. Oda kell figyelni.
      Az alamizsnálkodás emberi kapcsolatot jelent, mert alapítványokon keresztül nem látjuk, tapasztaljuk az emberi nyomort, a szükséget, nem kell egy szegény ember tekintetét elviselni. Isten minden emberben jelen van, ha egy szegénytől elfordulunk, Istentől fordulunk el. Szegény az, akinek a leginkább szüksége van ránk, hogy élhessen. Azokra a szegényekre gondolok most, akik nem a templomajtóban támadnak le. Érdekes tapasztalat volt, hogy amikor erről beszélgettünk a munkahelyemen, azt kérdezték: tényleg vannak éhező szegények? mert mi egyet sem ismerünk.

      Voltak, vannak és lesznek szegények, csak nyitott szívvel kell járni. „Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.” (Mt 26,11) Aki alamizsnát ad, az inkább kap. Hálás vagyok a szegényeknek, hogy elfogadtak. Nem vagyok gazdag, de hozzájuk képest igen. Örvendek, hogy az én gazdagságom nem ingereli a szegényeket, másképp nem állnának velem szóba.

      Eddig is igen sok szegény családot megismertem, sokszor az időmön kívül semmit sem tudok adni nekik, de boldogok, ha valaki meghallgatja őket, ha valaki velük imádkozik – és ezzel az én hitem és szeretetem nő. Ha igen nagy a baj, a szeretet találékony, és ilyenkor ki kell mondani: segítsetek testvérek, hogy segítsek: közös összefogása a jobb és a bal kéznek. Ezelőtt jó három évvel valaki megkért, hogy adassam fel a skapulárét egy ágyhoz kötött beteg nőnek, az özvegy édesanyja gondozza. Felhívtam őket telefonon, és megbeszéltünk egy időpontot. Elmentem. Egy szomszédos tömbházban laktak, addig nem is hallottam róluk. Az előszobából már megpillantottam a betegágyat, és meglepődtem az édesanyán: egy hajlott hátú, bicegő, 72 éves mosolygó néni, hófehér hajjal. Beléptem a beteghez, és bemutatkoztam. Az ágy mellett volt egy szék, leültettek. Kiderült, csak ők ketten éldegélnek ebben a lakásban. Megkérdeztem, mi a baj: valami izomsorvadás komplikációkkal, 25 éves korában kezdődött, az utóbbi 6 évben már le se tudott szállni az ágyról, felülni sem tud. Gép lélegezteti, az édesanyja eteti, fürdeti, forgatja évek óta, a lábát is ő rakosgatja más helyzetbe, ha fáj. Naponta többször imádkoztak együtt, a hitük és bizalmuk Istenben hatalmas volt. Hetente jártam hozzájuk, vittem nekik olvasnivalót a kármelita szentektől, beszélgettünk, meséltek az életükről, és együtt imádkoztunk. A beteg rendkívül okos, olvasott valaki. Meséltettek az én életemről, azt is kinyomoztuk, hogy 3 hónapig óvónénije volt a fiamnak. Körülbelül a negyedik találkozás alkalmából azt mondja az édesanya: hiszen maga tud tréfálkozni is, meg mosolyogni, eddig miért haragudott? Ekkor kitört belőlem a sírás, mondtam, dehogy haragudtam, csak mélyen megrendültem, most kezdek magamhoz térni. Erre az édesanya kezdett el sírni, hogy két kis nyugdíjból élnek, a fia családjának jelenleg nehéz anyagi gondjai vannak, és a villanyszámlát úgy néz ki, nem tudják kifizetni, levágják a villanyt. Nagy összeg volt, rémültem néztem a lélegeztető gépre: villanyárammal működik, nélküle maximum 30 percig bírja a beteg... Imádkoztam, és a munkahelyemen elmondtam félve-remegve a gondjukat, vettem egy papírlapot, felírtam rá a nevem és egy összeget, megkérdeztem, akarnak-e ők is segíteni: igen. Szép összeg gyűlt össze, több mint a villanyszámla, elvittük ketten. Majd egy hónap alatt több kolleganőm is elment szerre, mert egy csodálatos csere történt: azért mentek, hogy vigasztaljanak és imádkozzanak velük-értük, de végül is a látogató jött el hatalmas hittel és békével a szívében. Egy kispap ismerte őket, mert elsőpéntekesek voltak, és feladta nekik a skapulárét. Közben kiderült, hogy nincs rádiójuk, nem tudják hallgatni a szentmisét a Mária Rádióban: megleptük őket egy márkás rádióval. Azóta Isten segítségével  eladták a lakást ők is és néni a fia is, elköltöztek egy közeli faluba közösen egy házba, a beteget annyi év után kivihetik a kertbe, és virágokat, fákat, napnyugtát, más házakat is lát, nem csak a szomszéd tömbház szürke tűzfalát. Mi természetesnek vesszük, hogy járni tudunk, megcsodálhatjuk ezt a gyönyörű világot, pedig minden Isten ingyenes és pazarló ajándéka.
      Hálásak lehetünk, ha egy szegényre találunk, és az befogad a szívébe, mert a szegényben magával az Úr Jézussal találkozunk. Az elszegényedés igen hamar megy: elég egy munkanélküliség, egy betegség, és a család megindul a lejtőn.
      Csak el kell kezdeni tenni a jót a környezetünkben, mert az emberek a szívük mélyén jók, szeretnek jót tenni, és csatlakoznak. Ne várjunk a papokra, hogy biztassanak bennünket, mert csak az első lépés nehéz, és Isten mindig segít, hogy segítsünk, gazdagnak sem kell lenni ehhez.

2010. máj. 27.

Suszterszék [1]

      Katolikus Egyházamat hasonlították már egy suszterszékhez is, amelynek lábai egyforma hosszúak, és tökéletes egyensúlyban van: igehirdetés, szentségek kiszolgáltatása, karitász tevékenység. A Szentírásban találtam egy másik suszterszéket. Szent Máté evangéliumában az Úr legszentebb imáját a hatodik fejezetben olvashatjuk (6-13). Megdöbbentő az ima szövegkörnyezete. Kiderül, hogy az alamizsna, az ima és a böjt nem választható lehetőség, hiszen Jézus úgy is mondhatta volna: kedves testvéreim, ha esetleg kedvetek szottyan adakozni, imádkozni, böjtölni, akkor tartsátok be ezeket a tanácsokat, melyeket most elétek tárok. Valójában mindez Isten gyermekének a lelki életének alappillérei. Jézus bízott tanítványaiban, és ma  bennem is megbízik, hogy mindezeket gyakorolom a mindennapi életben. És természetesen újra kiemelte a megbocsátás fontosságát. Mindehhez erőt ad a Szentlélek, önmagunktól semmire sem lennénk képesek.


      „Amikor tehát alamizsnát adsz...” (Mt 6.2) „Te amikor imádkozol...” (Mt 6.6) „Te, amikor böjtölsz...” (Mt 6.17) Elneveztem magamban suszterszéknek.
      A Szentírást megértéséhez egyetlen egy kulcsot ismerek: Szeretet a neve ennek a kulcsnak. Jézusunk azért várja el tőlünk mindezt, hogy jobban szeressük Istent és a felebarátot. A böjt által megtakarított pénzzel segíthetünk a rászorulókon, imáinkkal segíthetünk.

      Édes Jézus hol egyes számban, hol többes számban használja ezeket az igéket: „... imádkozol... imádkoztok... ” Az egyes szám nekem szól, az egyeseknek, a többes szám az Egyháznak. A liturgikus év folyamán Egyházunk az adakozásra és az imára szüntelenül hív,  de Karácsony táján különösen az adakozásra, Nagyböjt idején főleg a böjtre és az elcsendesedésre.

      A Katolikus Egyházban eleven a karitász tevékenység kezdettől fogva, sőt vannak  lovagrendek, szerzetesrendek, amelyek kimondottan a szegényeket szolgálják, mint például a ferences barátok.  De ez minden katolikusra érvényes, a kármelitákra is, erre majd  még visszatérek. Megfigyeltem, hogy Erdélyben ehhez képest az ortodox egyháznak nincs karitász hagyománya, nem nagyon kapcsolódik be semmilyen szociális tevékenységbe. A tévéműsorokban szoktak lenni hébe-hóba interaktív jótékonysági adások, de azokat sem az ortodox egyház szervezi. Kerestem erre a választ könyvekben és helyi pópáknál (egy kilencgyermekes és egy háromgyermekes a negyedünkben laktak), ami összegezve így hangzana: az ortodox lelkiség az ember megtérésén és megszentelésén fáradozik, fő célja az ember megszabadítása az önhittségtől, a fösvénységtől, a törtetéstől, mert a lelki szabadság Isten- és emberszeretet szül. A hagyományuk hészüchaszta, a megtért keresztény minden egyes emberben Isten képmását látja, így lesz Isten-látóvá és közösségivé, elkezd együtt érző és segítő szívű lenni. Azt is mondják, hogy a katolikusok elfelejtik a legfontosabb szociális és társadalmi problémát: a halált. Nekik céljuk, hogy megtanítsák a keresztényeket az aszkétikus és szentségi életre, mert ezáltal megszabadulnak a halál félelmétől –  tehát ez lenne a legfontosabb „karitász” tevékenység.
      Szerintük azért félünk mi a katolikusok a haláltól, mert ezzel nem foglalkozik az Egyházunk, az ortodoxok bezzeg nem félnek a haláltól (hiszi a piszi).

