2010. febr. 18.

A volt lelkivezetőm


      A kilencvenes évek elején ragaszkodtam az elsőpénteki szentgyónáshoz, most már igyekszem hónap végén megtisztulni. Hatalmas sorok voltak, még a mellékoltároknál is gyóntattak szabadon, főleg a nyugdíjas papok. Egy idő után mind Veres Imre papbácsihoz kerültem, és rám szólt, hogy ne papírról olvassam fel neki a bűneim, hanem szabadon gyónjak. De én a következő alkalommal is jól felkészültem – felírtam papírra, nehogy kifelejtsek valamit. A gyóntatószékbe mindig úgy léptem be, hogy nem tudtam melyik pap gyóntat, mert nem látszott. A következő alkalommal türelmesen várakoztam a soromra a szentmise alatt … még csak hat személy… három személy van előttem, egyszer csak a gyóntató pap hangosan felcsattan: “Kéremszépen, így nem lehet Istenről beszélni, maga mit gondol, miért jött ide?” Megrendülve ismertem fel Veres Imre papbácsi hangját! A szava járása volt a pergő jellegzetes “kérremszépen”, ezzel kezdte a mondatot, ha valaminek nyomatékot akart adni. Olyan hangosan “nevelte” a gyónót, hogy csak az nem hallotta, aki nem akarta vagy süket volt. A gyónó meg visszakiabált… Kétségbeesetten néztem a többi gyóntatószék felé, de szégyelltem kiállni. Az előttem levők sem léptek le, eldöntöttem magamban, üsse kő, utánam a vízözön. És pontosan az előttem levőre is rákiáltott: “Kéremszépen, ez Isten elleni bűn, ne okoskodjon!” Majd sorra kerültem én is. Dehogy mertem én a cetlit a bűneimmel elővenni! De nem kiabált rám, sem akkor, sem máskor.

      Egy idő után örömmel ismert fel, és elkezdett faggatni az életkörülményeimről, a sorsomról. Kezdetben alig találtam a szavakat, mert én csak a bűneimet akartam megvallani, hiszen gyónni mentem, nem igaz? Egyre nyíltabb lettem hozzá, és felismerte a kísértéseimet is. Azt mondta, aggályos vagyok, és erről szép lassan leszoktatott, például: “Kéremszépen, most mondja utánam: hiszem, hogy Isten a hibáimat nem tartja bűnnek, én Isten szeretett gyermeke vagyok. Amen.” Vagy “Kéremszépen, most imádkozzon: hiszem, hogy ez nem bűn, hanem kísértés volt, Isten segítségével nem egyeztem bele és többet nem is fog a gondolataimban még előfordulni sem. Amen.” Teremtő szava volt a gyóntatószékben, mindig megerősödve és megváltozva léptem ki. Feloldozás előtt röviden imádkoztunk. Elégtételnek legtöbbször valamilyen elmélkedést adott a Szentírásból, a Szűzanyáról vagy Szent Illés prófétáról, a kedvenc prófétája volt. Fájt a lába, sokszor se állni, se ülni nem tudott, idős is volt, a végén már a nagyobb ministráns fiúk támogatták, de soha egy zokszót nem hallottam tőle. 

      A csíksomlyói Pünkösdi búcsún a kolostor udvarán (is) rengeteg pap gyóntat. Egy alkalommal beléptünk (a fiammal), és szétnéztünk, melyik ferences atyánál a legrövidebb a sor, hétágúlag tűzött a nap. Elindultam, de füstbe ment terv: nem vettem észre, hogy Veres Imre papbácsi is ott ül és gyóntat. Boldogan intett: így hát az ő sorába álltam be. Ekkor jöttem rá, hogy Isten meghallgatta imáim, és az ő személyében egy szentéletű lelkivezetőt adott, nem én kerestem, a papbácsi “talált rám”. Ezalatt a négy év alatt annyit haladtam segítségével a lelkiéletben, hogy egyedül talán 20 alatt sem tudtam volna. Ezután tudatosan igyekeztem csak nála gyónni, hálát adtam Istennek ezért a kegyelemért, és még búzgóbban imádkoztam a papbácsiért.
      A bűnnel szemben szigorú volt, de nem a bűnössel szemben. Aki engedelmes volt neki, az haladt. Aki nem volt őszinte, annak a lelkivezetését nem vállalta, megérezte, ha le akarják vezetni, és ez elszomorította. Azt mondta egy alkalommal, ő már olyan öreg, hogy senki nem veszi komolyan, de én megnyugtattam: ő a mi dohogó Illés prófétánk, akinek füle van, meghallja, ne aggódjon. – Egy “halk” mosoly volt a válasz.

      Nem szerette, ha akadtak olyan hívők, akik „katolikusabbak voltak a Pápánál“, nem engedte, hogy kioktassák a botcsinálta „teológusok”. Azt sem szerette, ha más bűneit gyónják meg, ezzel kimagyarázva a saját bűneiket. Haragudott, ha valaki Istent okolta a bajokért, a szenvedésekért. Néha megdöbbenve jegyezte meg, hogy mennyire gyenge lett a székely ember hite, hogy sokan úgy élnek, mintha nem lenne Isten.

      A szentmisén látszott rajta, mennyire mérgesíti, ha a szent énekeket gyászosan elnyúzzák vagy nem a megfelelőre zendítenek rá. Ha nem volt kántor, tiszta, erős hanggal bele-beleénekelt a ritmust megadva, de legtöbbször hiába. Egyik szentmiséjén az is megesett, hogy a papbácsi rázendített egy énekre, volt egy idős konok néni, ő egy másikra, mindkettőnek zengő-érces hangja volt: a duettben a néni győzött.

