2010. jan. 31.

Bátor nők, szent nők

      Elgondoltam, hogy Avilai Szent Teréz levelet írt II. Fülöp spanyol királynak, Szienai Szent Katalin is Nagy Lajos magyar királynak... Már csak ilyenek ezek a szent nők, bátrak, Isten és a felebarát lelki üdvéért lángolnak. Szent Edith Stein pedig közvetlenül XI. Pius Pápának írt, hogy foglaljon nyilvánosan állást a német nemzeti szocializmussal szemben. Ez, mint tudjuk, nem történt meg. Edith Steint 1942-ben, Auschwitzban halt vértanúhalált, ahogy ő maga mondta "Istenért és a népemért". Levélrészlet a neten olvasható.
       És még voltak az Egyház történelmében hősies, bátor nők, ez csak néhány példa.
      Ma sem ártana az államelnököknek és a honatyáknak levelet írni, hiszen rájuk is halál és ítélet vár, egy egész ország jóléte, békéje függ tőlük, nagy a felelősségük. De ki meri mint magánszemély  és gyenge nő megtenni? Csakis egy szent.

      Avilai Szent Teréz idejében, 1559-ben II. Fülöp, hogy, hogy nem, megtántorodott annak a szigorú erényességnek útján, amelyről egyébként sohasem szokott letérni. Nem tudni biztosan, mi volt a dolog, de elég az hozzá, botrány volt készülőben. A szentanya a nevezett év márciusának 23-án éppen Madridban volt s értesülve a dologról, levelet írt a királynak, amelyben erősen a lelkére beszélt. Többek között a következő kitétel fordult benne elő: „Emlékezzék meg arról, Felséges Uram, hogy Saul is királlyá volt kenve, s azért az Úristen mégis eltaszította.”. Közismert dolog, hogy II. Fülöp volt legkevésbé az az ember, akivel tanácsos lett volna komázni. Csakhogy Szent Terézia csak az Úristentől félt, s még annak sem a haragjától, hanem csakis a megbántásától, egyéb félelmet pedig még híréből sem ismert. II. Fülöp elolvasta a levelet, s arcán vésztjósló kifejezés jelent meg, „Nem láthatnám én ezt a nőt?!” - kérdezte hidegen. Azonnal keresésére indultak, azonban Szent Terézia jó barátainak volt gondjuk arra, hogy a király küldöttei ne találják őt többé Madridban. Az utókor általános véleménye: de kár! Fülöp autokrata volt ugyan, de alapjában nemes lélek, s akármennyire föl volt is indulva, Szent Terézia személyes varázsának nem tudott volna ellenállni. Igaz ugyan, hogy a levél is megtette a hatását: a király észbekapott, s a botrány el volt hárítva; azonban a történelem egy bájos jelenettel lett szegényebb azáltal, hogy elmaradt Szent Terézia és II. Fülöp király találkozása.

"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22, 37- 40)

Szienai Szent Katalin Levele Nagy Lajos magyar királyhoz

      A tökéletes szeretet nem keresi a magáét, hanem egyedül Isten dicsőségét és dicséretét keresi a lelkek üdvösségében; és felebarátját sem önmagáért, hanem egyedül Istenért keresi... A szeretet az az édesanya, aki keblén táplálja fiait, az erényeket, szeretet nélkül ugyanis egyetlen erénynek sem lehet élete. Lehet az embernek erényes cselekedete, de a szeretet érzülete nélkül még sincs benne igazság... A szeretet szereti azt, amit Isten szeret, és gyűlöli, amit Isten gyűlöl. És azért aki szeret, leveti magáról a régi embert, azaz a bűnt, és magára ölti az új embert, Krisztust, az édes Jézust, és magára övezi azáltal, hogy követi az Ő tanítását, bármilyen állapotban éljen is. Az a lélek, aki szeretetben él, soha nem tér el Krisztus nyomdokainak követésétől.
      Ez a szeretet jóakaratúvá és szeretetteljessé teszi a lelket ellenségei iránt, azok iránt, akiket a világ ellenségeknek tart, de nem azok.
      A lélek valódi ellenségei a világ, az ördög, valamint törékeny testünk és emberségünk, mert ezek mind a lélek ellen harcolnak... A tökéletes szeretetben lévő lélek a legnagyobb gyűlölettel van irántuk, háborút visel a bűnök ellen és békében él az erénnyel. Ekkor azokat az ellenségeket, kiket a világ tart ellenségeknek, barátaivá teszi, mert Isten teremtményeiként szereti őket, amint Isten megparancsolta és kötelességévé tette ezt a szeretetet. És ettől a szeretettől gyakran szétoszlik a felebarát szívében a gyűlölet sötétsége. Úgy tűnik a szeretet egyenesen izzó parazsat szór a felebarát fejére.
      Az ilyen lélekben nincs méltatlankodás, hanem türelemmel viseli a felebarát hibáit, nem haragvó, hanem jóságos. Nem igazságtalan hanem igazságos, mert akár uralkodó, akár alattvaló, mindenkinek megadja azt, amivel neki tartozik: Istennek megadja a dicséretét és dicsőségét, önmagának bűnei utálatát és gyűlöletét, a felebarátnak pedig a szeretetet és a jóakaratot... Nem gyalázza meg az igazságosságot sem hízelgés, sem tetszés, sem nemtetszés miatt, hanem egyenesen tartja a mérleget, mindenkinek azt adván, amit az értelem kíván. Nagy szorgalommal szolgálja felebarátját, feléje mutatván meg Isten iránti szerelmét: Istennek nem lehet hasznára, és ezért törekszik hasznára lenni annak, akit Isten nagyon szeret, azaz az értelmes teremtménynek, akit közvetítőként kapott Istentől. Valóban olyan édes ez a szeretet-anya, hogy nincsen benne semmi keserűség, hanem mindig megvidámítja a szívet, amelyik birtokolja őt.
Szienai Szent Katalin, Levelek, 257, 821—823.