________________________________
Megj. A Karitász latin eredetű női név, jelentése: felebaráti szeretet, emberszeretet.

2010. máj. 26.

Az Országgyűlés megszavazta a kettős állampolgárságról szóló törvényt

      20 év után a történelmünk már nem tabu. Továbbra is zord történelmi időket élünk, két kemény ideológia váltotta egymást: a véres kommunizmus és a vad kapitalizmus.
      1989 decemberében megnyíltak a határok és megnyíltak a szívek. Aztán jött 1990 március 15.-e, megnyílt a szemünk és bezárult a szívünk, ezt óriási kivándorlási hullám követte, főleg szülővárosomból. Megtelt a piac, a könyvesüzlet, a tévé is erkölcstelen és okkult szeméttel, a szépen zengő magyar szavakat fiataljaink kezdték felcserélni nagyzoló szavakkal. 1996-ban, egy diákcsere alkalmából azt kérdezték a ceglédi diákok: hol tanultatok meg ilyen szépen magyarul? a fiamék egy pár keresetlen szóval rögtön megmagyarázták. A következő évben, mikor a székely diákok mentek ki Ceglédre, akkor már nem tették fel ugyanezt a kérdést. 2000-től jelen lehettem az interneten, és az anyaországiak sokszor a fejemhez vágták, hogy az erdélyiek miatt egyre nagyobb a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mert ez volt az akkori politika: politikai bűnbakok lettünk. Igen, voltak akik kimentek kényszerből dolgozni, voltak akik csak grasszálni mentek, azt hitték, kolbászból van arrafelé a kerítés, de nem miattunk ment tönkre Magyarország. Csak Isten tudja, hogy mit szenvedtek a menekültek, a kintdolgozók, sok fiatal lett öngyilkos odakint. Nem hiába mondják: aki hazát cserél, az cseréljen szívet is. Sokan ma is úgy tekintenek ránk, mint egy hasonló, de kelletlen rokonra, a Kármelben is előléptettek immáron:
      1993-ban Rumi Tamás atya a magyar Kármel újraindításnak nehézségei mellett, még arra is maradt ereje, hogy nagy szeretettel elindítsa a csíkszeredai világban élő Kármelt, addig nem volt magyar Kármelnek semmiféle jelenléte Erdélyben. Érdekes, ő tudta, hogy magyarok vagyunk. Azon a télen Margit néni, aki özvegyen nevelt fel 4 gyermeket és már nyugdíjas volt, kapott egy téli bundát ajándékba, mert cudar hidegek járnak mifelénk, és nem volt  egy rendes télikabátja. Hát ő inkább eladta, és utazott Budapestre, hogy skapulárét vegyen nekünk, el is nevezte az ajándék bundát Stock Szent Simon bundájának. Mielőtt meghalt volna több mindenre rájött, a szomszéd tömbházba költözött a földszintre, munkába menet az ablaka előtt haladtam el - ez véletlen lenne? Meghalt Rumi Tamás atya, egy szent ember volt. Előtte meghalt Margit néni, és még más erdélyi kármelita, de megemlékezést róluk nem lehetett olvasni a Kármel Nagy Családjának újságában, vérzik a szívem a nagy szeretetlenség láttán. Talán fel kellene szép sorjában rakni az egész csíkszeredai VÉK történetét a blogomba, legalább annak a sok dokumentumnak, vallomásnak és fényképnek lenne valami lelki haszna.
      Tehát végre megszavazták a kettős állampolgárságot. Úgy illene, hogy most örömömben madarat lehessen velem fogatni. De az még csak ezután derül ki, mit mondanak azok az államok, ahol mi elszakadtak élünk, egyre erősebb a magyarellenesség. Olyan is elhangzott egy komoly központi újságcikk hozzászólásában (nálunk az úszítás bármilyen formáját a törvény bünteti elméletileg), hogy  gyakorlatilag tegyenek minket rezervációba, mint Amerikában az indiánokat. Ejnye-bejnye, amint tudjuk, az indiánok voltak Amerikában az őslakosok... Aminek már régóta igazán örvendek, az a nagyon sok magyarországi fiatal barátom, akikben még az igazság és a szeretet utáni szomjat nem sikerült kioltani, akiknek merész és nagyratörő álmaik vannak, és mernek is mondani-tenni valamit Istenért, a felebarátért, a hazáért, reményt  ad számomra bátor jelenlétük, de nem csak nekem.
     Szavazott az Országgyűlés, de működik ám a Boc-kormány is! Olvastam ennek a működésnek a hatásairól a Magyar Kuríron is: "A román kormány az utóbbi hetekben a súlyos gazdasági válság mérséklése érdekében olyan intézkedést léptetett érvénybe, mellyel megszűnik az újszülöttek után járó családtámogatás. A bukaresti főegyházmegye azonnal tiltakozott és nyilatkozatot tett közzé a rendelkezés ellen." De ez csak egy része, sok minden megszűnik, a nyugdíjasok és a gyerekes családoknak egyszerűen nem lesz miből megélniük, a többieknek sem lesz rózsás a helyzetük. A jelenlegi helyzetjelentés szerint: május 31-től a nép sztrájkolni kezd, az ország majd szép lassan lebénul meghatározatlan időre. Ez a legszebb a politikában: olyan mint egy izgalmas focimeccs, csak legtöbbször mi vagyunk a labda, "a pórnép". Igaz, vígkedélyes egy labda. De mára elég volt a politikából. 


Isten velünk, ki ellenünk?

2010. máj. 25.

„Szigorúan bizalmas!" – Az elvtársak a Csíksomlyói Búcsúról

Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspök beszéde
a csíksomlyói búcsún
Csíksomlyó, 1949. június. 4.

Kedves keresztény testvéreim!

      Ma egy éve gyűltetek itt össze ezen a helyen és tettetek fogadalmat a boldogságos Szűz Mária előtt, hogy buzgón kitartatok katolikus hitetek mellett, amit meg is tettetek, mert kedves keresztény testvéreim, az elmúlt esztendőben nem volt könnyű katolikus kereszténynek lenni, annyi megpróbáltatással szemben, annyi kísértéssel szemben, ami bennünket ért. Erő kellett ahhoz, hogy egy katolikus felemelt fővel tudjon járni. Most egy éve a háromszázezret számláló keresztény katolikusokból hetvenötezer jött el a boldogságos Szűzanyához, hogy megerősítse magát a hitében. Ma pedig százezer lelket számlálunk, ami bizonyítja, hogy dacára annak a sok akadálynak, amit elénk gördítettek, bebizonyítottátok, hogy minden körülmények között megtartottátok fogadalmatokat, amit most egy éve a boldogságos Szűzanya lábainál tettetek. Keresztény testvéreim, mint Erdély püspöke kötelességemnek tartom, hogy beszámoljak ennek a nehéz évnek a leteltével, de azt hosszadalmas lenne elébetek terjeszteni. Így hát csak az utóbbi eseményeket ismertetem veletek.