      A halottak nyolcadát is tartotta hűségesen, kijárt a temetőbe minden szentmise után. Rendszeresen imádkozott, a zsolozsmát általában az Oltáriszentség előtt végezte a Szent József kápolnában.

     Veres Imre papbácsi által tanultam meg, hogyan kell imádkozni a végveszélyben. Az úgy történt, hogy kimentem Csíksomlyóra Nagyboldogasszony ünnepére, a déli búcsús nagymisére. Ilyenkor rengeteg a zarándok, a gépkocsi, a járdán alig lehet menni, fullad meg az ember a kipofogógáztól. Kiléptem a templomból és beálltam a kert fái alá az árnyékba. Néhány ismerőssel úgy gondoltuk, megvárjuk, amíg az autók javarésze elvonul. Veres Imre papbácsi is kijött a templomból, megáll az udvar közepén és odaint magához: Mivel megy haza? – kérdezte. Gyalog. Ne gyalogoljon, a barátok hazafuvaroznak engem, maga is elfér. Köszönöm – válaszoltam. (Erdélyben Assisi Szent Ferenc követőit "barátoknak" hívják). Azt már nem mertem megkérdezni, hogy lenne-e még hely másoknak is, ő sem ajánlotta. Közben beszélgettünk a kármelita közösségről: az ideiglenes fogadalmainkat az ő kezébe tettük le, egyáltalán nem volt megelégedve velünk. Ezalatt megérkezik a jármű is, egy piros duba, a volánnál pedig A barát, igen, A barát, nem csak úgy egyszerűen  egy barát. Szerintem a Szentlélek tartotta, hogy nem esett ezer darabra, mármint a duba. Ez a barát szikár, aszkéta, alacsony termetű, és egyszerű barát lehet, mert a szentmisén átváltoztatáskor letérdel, de áldoztatni mindig nagy áhítattal áldoztat. Nagy ritkán láttam a városban, valamelyik társával volt, biciklivel, és úgy hajt ki a meredek hegyen, hogy közben vígan fütyörészik, más még szuszogni sem tudna, sőt sokan leszállnak és tolják a biciklit.
      Szóval Veres Imre papbácsit feltették a barát mellé, én pedig felültem a papbácsi mögé. Elindultunk. Ha ő nem fél, hát akkor én minek féljek, bizonyára ismerős neki ez hörgő-zörgő duba. A gépkocsik szinte lépésben haladnak ilyen nagy ünnepekkor, amint említettem, rengetegen vannak. De a mi barátunk nagy sebességre kapcsolt és folytonosan előzött, az egyik kanyarban csak két keréken haladtunk, közben jókat fékezett, csikorogtak a kerekek. Természetesen a barát vígan fütyörészett. Kézzel-lábbal kapaszkodtam, hogy valahogy az ülésen megmaradjak, nagyokat döccentünk is.  Az út szélén néhol sánc, hajszálnyira húztunk el mellette. Megtanultam úgy imádkozni, ahogy még soha. A rally a püspökség előtt ért véget. A papbácsi itt lakott, amíg el nem került a Székelyudvarhely-i Papi Otthonba. Ott is halt meg 2005 március 15.-én 84 éves korában. Isten most sokszorosan megjutalmazza, amiért 57 évig becsülettel, hűséggel hordozta Jézus Krisztus igáját. Meg vagyok győződve, hogy a mennyben imádkozik értem, minden lelki gyermekéért, legyen áldott az emléke is.


5 megjegyzés:

Mirjam írta...

Köszönöm, hogy leírtad. Olyan derű sugárzik a szavakból..

Bőjte Mihály írta...

Szép bejegyzés, és hasznosnak találom. Örvendek ezeknek a tapasztalatoknak. Egyben gratulálok a honlaphoz.

Apulchra írta...

Szeretettel köszöntöm Mihály atya az irka-firka blogomon. Ön sokkal jobban ismeri bejegyzésem szereplőit, és tudja, hogy nem akármilyen fából faragták őket! Veres Imre papbácsi útmutató csillag volt számomra, és példakép. Isten nyugtassa békében.

Névtelen írta...

Most olvastam bejegyzésed ( ha bár régebbi)és tetszik öszinte megosztásod ugy a lelkivezetőd -gyonásod illetöen ,mint ahogy leirtad a körülményeket ,mikor tanultál meg igazán imátkozni .
Ugy gondolom ,hogy azonkivül ,hogy van egy közös barátnönk fent a menybe (nagyon tetszik ez a gondolat )az is közös ,hogy én is autozás közben tanultam meg igazán ráhagyatkozni Istenre ,bizni benne.
Gondolom ,hogy olvastad a sarutlan karmelita nővérek hónlapján ,hogy AVILAI SZENT TERÉZ jubileum alkalmával kiszeretnék adni Szent Teréz összes müveit és decemberbe állitolag már megfog jelenni a Belső várkastély .
Nagyon szeretném ,ha én is megkaphatnám könyv formájába és még sok jó más könyv ajánlatuk is van amiből szeretnék rendelni ( nem olyan rég probáltam is kapcsolatba lépni és irtam egy pár sort ,lehet valamit nem csináltam jól de nem kaptam választ ).
Kérlek ha tudsz ebben az ügyben segiteni jó volna ,hogy és mit kell tennem ?
Email cimem k.judit63@yahoo.com
Szeretettel gondolok rád ,
Judith.

Apulchra írta...

Kedves Judith, akkor most írok a megadott email címedre:))) Tudok segíteni.