2010. márc. 26.

Imádság, alázatosság, böjt

      A Szentatyánk egyik könyvében vagyok elmerülve nyakig: „Az egyházatyák”. Minden rövid kis katékizése kristálytisztán van megfogalmazva és értelmezve, ezek az elmélkedések nyilvánvalóan a szemelélődésből táplálkoznak, mert egészen a mélyre, a lelkiélet középpontjába nyúlnak. Egy számomra egészen ismeretlen perzsa „bölcsről”, Afrahatról szóló elmélkedésében új színben világítja meg az imádságot, az alázatosságot és a böjtöt. Ebben a nagyböjti időszakban egyre közelebb érzem magam ezekhez az „öregekhez”, sokat segítenek rajtam. Afrahat azt mondja, hogy az alázatos ember szép is, és ez valóban így van.


      A IV. században, a semita nyelvű (szír) egyházakat még nem befolyásolta a görög gondolkodás. Ezek a közösségek az aszkéta és szerzetesi vonásokat olyan ősi jellegzetességekkel hangsúlyozták, amelyeket nem befolyásolt az egyiptomi szerzetesi hagyomány sem. A IV. századi szír közösségek jelenítik meg azt a semita világot, amelyből maga a Biblia is származik.
      Az ősi szíriai kereszténység egyik legfontosabb, ugyanakkor legtitokzatosabb személyisége volt Afrahat, a perzsa „bölcs”. Ninive közelében (jelenleg az iraki Moszul) született, a IV. század első felében élt. Életéről szinte semmit sem tudunk, azt azonban igen, hogy szoros kapcsolatot ápolt a szír nyelvű egyház aszketikus, szerzetesi mozgalmaival. Egyes források szerint egy kolostornak volt a vezetője, végül pedig püspökké szentelték. Afrahat olyan egyházi közösségből származott, mely a judaizmus és a kereszténység határmezsgyéjén élt. Ez a közösség nagyon szorosan kapcsolódott a jeruzsálemi anyaegyházhoz, és püspökeit hagyományosan azok közül választották, akik „az Úr testvérének”, (vö. Mk 6,3) Jakabnak a „családjához” tartoztak. Tehát olyanokról van szó, akik származásuk és hitük révén is a jeruzsálemi egyházhoz kötődtek. Afrahat nyelve a szír volt, amely éppúgy semita nyelv, mint az ószövetségi héber vagy az arám nyelv, amit maga Jézus is beszélt.
      Afrahat huszonhárom homíliát írt, melyek Expositiones vagy Demonstraciones címen ismertek. A szíriai hagyományhoz hűségesen a bűnt sebesülésnek tekinti, és a Krisztus által elhozott üdvösséget gyakran gyógyulásként mutatja be.
      Idézetek Afrahat homíliáiból:

      Megváltónk így tanított bennünket imádkozni: „Imádkozz a rejtekben ahhoz, aki rejtve van, de mégis mindent lát”. Másutt pedig: „Menj be a szobádba, és imádkozz a rejtekben az Atyához, és az Atya, aki a rejtekben is lát, megfizet neked”. Urunk azt akarja megmutatni, hogy Isten ismeri a szív vágyait és gondolatait.

      „Az alázatos ember közel van a földhöz, de a szíve rendkívüli magasságokba emelkedik. Míg szeme a földet vizsgálja, lelki szemét rendkívüli magasságokba emeli”
      „Ha az ember gyökereit a földbe ereszti, akkor gyümölcsei a fenséges Úrnak teremnek”

      „Isten közeledik ahhoz, akit szeret. Helyes dolog szeretni az alázatosságot és megmaradni alázatos állapotban. Az alázatosak egyszerűek, türelmesek, szeretik őket, becsületesek, őszinték, jártasak a jócselekedetekben, bölcsek, derűsek, megfontoltak, kiegyensúlyozottak, békességszerzők, készek a megtérésre, jóindulatúak, mély gondolkodásúak, megfontoltak, szépek és szeretetre méltóak.”

      Afrahat a böjtöt tág értelemben fogta fel. A tápláléktól való tartózkodást szükséges gyakorlatnak tartja ahhoz, hogy az ember szeretetre méltó és tiszta lehessen. Az életszentséghez az önmegtartoztatás böjtjét tarja fontosnak. Beszél még a hiú és utálatos szavaktól való tartózkodás, továbbá a harag böjtjéről. A vagyontárgyakról való lemondást a szolgálat kívánja, az alvás böjtjét pedig az imádság.

      E régi „Bölcs” szerint az imádság akkor jön létre, amikor Krisztus a keresztény szívébe költözik, és őt a felebaráti szeretettel harmóniában levő elkötelezettségre hívja. Ezt írja tehát:

„Vigyél felüdülést a megtörteknek, látogasd a betegeket,
Teljes odaadással gondoskodj a szegényekről: mert ez imádság.
Az imádság jó, és művei szépek.
Az imádság akkor nyer meghallgatást, amikor a felebarátnak vigasztalást nyújt.
Az imádság akkor talál elfogadásra,
Amikor a sérelmek megbocsátása is jelen van benne.
Az imádság akkor erős,
Amikor Isten ereje tölti el.


Forrásmű:
XVI. Benedek pápa: Az Egyházatyák, SZIT 2009.

Illusztráció:


1 megjegyzés:

Mirjam írta...

Szeretek a Szentatyánktól olvasni, ezt a könyvet sajnos még nem ismerem.