      Május 12-én indultam főpásztori utamra, rendesen megszervezett munkaprogrammal, amelyet a világ minden püspöke megtesz, és kötelessége, hogy megtegye. Ezért előbb kérvényt nyújtottam be a közoktatásügyi minisztériumhoz, amelyben kértem, hogy a felcsíki körutam alkalmával az iskolás gyermekeket mentsék fel az iskolalátogatás alól. Erre azt a választ kaptam, hogy még szigorúbban adtak utasítást a tanulóknak, hogy ne vehessenek részt a templomokban, ahol megjelentem, és még kísérletet tettek, hogy abban az időben a felnőtteket is eltérítsék a templomoktól. Ez a vallásszabadság megsértése. Vajjon kit feszélyez az isteni törvény, és mi a célja ezzel, hogy akadályozza az egyház püspökét abban, hogy azt a jogát, amelyet semmikor senki sem akadályozott évszázadok óta, korlátozzák. Amikor elkészítettük a búcsú programját, hasonló intézkedéseket tettek, hogy ezt ne lehessen a katolikus[ok] jogaihoz méltóan véghez vinni. Megfékezték azokat a jogainkat, amelyeket senkinek sincs joga a világon megfékezni, mert mi csak az igazságot, erkölcsösséget, testvéri szeretetet gyakoroljuk. Arra, amit mondok, százezer katolikus magyar dolgozó a tanú. Tudomásom van arról, hogy intézményesen, felsőbb szervek, éppen a búcsú idején, június 1–5. között különböző rendezvényeket állítottak be, hogy eltereljék a nép figyelmét [a búcsú] megtartásáról és legszentebb kötelességéről.

      Tanúi vagytok ezeknek, és annak, hogy pár nappal ezelőtt főpapjainkat kitámadták, hogy ezzel is megakadályozzák a csíksomlyói búcsúnkat. Kérdem én tőletek: mi történt ezen a Csíksomlyón valaha olyan, hogy ezt meg kelljen akadályozni? Azért akadályozzák, mert az emberi méltóságot és erkölcsöt gyakoroljuk? Hát annyira lebecsülnek bennünket, a hitet! Mit akarnak? Be akarják nektek bizonyítani, hogy az ember az állattól származik, és hogy csak egy felsőbbrendű állat, hogy nincsen lelki élete, és hogy ne higgyetek a túlvilágban. Kinek fáj, hogy ha valakinek hite van, és ragaszkodik legszentebb jogához? Hogy lelke van és hiszi a túlvilági hivatást. (A tömeg ezeknél a szavaknál morajlott, és sokan sírtak!)

      Mindezekre ezúttal is a nép megfelelt. Százezren gyűltetek össze, katolikus keresztények, hogy tanújelét adjátok hiteteknek, és a boldogságos Szűzanya által megerősödve, továbbra is kitartsatok, minden megpróbáltatásotok ellenére a katolikus anyaszentegyházba vetetett hitetekben.

      Tavaly felajánlottuk boldogságunkat a Szűzanyának. Ezt tesszük ma is, de még többen. Tavaly óta nehéz, és veszedelmes körülmények közzé kerültünk. Nincs más, ki védelmet adjon, csak az Isten. Ő mindenkor, és mindenki ellen megvéd. Azok, akik halottaknak hittek, és a mi temetésünkre jöttek, az ellenkezőjéről győződhettek meg. Túlerővel, aránytalan erővel állunk szemben, ostromlott vár vagyunk, de van, aki megvédelmezzen. Ez a mi Erősségünk.

      [Itt a beszéd lejegyzőjének megjegyzése olvasható:] Befejezésül [Márton Áron] kijelentette, hogy feloldozást nyernek mindazok, akiknek nem volt idejük a szentgyónáshoz, és szentáldozáshoz járulni, ha nyolc napon belül ezt teljesítik, és mindazok, akiket a Pápa Őszentsége feloldozott.

      Keresztény testvéreim, a hitetekben való megerősítést az jelenti főképpen, hogy gyakran járuljatok a szentgyónáshoz és áldozáshoz.

Magyar Országos Levéltár,
Bányai László-iratok, XIX-J-1-l, 1. doboz, 3/a tétel, 
egykorú lejegyzés fénymásolata.



Forrás: A teljes cikk a kommunista jelentgetésekkel, az egész veszedelmes helyzetről, a püspökünk és a hívek helytállásáról az erdely.ma honlapon olvasható. Igazi szikla volt a mi boldog emlékű Márton Áron püspökünk, akire nem csak támaszkodni, de belekapaszkodni is lehetett.

És egy videó a búcsúról...

2010. máj. 23.

Csíksomlyói búcsú 2010 - "Most segíts meg Mária"


      Egész héten esett az eső, és remény se volt arra, hogy a búcsú napján száraz lesz a Hegy. A zarándokok pedig jöttek, és egyre jöttek ... ahogy Böjte Csaba testvér mondta: látszik, hogy nem vagyunk „táposok”, jelen vagyunk! Mária hívta gyermekeit, és ők jöttek vidáman, énekelve. Eddig spontán tapsot még nem kapott szónok a Csíksomlyó-i búcsún, de Csaba testvért többször is megtapsolták. Életemben hallottam elsőször élőben beszélni őt, eddig csak CD-ről és a Mária Rádióból ismertem a hangját.
     A szívéből beszélt, és a szívünkhöz szólt, egyszerűen és vigasztalóan. Napról-napra tapasztalom, hogy sokakban kihűlt a szeretet, az égi Tűz, a legszentebb örökség, közömbösek vagyunk egymás iránt. Az ember és a világ válságban van, csupa szorongás lett az élet. De amikor elhatalmasodik a sötétség, kiárad a kegyelem, ezt így még senkitől sem hallottam  ilyen felemelően és erővel, mint ahogy ma Csaba testvértől. „Én népemnek” szólított minket, és azok is vagyunk, és nem a sokaság vette körül az oltárt, hanem egy hatalmas testvéri közösség. Nem a távoli világokat akarja evangélizálni Csaba testvér, hanem az ő megpróbált, szenvedő népét. Soknak kihullt a könny a szeméből, valódi pünkösdi lélekáradás volt, megtapasztaltuk Isten jóságos és áldó jelenlétét. Ahol ennyi ember össze tud gyűlni a rossz idő és a csúszós meredek dacára, hogy a Csíksomlyó-i Szűzanyához imádkozzon családjáért, barátaiért és népéért, hiszem, hogy nincs az természeti vagy politikai, vagy egyéb csapás, amit együtt ki ne bírnánk, hiszen számíthatunk Isten Anyjára, az angyalokra és a szentekre, számíthatunk egymásra.
      Milyen jó, olyan testvérekkel lenni, akikből árad a mélyen gyökerező hit és a szeretet. Milyen jó, Istenem, hogy adtál nekünk, adtál Erdélynek egy Csaba testvért, aki ma utat mutatott és megvigasztalt minket. Házi feladatot is kaptunk: szeretni és megvigasztalni a környezetünkben az embereket. 

      Köszönet mindenért Jézusom, köszönet neked Édesanyánk!


És a Magyar Kurír már feltette Csaba testvér szentbeszédét, megérdemli a kurír nevet, gyors és pontos:

Böjte Csaba szentbeszéde Csíksomlyón






Szívem minden melegével, szeretetével köszöntöm egyházunk főpapjait, népünk, nemzetünk elöljáróit és titeket, drága zarándoktestvéreim itt a Kárpát-medence talán egyik legszebb szentélyében, a Csíksomlyói nyeregben.
Szép ez a hatalmas bazilika, mert a mi Urunk, Istenünk építette, mert hittel, imádsággal, bűnbánó szívvel megtöltöttük. Annak idején Csíkban gyerekkoromban hallottam, hogy a zarándoklásra sosincs rossz idő, legfennebb gyenge ember. Örvendek, hogy nem lettünk táposok. Nem ijedünk meg az esőtől, a széltől, a gondoktól, a bajtól. Mert sajnos tudom, hogy van sok gond, baj: az ember leül a gyóntatószékbe és hallja, hogy „most vesztettem el a munkahelyemet", „a bank el akarja venni a házamat" – krízis, gond, nehézség, családi viszályok, betegségek. És Anyánk, az egyház összegyűjt bennünket, hogy imádkozzunk és együtt közösen mondjuk, hogy „Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!" Igen, testvéreim, a keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, nem leül a földre, nem elbújik az árnyékba, hanem imádkozik, összeteszi a kezét és kéri az élő Istent, aki azt mondotta nekünk, hogy bármit kérünk az ő nevében, megadja azt nekünk. Imádkozunk. Imádkozunk és tanulunk Istentől, az ő drága édesanyjától és népünk nagyjaitól, nemzetünk szentjeitől.
Mária tizenvalahány éves fiatal lány, amikor az Úr Angyala megszólítja és felkéri, hogy vállalja a Kis Jézus megszülését, felnevelését, és a Szűzanya nem nyafogva, kiutat keresve mondja, hogy ő nem tanulta meg az istenszülést, nevelést, a Megváltó nevelését, ilyen tantárgy nem volt az ő iskolájában. Nem abból indul ki, hogy ő emberi korlátai között mire képes, hanem tudja azt, hogy Isten, aki a teremtés hajnalán mondta, hogy „Legyen!", és lett, képes továbbteremteni ezt a világot – általunk. S ezért alázattal kimondja: „Legyen nékem a te igéd szerint!"
Drága barátaim, a nehézségek, a gondok közepette ne a korlátainkat nézzük csupán. Kicsik vagyunk, egy marék porból teremtett bennünket az Isten, de az élő Isten teremtett bennünket, és arra hívott, hogy legyőzzük a gondjainkat, nehézségeinket, összefogjunk. Olyan csodálatos a mi Urunk, Istenünk: karácsony éjszakáján közénk jön. Tarisznyájában csak a Mennyei Atya szeretete, jósága. Üres kézzel jön közénk, és nem azt mondja, hogy „Mennyei Atya, hát ki írta ennek a megváltásnak a forgatókönyvét, hát itt semmi nélkül hogy lehetne itt új világot teremteni?". Hanem hittel, végtelen szeretettel meghirdeti az Újszövetség nagy törvényét, a szeretet parancsát, és egyszerű embereket, pásztorokat, halászokat, vámosokat szólít meg, és egy új világot teremt számunkra. Persze akkor is voltak nehézségek, a mi Urunk, Istenünk is Jeruzsálem falai előtt leborul és sírva mondja, hogy „hányszor próbáltalak összegyűjteni benneteket, mint kotlós a csibéit, de hát nem akarjátok". De Jézus Krisztus nem bedobja a törülközőt, hanem virágvasárnap újból bevonul Jeruzsálembe és próbálja összegyűjteni az ő népét. Sajnos akkor is nagyon sokan hiányoznak. És Jézus erre nem azt mondja, hogy „hát fiúk, megpróbáltuk, tettem én csodát, prédikáltam, nem akarjátok, nem megy, hát ne erőltessük". Nem ezt mondja a mi Urunk, Istenünk, hanem nagycsütörtökön újból hívja az apostolait, megmossa a lábaikat, olyan szép, hogy saját kezével nyújtja a falatot tanítványainak, eteti őket. Nagycsütörtök, nagypéntek: szörnyű, szomorú dolgok. Húsvét hajnalán Jézus Krisztus feltámad, s Mária Magdolnának első szava az, hogy „nem baj, ne is szólj a többieknek, találkozunk Galileában, folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, nem kell megtorpanni, a Mennyei Atya szeret benneteket, fog ez menni". Döbbenetes, nem? Hihetetlen.
Gyengék vagyunk, kicsik vagyunk, de annyira vigasztaló Istennek ez a kitartó szeretete. Olyan szép az emmauszi tanítványokkal való találkozás története. Ezek az emberek idáig vannak mindennel, Krisztussal, megváltással, fáradtak, csalódottak, letörtek és elindulnak hazafelé. Aki akar maradjon, csinálja, de nekik elég volt. És milyen szép, hogy az élő Isten, Jézus Krisztus szembejön velük, átdöfött szívvel, átdöfött lábbal, kézzel s megkérdezi tőlük: „Fiúk, mi a baj?" „Hát te vagy az egyetlen Jeruzsálemben aki nem tudod, hogy mi történt ott?" „Hát mi történt?" S Jézus meghallgatja saját sztoriját, mintha ott se lett volna. Bíztunk benne, hittünk, követtük, nem jött össze, kész, vége, megyünk haza, csalódtunk. Milyen döbbenetes, hogy Jézus Krisztus nem elítéli ezeket az embereket, nem megkérdezi tőlük, hogy „akkor miért kellett hogy ezer idegen, Simon segéljen a kereszt hordozásával?" Hanem elkíséri ezeket az embereket átdöfött lábbal. Jeruzsálemtől távolodnak ezek az emberek és Jézus elkíséri őket és útközben olyan szépen beszél hozzájuk, olyan szeretettel szól, hogy ők maguk azt mondják, „lángolt a szívünk, míg hallgattuk őt". Milyen szép! Ezeknek az embereknek éjnek idején annyira lángol a szívük, hogy van erejük visszamenni és felébreszteni a többieket is, hogy „fiúk, él az Isten, feltámadt, van remény, van jövő, bízzatok!" Milyen szép!
Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus a mai evangéliumban azt mondja, „ha én elmegyek, Mennyei Atyám új vigasztalót küld helyettem". Jézus Krisztus magát vigasztalónak nevezi és a Szentlélek Úristent is vigasztalónak, bátorítónak nevezi. Persze ilyenkor eszünkbe jut, hogy a prófétának is ezt mondta az úr: „Menj, vigasztald meg az én népemet, bátorítsd!" Konszolidálni: ez többet jelent, mint vigasztalni, bátorítani, aláfalazni, megerősíteni. Istennek ez a vágya, hogy a próféta elmenjen az ő nevében és vigasztalja, erősítse meg az ő népét. S ezt tette a mi Urunk,Jézus Krisztus is, mindenütt akivel találkozott. az öreg Nikodémusnak nem azt mondta, hogy „fiú, későn jöttél, elment a vonat, mit lehet csinálni?", hanem hogy „újjá kell születni. Nehéz lesz, de segítek, itt vagyok, fog ez menni". Bízik benne, hiszi azt, hogy ez az öregember újjá tud születni, újra tud kezdeni. És ugyanígy hosszan vehetnénk a többi szép szentírási történetet, hiszen igazából mindegyik erről szól: Mária Magdolna, Zakeus, a gadarai ördöngös. Ezeknek az embereknek a számára Jézusban van remény. Hiszik azt, hogy felkelsz és többet nem vétkezel, meg tudsz térni.
Olyan jó látni, hogy ez a lelkület, ez a szellem a történelem folyamán Jézus Krisztus követőiben, a szentekben is mennyire megvan. A mi drága népünk nagy szentje, Szent István király mondhatta volna, hogy „hát kinek kell itt király? Itt mindenki kiskirálynak érzi magát, véres karddal telerohangálták egész Európát, hogy lehet itt rendet teremteni?" Alázattal Isten elé járul, megkeresztelkedik és biztatja őket, „igen, ti is, mindannyiunkra ráfér az a keresztvíz, meg kell térni. Minden tíz falu építsen szépen egy templomot. Igen, legyenek püspökök!" Képes megszólítani az országán keresztülutazó Szent Gellértet és mondani neki, „hová mész, fiam?" „Hát talán a Szentföldre." „Ugyan, hagyd a csudába, ez is Szentföld lehet, ha imádkozunk, ha dolgozunk, ha megszenteljük. Nézd, Temesváron, Csanádon nincs püspököm, szükségem volna rád." Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll, hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremt itt a Kárpát-medencében: a szeretet, a jóság, a másik befogadása, integrálása világát.
Milyen jó lenne, ha mi is a magunk feladatainkhoz, nehézségeihez ezzel a Szent István-i hozzáállással állnánk. Igen vannak gondok, vannak bajok, de térdeljünk le az élő Isten elé. Ő, aki ezt a világot teremtette, biztos, hogy közel négy és fél milliárd éve a tudósok szerint vezeti az életet, biztos, hogy tovább fogja vinni! Van jövő, van remény! Bízzunk az élő Istenben! Szent Ferenc atyánk egyszerű kistestvér, és a Mennyei Atya azt mondja neki, „meg kéne erősíteni, konszolidálni kellene ezt az egyházat!" És Szent Ferenc atyánk a maga egyszerűségében, szeretetében elkezd imádkozni: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy vigasztalást tudjak vinni oda, ahol szomorúság van, hogy erőt tudjak vinni oda, ahol csüggedés van." És elindul, társakat gyűjt, és tényleg, kora egyházát képes megerősíteni, talpra állítani. Vigasztalás, bátorítás.
Azt gondolom, itt Csíksomlyón mindenképpen kell szólnunk Domokos Kázmér ferences atyáról, aki az 1600-as évek elején született Szovátán. Abban az időben 660 plébániából 58 maradt. A történelem vihara, a különféle hitújítások elmosták a hatalmas erdélyi katolikus egyházat. Nehézségek, gondok voltak. 1661-ben betör a török Csíkba. Megostromolják Mikó várát, majd felgyújtják és a védtelen népet lekaszabolják. 26 templomot égetnek fel csak itt a Csíki-medencében. Az akkori, fából épült házak úgy éghettek, mint a zsír. Október 21-22-én pusztítanak, a csíksomlyói templomhoz menekül több ezer ember, de számukra sincs irgalom, rájuk gyújtják a templomot. Minden elpusztul. Több mint harmincezer rabot hajtanak el magukkal. Több mint négyezer szekér hadizsákmányt visznek el. És akkor Domokos Kázmér összegyűjti a maradék embert és a porból, a koromból, a füstből felemelik a Boldogságos Szűz Mária csodatévő szobrát, sírva imádkozva összegyűlnek körülötte és kérik az erőt, hogy újjá tudjanak építeni mindent. Isten nem a csüggedés lelkét adta, nem a siránkozás, a nyafogás parancsát, hanem az imádság, a szeretet, a jóság parancsát adta nekünk, az újrakezdés erejét. És Domokos Kázmérék újraépítik a templomot. Még azon a télen elindul és körbejárja Erdély protestáns főurait és prédikál alázattal, alamizsnát kér. És újraépül a templom, a kolostor, az iskola. Olyan döbbenten olvastam, amikor azt írja a történelemkönyv, hogy 1664-ben Kájoni János a csíksomlyói templomban már orgonát épít. Ez a hab a tortán, hogy orgona is legyen. Milyen szép! Nemcsak újraépítik a templomot, nemcsak az oltárait felépítik és az oltár legmagasabb, legszebb pontjára a Boldogságos Szűzanya szobrát állítják, hanem orgonadallal, énekkel dicsérik Istent, aki szeret bennünket, bármilyen megpróbáltatás, nehézség is van.
Milyen jó lenne, ha Domokos Kázmér lelkületével fordulnánk a magunk mindennapi nehézségei, gondjai felé. Ne a gondok, a nehézségek diadalmaskodjanak, hanem az Istenben bízó ember, aki tudja azt, hogy Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem mellénk is áll. Olyan szép a Szentírás, amikor azt írja: „Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom". Testvéreim, ebben az értünk munkálkodó Istenben bíznunk kell nekünk, hinnünk kell benne. Vannak nehéz pillanatok minden ember életében, a nép életében, a nemzet életében is. Talán legszörnyűbb idők Trianon után jöttek népünkre itt az Erdélyi medencében, szörnyű napok voltak azok: világháború lóg a levegőben, és Márton Áron püspöktől megkérdezik, hogy meri-e vállalni ennek az egyházmegyének a vezetését. Mer-e pásztor lenni ebben a vérzivataros időben. És püspöki jelmondata Márton Áron püspöknek: non recurso laborem, nem utasítom vissza a munkát, a feladatot, a megbízatást. Nem futok el a nehézségek elől. Vállalom a küzdelmet. És tudjuk jól, hogy igazából börtönt, vértanúságot vállalt. S ő nagyon is tisztában volt ezzel. Tudta jól, hogy mi vár rá, mégis elindult, mert érezte, hogy az élő Isten hívja és küldi az ő drága népéhez és nem tehet mást, mint azt, hogy megvívja a jó harcot.
Olyan döbbenten olvastam és örömmel gratuláltam Ervin atyának, hogy most a kolozsvári táblabíróság on kimondták, hogy semmisnek nyilvánítja annak a politikai pernek a végzését, amelyben őt is halálra ítélték és utána életfogytiglant kapott. Éveket, évtizedeket kell várni az igazság diadaláig, de hiszem azt, hogy igenis, nekünk a szeretet, a jóság útján kell mennünk és bízni abban, hogy Isten malmai őrölnek. Olyan nagy öröm mindannyiunk számára hallani azt, hogy anyanemzetünk, magyarországi testvéreink igenis szeretettel kinyújtják felénk a kettős állampolgársággal a kezüket. Óriási dolog! Hiszem azt, hogy valamilyen módon meg kell tudjuk értetni egymással azt, hogy elég nagy ez a világ, elég nagy ez a Kárpát-medence: ha összefogunk, ha bízunk egymásban, ha Istenre figyelünk, akkor igenis felépül az, amiért mindennap imádkozunk a Miatyánkban, hogy jöjjön el az Isten országa. Kell, hogy bátorítsuk egymást ezen az úton. Nem az ellenségeskedést, nem a háborúskodás parancsát kaptuk sem a románokkal, sem a más velünk együtt élő nemzetekkel, hanem azt, hogy együtt közösen építsük fel Isten csodálatos szép országát ezen a világon. A II. Vatikáni Zsinat olyan szépen mondja – én ezt a gondolatot papi jelmondatommá is választottam –: Isten azt akarja, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, s mi mindannyian egymásnak testvérei legyünk.
Imádkozzunk ezért, kérjük Istent, hogy szentjeink vezetésével bátran, határozottan feladatainkat, mindennapi gondjainkat alázattal felvállalva és megoldva haladjunk előre. Olyan jó hallani: csíksomlyói testvérek mondták, hogy itt kint a Nyeregben az elhelyezett perselyek összes bevételét felajánláják nagylelkűen szeretettel a magyarországi árvízkárosultak számára. Hiszem, hogy a szeretet, a jóság, a szolidaritás útja mindannyiunkat boldoggá tud tenni. Szívem minden melegével bátorítom, biztatom drága népemet, hogy ezen az úton járjon.
Végezetül: gyerekeket tanítok és mindig házi feladatot adok, hát önöknek is adnék egy feladatot. Ugye mindannyian Isten képére és hasonlatosságára születtünk. Ha Jézus Krisztus a maga és a Szentlélek legszebb jelzőjének a vigasztalást találta és ezt mondotta, akkor én arra kérlek benneteket, hogy erről a hegyről lemenve egymást vigasztaljátok, bátorítsátok. Feleségeteket, gyermeketeket, vagy a munkahelyen: merjétek egymást lelkesíteni, bátorítani! Olyan sokszor kérdezik: hogy van nekem annyi jó gyerekem? Közel kétezer gyermeket nevelünk. Vagy pedig: hogy van nekem annyi hasznos munkatársam? Állandóan drukkolok nekik. Vigasztalom és bátorítom őket. Futballmeccsen azok a nagydarab játékosok is igénylik azt, hogy valaki drukkoljon nekik, hogy kiabáljanak a lelátóról, hogy hajrá, mindent bele, fog ez menni! A feleséged, a gyermeked, a szomszédod, a kollégád vajon nem igényelné azt, hogy te bátorítsad, vigasztaljad, erősítsed őt, hogy drukkoljál neki? Milyen lenne az a futballmeccs, ahol mindenki a lelátón arról óbégatna: úgyis kikaptok, gól, jaj Istenem, nem is nézem. Szegény játékosok szíve összeszorulna! A Szentháromság követésében egymást bátorítanunk, vigasztalnunk, erősítenünk kellene. Mindenkinek jólesik, ha valaki megsimogatja és azt mondja: fog ez menni! Adná az Isten, hogy tényleg az erdélyi katolikus egyház, a Kárpát-medencei magyarság a vigasztalás, a bátorítás egyháza lenne!
Ámen

© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.


És Pünkösd vasárnapján, a kora reggeli szentmisén templomunkban, néhány zarándok csoport a Szent Útravalóval megerősítve indultak haza. A Szűzanya oltalma, áldása és mosolya kísérje őket. 

„Ma teljessé lett a Pünkösd ünnepe, alleluja;
ma megjelent a Szentlélek az apostoloknak a tűzben,
és karizmatikus ajándékokat osztott nekik;
elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az igét, és tanítsák:
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, alleluja.”

2010. máj. 21.

Keresztút

Pünkösd vigíliája
Kilencedik nap (szombat)
„Jöjj Szentlélek, édességes vigaszunk...
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés,
sírónak vigasztalás.”
(Szekvencia)

      1. „Mi magunk is bensőnkben hordozzuk a Lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli” (Róm 8, 23-24). A Krisztus által már megváltott ember itt a földön még nem nyerte el a teljes és a végleges megváltást. Megváltása, mint mondja az Apostol, még csak reménybeli. Teste sem dicsőült még meg, mint Krisztusé, anyagi korlátai és a bűntől megsebzett természetének fogyatékosságai miatt sok küzdelemben és szenvedésben van része. A szenvedés állapota végigkíséri az egész emberi létet... Az újjászületésnek ez a gyötrelme a keresztséggel kezdődik, aztán a Szentlélek vezetésével - akinek csíráit magunkban hordozzuk - napról napra teljesebbé válik. Ezért, bár szenved, a keresztény soha nem borúlátó: a remény nem hiábavaló, a szenvedések nem haszontalanok, hanem ha Isten szeretetéért fogadjuk őket, a teljes újjászületés és a Krisztushoz való teljes hasonulás értékes eszközeivé válnak.
      A Szentlélek csak a kereszt útján hasonlíthatja a megkereszteltet Krisztushoz és vezetheti el az életszentségre. Ezt tanítja a Zsinat is: „A különféle életformákban és hivatásokban ugyanazt az életszentséget ápolják mindazok, akiket Isten Lelke sürget és - engedelmeskedve az Atya szavának - követik a szegény, alázatos és keresztjét hordozó Krisztust, hogy részesei lehessenek az ő dicsőségének” (Lumen Gentium 41). A keresztény számára nincs az életszentségnek más formája, amely által részesedhetne Krisztus dicsőségében, mint a keresztjében való részesedés. Erre a szentségre a Szentlélek indítja az embert, Ő gyújtja fel szívében a Krisztus iránti szeretetet és érteti meg a szenvedés - Krisztushoz hasonlító - értékét. A lelki élet és Krisztus követése mélységeibe csak egy út vezet: a kereszt misztériumának megtapasztalása saját testünkben. Avilai Szent Teréz tanítása szerint a Szentlélek működése által létrejött legmagasabb kontemplatív kegyelmeknek is csak az a céljuk, hogy a lélek nagylelkűen hordozza a keresztet. „Ő Szent Felsége nem tehet velünk nagyobb jót, mint ha olyan életet ad, amely hasonló szeretett Fia életéhez. Ezért vagyok én arról meggyőződve, hogy e kegyelmekkel erősíteni akarja gyarló természetünket, és képessé akar bennünket tenni követésére a szenvedések útján” (A belső várkastély, VII, 4, 4).

      2. „Jöjj, Szentlélek Istenünk... Ihleted ha fényt nem ad, emberszívben ellohad minden érő, minden ép” (Szekvencia). Az ember a mély szenvedés pillanatában látja meg legvilágosabban tehetetlenségét, semmi mivoltát. A Szentléleknek kell belé erőt öntenie és képessé tennie arra, hogy olyan kereszteket is derűvel hordjon, amelyek, emberileg szólva, nem hagynak teret a reménynek. „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek – mondja Szent Pál. - A Lélek jár maga közben értünk szavakba nem önthető sóhajtozásokkal” (Róm 8,26). Ő maga válik a keresztény imájává, vele és érte imádkozik, kérését olyan könyörgés misztériumába öltözteti, amelynek az Atya nem tud ellenállni. Amikor a szenvedés súlya alatt görnyedő ember már képtelen az imára, még marad egy benső forrás: egyesülni szíve mélyén azokkal a titkos sóhajokkal, amelyekkel a Szentlélek fordul az Atyához, Őbenne és Őáltala ismételni Krisztus imáját: „Abba, Atya!... ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te” (Mk 14, 36).
      A lelki élet menetében vannak olyan szenvedések is, amelyeket maga a Szentlélek okoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a lelket megtisztítsa és bensőségesebben egyesítse Istennel. Amíg az ember csak maga akarja megtagadni önakaratát és Isten akaratához hasonulni, levetni a régi embert és minden rossz hajlamát, hogy Krisztusba öltözzék, soha nem éri ezt el, soha nem tudja magát teljesen megtagadni. Jó akaratához ekkor a Szentlélek társul, külső és belső próbáknak veti alá. „A Szentlélek erősen perzseli a lelket és megsemmisíti és fölemészti benne a tökéletlenségeket, vagyis a rosszra való készségeket. ... Így készíti elő a lelket az Istennel szeretetben való illő egyesülésre és az Őhozzá való alakulásra” (Keresztes Szent János: Az élő szeretetláng, 1,19). Lehetetlen, hogy mindez szenvedés nélkül menjen végbe, sőt ez a szenvedés olykor igen erőssé válik. Igen üdvös ez a szenvedés, mert ha az ember azt nagylelkűen elfogadja, véghezviszi a szív megtisztítását és alkalmassá teszi a kegyelem teljes beáradására. Az embernek nincs más dolga, mint hogy hagyja magát vezetni és teljes bizalommal ráhagyatkozzék a Szentlélek tevékenységére, aki nem azért teszi próbára és nem azért gyötri, hogy kínozza, hanem hogy végre elvezesse „Isten gyermekeinek szabadságára” (Róm 8, 21). Szabad lesz arra, hogy Istenhez tapadjon, hogy belépjen a Vele való közösségbe, hogy Vele „egy lélek legyen” (1Kor 6, 17).

Ima
      Igazság Lelke, ismertesd meg velem az Igét, „emlékeztess mindarra, amit mondott”, világosíts meg, vezess, tégy Jézushoz hasonlóvá, hadd legyek „alter Christus”, azáltal, hogy megérteted és megszeretteted velem a keresztet, megadod nekem az ő türelmét, az ő alázatát, az ő engedelmességét; részesíts engem az Ő megváltó művében.
      Ó emésztő Tűz, személyes isteni Szeretet, gyújts föl engem, égess, eméssz el, semmisítsd meg énemet, alakíts engem egészen szeretetedbe, juttass el a semmiig, hogy elérjem a mindent, hadd érkezzek el a „Hegy” csúcsára, ahol Isten dicsősége lakik, ahol minden béke és öröm a Szentlélekben. A szenvedés és a szerető szemlélődés által már itt a földön hadd egyesüljek bensőségesen a Szentháromsággal, arra várva, hogy majd a mennyben szemtől szembe szemlélhetem Őt, békében, örömben, az örök lakoma biztonságában.
Sr. Carmela dello Spirito Santo, Scritti inediti

Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006


Útmutató az elmélkedéshez:
      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
      Sokak számára ennyi elég is.
      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén

Csíksomlyói pünkösdi búcsú, 2010 – Szónok: Böjte Csaba ferences atya

Fotó: Csúcs Péter
  A csíksomlyói pünkösdi búcsúra május 21–24-e között kerül sor. Mottója: „Most segíts meg, Mária!” Május 21-én, pénteken a 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a 443. csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik.

Május 22-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 19 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. Az ünnepi szentmise 12:30 órakor kezdődik a két Somlyó-hegy közötti nyeregben a Hármashalom oltárnál. Az idei búcsú szónoka fr. Böjte Csaba dévai ferences szerzetes.
A szentmisét – amelyen részt vesz Francisco-Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius és a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója, Fr. José Rodríguez Carballo minister generalis is – a Duna Televízió élőben közvetíti. Szombat éjszaka a kegytemplomban virrasztás lesz. A csíksomlyói Szent Péter templomban 18 órakor kerül sor a csángómisére.

Május 23-án, vasárnap pünkösd ünnepe van. A szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt 10:30-kor és este 19 órakor lesznek.
Május 24-én, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: 8-kor, 10:30-kor és 19 órakor.

Akárcsak eddig minden esztendőben, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsúra is mindenkit egyforma szeretettel hívunk és várunk: a kedves híveket, a papokat, a szerzeteseket és a lovagrendek képviselőit, a politikusokat és a különböző közéleti szereplőket, de senkit nem társadalmi rangja és beosztása szerint, hanem mint Istent kereső zarándokot, mint a Szűzanya gyermekét.

Ahogyan azt minden alkalommal megfogalmazzuk, most is hangsúlyozzuk: a csíksomlyói pünkösdi búcsú zarándoklat, és szeretnénk, ha megmaradna – történelmi múltjához hűen – vallási cselekménynek. Legfontosabb tehát az, hogy a pünkösdi szent napokon a Csíksomlyóra zarándokolók az Isten imádását, a boldogságos Szűz Mária tiszteletét tartsák szem előtt, és legyenek tudatában annak, hogy a bűnbánati gyakorlatok, a gyónás, az áldozás és a szentmisén való részvétel mellett a zarándoklatnak a kellemetlenségek és egymás elviselése, az áldozatvállalás is részei.

Évről évre megtapasztalhatjuk azonban, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsúsok közül sokan nem a fentiekben felvázolt lelki-vallásos tartalmat és lelkületet keresik, hanem annak alkalmaként használják fel ezt az évszázados hagyományokkal rendelkező vallási eseményt, hogy politikai hovatartozásukat, a keresztény értékrendtől merőben eltérő csoportidentitásukat mutogassák. Ennek a több éve megfigyelhető jelenségnek a megemlítésével nem szeretnénk senkit bántani, de mint a kegyhely őrei úgy gondoljuk, hogy ezek a megnyilvánulások nem találkoznak a búcsús zarándoklat alapvető értelmével, szerepével. Éppen ezért hangsúlyozzuk: a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat igazi értéke a bűnbánatban, az Istennel való közös találkozásban, a Mária-tiszteletben rejlik.

Törekedjünk tehát a búcsújárás szerepének megőrzésére úgy egyénileg, mint közösségi szinten, hogy keresztényekként megfelelő magatartásunkkal méltó örökösei, folytatói lehessünk és maradhassunk őseink hitének, a csíksomlyói búcsújárás hagyományainak. Meggyőződésünk, hogy a közös imádkozásban és a közös Szűzanya-tiszteletben megnyilvánuló tiszta hit az Istenre való rátalálás mellett minden magyar egymásra találásának a kegyelmévé is válik.

fr. Péter Arthur
magnificat.ro

* * *


A szónoklatra való felkérésről Böjte Csaba így nyilatkozott: „Nagyon megtisztelve érzem magam. Ugyanakkor érzem annak a súlyát és felelősségét, hogy az ember saját nemzetéhez szólhat. A reményről, az optimizmusról, a bizalomról fogok be- szélni, és szeretném a Boldogságos Szűzanya és Jézus Krisztus mellett Domokos Kázmért, Kájoni Jánost és Márton Áront állítani példaképként magunk elé”.
______________________
Forrás : erdely.ma

_____________________
Egyéb hasznos tudnivalók:

Az idei pünkösdi búcsú megszervezése és sikeres lebonyolítása érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala a Csíksomlyói Ferences Rendházzal közösen, valamint az érintett hatóságok és intézmények bevonásával kidolgozta a búcsú idejére érvényes, a közlekedéssel és kereskedelemmel kapcsolatos intézkedéseket tartalmazó polgármesteri rendeletet.

A polgármesteri rendelet legfontosabb elemei:

1. A gépjárműforgalom szabályozásáról

2010. május 21-én, pénteken reggel 6.00 órától tilos a megállás és a várakozás (parkolás) a Szék útján, a Kájoni János és a Nagymező utcában.
2010. május 21-én, pénteken 18.00 óra és május 22-én, szombaton 6.00 óra között részleges útlezárásra kell számítani a Szék útján, a Kájoni János és a Nagymező utcában.

Ezekbe az utcákba csak
- a polgármesteri hivatal által kibocsátott engedéllyel rendelkező kereskedők, illetve
- az Apor Péter, Csobotfalva, Ferencesek, Kájoni János, Malom, Lovarda, Nyírfa, Bánya, Somlyó pataka, Köves, Barátság, Somlyó, Szentkirály, Sarkadi Elek, Szék, Szék II., Székely Mózes, Fodorkert, Kas, Tas, Huba, Töhötöm utcákban állandó lakhellyel rendelkező lakosok hajthatnak be.

2010. május 22-én, szombaton 6.00 és 24.00 óra között tilos az autós közlekedés a Nagyrét utcában (a Lukoil benzinkúttól a Márton Áron utcáig), a Taploca utcában, a Márton Áron utcában (a Román Fejlesztési Banktól – BRD – a Szék útjáig), a Szék útján, a Kájoni János utcában (a 2-es és 22-es házszámok között), a Pálfalva felé vezető úton (a Nagymező utcáig), valamint a Nagymező utcán.

A polgármesteri hivatal felkéri a csíkszeredai lakosokat és a pünkösdi búcsú idejére a megyeszékhelyre érkezőket, hogy a forgalmi torlódások elkerülése érdekében, tartsák tiszteletben a forgalomkorlátozásra vonatkozó rendelkezéseket és tartózkodjanak a gépkocsi-használatától.

A polgármesteri rendelet teljes szövege tanulmányozható a Városháza honlapján, a www.szereda.ro  Hírek, információk menüpont alatt.

Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
2010. május 18.

2010. máj. 20.

Krisztus képmásává alakultan

Nyolcadik nap (péntek)
Ó Szentlélek, tükrözd bennünk az Úr Jézus dicsőségét,
hogy az ő képmásává alakuljunk.
(2 Kor 3,18)

      1. A Zsinat tanítása szerint „Az Egyház szent, és ez szüntelenül meg is nyilvánul azokban a gyümölcsökben, amelyeket a kegyelem által a Szentlélek érlel a hívőkben” (Lumen Gentium 39). E gyümölcsök között a legkiválóbb és a többit is meghatározó a Krisztushoz való hasonlóság. A Mystici Corporis enciklika kifejezetten mondja: „Az Egyház azért kapta meg a Szentlelket, hogy tagjai napról napra hasonlóbbak legyenek a Megváltóhoz”. A választottakat Isten „eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra” (Róm 8, 26); minden keresztény olyan mértékben szent és kedves Isten előtt, amennyire hasonlít Krisztushoz. Az isteni hasonlóság vonásait pontosan a Szentlélek vési a hívőkbe, ő teszi őket „napról napra hasonlóbbá a Megváltóhoz”. Ha a keresztény teljes mértékben együttműködne ezzel a tevékenységgel, mindennap haladna a Krisztushoz való hasonulás útján. Boldog Erzsébet, akit megragadott ez a gondolat, így imádkozott: „Ó emésztő Tűz, szeretet Lelke, szállj le rám, hogy lelkemben is mintegy végbemenjen az Ige megtestesülése és olyan újabb ember legyek a számára, akiben megújítja egész misztériumát”. Ha Krisztus az a modell, amelyet minden megkereszteltnek ki kell magában alakítania, nem jelent elbizakodottságot, ha annyira hozzá akarunk hasonulni, hogy mintegy megújítsa bennünk „egész misztériumát”, vagyis meghosszabbítsa bennünk az Atya megdicsőítésének és az emberek megváltásának művét. Sőt, Jézus pontosan ettől a vágytól indítva küldi nekünk a Szentlelket.
      A Szentlélek, hogy a keresztényt Krisztushoz tegye hasonlóvá, a kegyelem által közli vele szentségét; ez a kegyelem természetét tekintve azonos azzal, ami Krisztus lelkét szenteli meg. Krisztus ezt mérték nélkül bírja, a keresztény végtelenül alacsonyabb mértékben, mégis ugyanarról az elvről, a szentségnek ugyanarról a csírájáról van szó. A kegyelem teljes kibontakozása ezért vezetheti el a megkeresztelt embert a Krisztussal való hasonuláshoz, annyira, hogy teljesen az ő képmásává alakul: „fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át az Úr Lelke által” (2Kor 3, 18).

      2. „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által” (2Kor 3, 18). A megkereszteltek mint Isten gyermekei Krisztus „dicsőségét” tükrözik magukban, vagyis „gyermekkéfogadottságuk” kegyelmét. Ez oly teljesen megvalósulhat - „födetlen arccal”, azaz minden árnyékolás nélkül -, hogy a hívőben élő Szentlélek tevékenysége nyomán a megkeresztelt „az Úr képmásává” alakul. A Krisztussal való tökéletes azonosulás eszménye oly magasrendű, oly végtelen mértékben meghaladja az ember képességeit, hogy őrültség volna arra gondolni: ezt saját erejéből is elérheti. És mégis elérhető a „nekünk adott” (Róm 5, 5) Szentlélek hatalma által; Ő mindig velünk marad, hogy támogasson gyöngeségünkben. A Szentlélek ébreszti fel bennünk azt a vágyat, hogy kövessük Krisztust, hogy azonosuljunk vele érzelmeiben, egész életében. A Szentlélek önt belénk természetfeletti energiákat, segíti jószándékunkat és erősíti isteni erejével képességeinket. Ő, aki Jézust az Atya akaratának tökéletes teljesítéséig vezette el, ugyanezen az úton vezeti a keresztényt is. Megvilágítja előtte az isteni akaratot, beláttatja vele, hogy számára ez a legnagyobb kincs, megszeretteti vele mint legfőbb javát, s megérteti, hogy csak Isten akarata szerint szentelődhet meg és válhat Krisztushoz hasonlóvá. Jézushoz hasonlóan a kereszténynek is Isten akaratában kell megtalálnia ételét és italát; „a lélek akaratát tekintve teljesen átalakul és eggyé lesz Isten akaratával, úgyhogy nincs benne többé semmi, ami e szent akarattal ellenkeznék, és Isten akaratán kívül semmi tekintetben sem ismer más irányító erőt” - mondja Keresztes Szent János(2KU 11,2).
      A Szentlélek mindezt végbe akarja vinni a megkereszteltben, feltéve, hogy az tanulékonyan megnyílik működése előtt.
      Pünkösdre várva a liturgia azt kéri a Szentlélektől: jöjjön és tisztítsa meg a hívek szívét. Csak a Szentlélek tudja eltávolítani mindazokat az akadályokat - ragaszkodás az önakarathoz, önzés, szeszélyek -, amelyek a gyermekkéfogadás kegyelmének útjában állva lehetetlenné teszik, hogy teljesen megtisztult lélekkel, „födetlen arccal” befogadja Krisztus dicsőségének sugárzását és képmásává alakuljon.

Ima
      Szeretett Jézusom, veled a szeretet törvényét akarom teljesíteni, hogy általa megújuljon és tebenned folyjon egész életem. Helyezd életemet a Szentlélek fennhatósága alá, hogy lelkem minden pillanatban teljesen készséges legyen parancsaid teljesítésére. Szeretetedben és békédben tedd magatartásomat hasonlóvá a tiédhez... Oly mélyen és erősen kösd lelkemet a tiédhez, hogy egészen elmerüljön benned, a veled való egyesülésben teljesen elfeledkezzék önmagáról, és ne ismerjem mást, mint a te szerelmedet.
      Ki vagyok én, Istenem, lelkem Élete? Ó, milyen távol vagyok tőled! Porszem vagyok, amit a szél fölemel és elejt. Ó, méltóztass mindenható szereteted tűz-szelét felkelteni, Lelked forgószelével engem annyira magadhoz vonzani, gondviselésed ölébe engem annyira befogadni, hogy végre igazán elkezdjek meghalni magamnak és egyedül neked élni, édes Szerelmem!
      Add, hogy beléd veszítsem magam, és annyira rád hagyatkozzam, hogy nyom se maradjon belőlem, mint ahogy a porszem sem hagy maga után semmiféle nyomot. Helyezz át engem annyira szereteted világába, hogy benned minden tökéletlenségem semmivé legyen, s hogy én már csak benned éljek. Hadd vesszek el annyira benned, hogy soha többé ne találjak magamra, hacsak nem tebenned.
      Szeretet, Szeretet, nyisd meg előttem, e parány előtt, jóságod szívét; öntsd rám kegyes atyaságod forrásait; döntsd le végtelen irgalmad mélységének gátjait. Nyeljen el engem szereteted örvénye, merítsen el megbocsátó jóságod mélysége. Vesszek el élő szereteted özönében, amint egy csepp elvész a tenger végtelenségében..., amint egy szikra kialszik a megáradt folyó özönében.
Szent Gertrúd, Lelkigyakorlatai 4

      Ó Jézusom, önts belém nagy vágyakozást arra, hogy mindenben a Szentlélek indítson és vezessen. Te mint ember semmit sem tettél, ha csak nem a Szentlélek indítására és Tőle való teljes függésben... Add, hogy fenntartás és ellenállás nélkül erre a Lélekre, a szegények Atyjára, az adományok Osztogatójára hagyatkozzam, s akkor majd Ő biztosan a te utadon vezet és úgy, ahogyan azt Te számomra akarod. A Szentlélek arra tanít, hogy úgy forduljak az Atyához, mint te: ...Abba, Atya!
C. Marmion, Un maitre de la vie spirituelle, 16, 452


Forrás:
P. Gabriele di S. M. Maddalena OCD, Benső végtelen, SZIT 2006


Útmutató az elmélkedéshez:
      Mivel bensőségesen beszélgetni akarunk Istennel, kapcsolatban kell vele lennünk. Nos, ezt szolgálja az „előkészület”, vagyis az a gyakorlat, hogy Isten jelenlétébe helyezkedünk, egy rövid gondolattal feléje fordulunk.
      Hogy meggyőződjünk Isten irántunk való szeretetéről, valami olyan hitigazságot választunk megfontolás tárgyául, amely nyilvánvalóvá teszi ezt a szeretetet. Ezért megfelelő szöveget olvasunk.
      Az olvasás azonban nem elegendő; az olvasottakat reflexióval vagy elmélkedéssel el kell mélyíteni.
      Valamennyi kinyilatkoztatott igazság kinyilváníthatja előttem Isten irántam való szeretetét, de ma arról a témáról akarok elmélkedni, amelyet az olvasásban kiválasztottam. Az elmélkedés „pontjainak” szép gondolataival segítek magamnak, mígnem a téma meggyőződésemmé válik, és szívemben, még talán ajkamon is felfakadnak a szeretet szavai.
      Így kezdem el a beszélgetést Istennel: mindenféle módon (az állapotomnak leginkább megfelelő módon) mondogatom neki, hogy szeretem, hogy szeretni akarom, hogy haladni akarok szent szeretetében, hogy tettekkel, elsősorban szent akarata teljesítésével akarom bizonyítani szeretetemet.
      Íme, eljutottunk az elmélkedő ima szívéhez.
      Sokak számára ennyi elég is.
      Vannak viszont olyanok, akik szeretik a változatosságot. Ezek számára az Istennel való beszélgetés meghosszabbítását szabadon választható módszerek teszik könnyűvé.
      Miután az Úrnak ismét elmondtuk, hogy szeretjük őt, a hálaadásban kifejezzük hálánkat a tőle kapott jótéteményekért. Mivel meg vagyunk győződve arról, hogy annyi mindent kaptunk tőle, a felajánlásban szeretnénk viszonozni az Úr ajándékát: valami jófeltételt teszünk. Különben az ima végén ez mindig hasznos.
      Ismerve kicsiségünket és gyöngeségünket, Isten segítségét kérjük.

      Íme tehát a terézi módszer hét összetevője:
      Két bevezető: előkészület (Isten jelenléte) és olvasás.
      Két lényegi: elmélkedés és beszélgetés.
      Három szabadon választható: hálaadás, jófeltétel és kérés.
      Az elmélkedések erre a módszerre épülnek.
      Először Isten jelenlétébe helyezkedünk, vagy olyan gondolatot keresünk, amely a lelket Istennel hozza kapcsolatba és őfelé irányítja.
      Az olvasásban megragadjuk az elmélkedés „pontját”, témáját. Minthogy pedig sok benső életet élő ember naponta kétszer is elmélkedik, minden elmélkedés két témát kínál fel.
      Aztán a lélek a már olvasott szöveg segítségével hozzákezd a megfontoláshoz.
      Ezt követően spontán módon áttér a beszélgetésre; a terézi fogalom szerint ez az elmélkedő ima „szíve”, központja.
     Elmélkedéseink különösen ezen a ponton kívánnak segítséget nyújtani. Ezért adtunk a „beszélgetéseknek” meglehetősen széles teret; a lélek természetesen szabadon azt választja, ami állapotának éppen a legjobban megfelel. Hogy a beszélgetéseket még hatékonyabbá tegyük, szent és lángoló lelkek szavait idéztük elsősorban. Gyakran szükség volt arra, hogy ezeket a szövegeket a beszélgetés céljának megfelelően némiképp módosítsuk; a forrást azonban mindig megjelöltük.
      Ezekben a beszélgetésekben a szeretet kifejezései váltakoznak kérésekkel, hálálkodással stb., továbbá a lélek lendületét kézzelfoghatóvá alakító jófeltételekkel.
      Szívből kívánjuk, hogy az így összeállított elmélkedések hatékonyan segítsék a lelkeket abban, hogy a terézi módszer segítségével előre haladjanak a benső imában.

      A terézi lelkiség az isteni meghittség lelkisége, azt célozza, hogy táplálja és kiteljesítse a lelkekben az Istennel való bensőséges kapcsolatot. Ezt a célt elsősorban az elmélkedő ima módszerével lehet elérni; ezt az imát viszont az Istennel való bensőséges kapcsolatra irányuló vágynak kell jellemeznie.
      Elmélkedéseink hangnemét tehát az Istennel való bensőséges kapcsolat mint cél határozza meg; amennyire csak lehetséges, ennek elérésében akartuk segíteni a lelkeket.
      Egyébként a terézi lelkiség egyben tanítás is. Jézusról nevezett Teréz, a „lelki élet nagy mestere” mindig tudatosan gondoskodott arról, hogy a számára oly kedves emberek aszkétikus és misztikus életének meglegyen a szilárd tanbeli alapja; ezért szerette a Szent annyira a hittudományt. Ezért törekedtünk mi is arra, hogy ezeknek az elmélkedéseknek komoly teológiai alapot biztosítsunk. Mi több, úgy rendeztük az anyagot, hogy egy év leforgása alatt sorra kerüljenek a lelki élet főbb problémái, a belső élet valamennyi természetfeletti valósága.
      A Szentlélek, aki a Szeretet Lelke, lakjék szívünkben, működjék bennünk és irányítson minket, „bőséges kegyelmi kiáradásával” gyújtsa fel bennünk a szeretet tüzét, hogy azzal behatolhassunk az isteni meghittség övezetébe. Mária, a Szép Szeretet Anyja, akinek lelke telve van kegyelemmel, és akit mindig a Szentlélek vezetett, nyerje el számunkra is a Szentlélektől, hogy tanulékony szívvel és a benső ima kitartó gyakorlásával mi is megvalósíthassuk az Istennel való bensőséges egyesülés csodálatosan szép eszményét.
P. GABRIELE di S. M. MADDALENA O.C.D.
Róma, 1952 Jézus Szíve ünnepén