2010. jan. 30.

"Legyen meg a Te akaratod."

(„Isten jelenlétében” - 8.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

4. fejezet
A lélek Istennel való egyesüléséről

      15. Háromféle egyesülés van: az első a szokásos, a második a lehetőség szerinti, a harmadik az aktuális.
      16. A szokásos egyesülés az, amikor csupán a kegyelem egyesít Istennel.
      17. A lehetőség szerinti egyesülés az, amikor olyan cselekedetet kezdünk, amely egyesít Istennel, és annak egész tartama alatt - a cselekedetnek köszönhetően - vele egyesülve maradunk.
      18. Az aktuális egyesülés a legtökéletesebb. És noha teljesen szellemi, érezhető a működése, mert a lélek itt nem alszik, mint más egyesüléseknél, hanem nagyon is élénk mozgásba jön. Működése pedig elevenebb a tűznél, és fénylőbb a napnál, melyet nem homályosít el felhő. Mindazonáltal tévedhetünk eben az érzésben, amely nem egyszerűen a szív megnyilvánulása, mintha azt mondanánk: „Istenem, teljes szívemből szeretlek” vagy más hasonló szavakat, hanem a lélek szelíd, békés, szellemi, tiszteletteljes, alázatos, szerelmes és nagyon egyszerű nem tudom mije, amely arra ösztökéli és sürgeti, hogy Istent szeresse, imádja, sőt magához ölelje kifejezhetetlen gyöngédséggel, amiről csakis a tapasztalat nyomán alkothatunk fogalmat.
      19. Mindazoknak, akik az isteni egyesülésre törekszenek, tudniuk kell, hogy mindaz, ami örömöt okozhat az akaratnak, vagy valóban kellemes és ízletes a számára, vagy pedig annak tartja. Mindenkinek el kell ismernie, hogy Isten felfoghatatlan, és ahhoz, hogy vele egyesüljünk, az akarattól meg kell vonnunk minden fajta testi és lelki ízt és élvezetet azért, hogy ily módon szabaddá válva, Istent mindennél jobban szerethesse. Mert ha van mód, ahogyan az akarat megértheti Istent, az csakis a szeretet lehet. Nagy a különbség az akarat benyomásai és érzései és ugyanezen akarat cselekedetei között, mivel a benyomásoknak és érzéseknek célja a lélek, míg cselekvése, mely maga a szeretet, Istenre irányul.

      Egyedül a szeretet egyesít Istennel, ez a tökéletes út, amelyen a szentek is jártak. Avilai Szent Teréz kétféle szeretetről beszél: a testi és a szellemi szeretetről, ez utóbbi a tökéletes, ez nagy kegyelem, amelyre önmegtagadással fel lehet készülni, mert nem csak örömöt, vigasztalást kell keresni az imában: Isten ajándékait, hanem magát az Ajándékozót akarni, szeretni Istent önmagáért, ezt a kegyelmet kérem most tőled én Istenem!

      "Volt idő, amikor igen gyakran szoktam gondolni Szent Pál apostol azon szavaira, hogy Istenben mindenre képesek vagyunk. Azt természetesen nagyon jól beláttam, hogy a magam erejéből semmit sem tudok megtenni. Ez nagy hasznomra szolgált; no meg az is, amit Szent Ágoston mond: "Add meg nekem Uram, amit parancsolsz, s azután parancsolj, amit akarsz." (Avilai Szent Teréz: Önéletrajz, XIII. Fejezet).

      "De talán nem is tudjátok igazában, hogy mit tesz az, szeretni; nem csodálnám, ha így állna a dolog. Az az egy bizonyos, hogy nem a szellemi örömökön fordul meg a szeretet nagysága, hanem azon a szilárd elhatározáson, hogy mindent, amit teszünk, Isten kedvéért tesszük s óvatosan kerülünk mindent, ami Őt megbánthatná; imádkozunk azért, hogy Szent Fiának dicsősége folyton növekedjék; hogy a katolikus Anyaszentegyház folyton gyarapodjék és terjedjen. Ezek a szeretet jelei." (Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, A negyedik lakás - I. fejezet.)


      „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.” Jn 14,23 Az Istennel egyesült lélek „csak” szeret, és benne Isten akarata teljesedik Jézusban, és Jézus által. Minden nap a Miatyánkban, amelyre maga Jézus tanított minket, ezt imádkozom: „Legyen meg a Te akaratod”. Amen, Amen, ez az igazi szeretet, ezért imádkozom, ezért törekszem Isten jelenlétében mindig megmaradni, és amelyre vágyom lelkem mélyéből.

      Nagyon helyesen tetted, jóságos Mesterünk, hogy Atyád országát kérted számunkra az előző kérelemben, mert csakis így vagyunk képesek megadni azt, amit a nevünkben fölajánlasz. Igazán azt hiszem, Uram, hogy enélkül nem tudnánk megtenni. Ellenben, ha a Te Atyád teljesíti kérésedet és már idelent részeseivé tesz bennünket az Ő országának: akkor Te sem vallasz velünk szégyent és képes leszel Neki megadni azt, amit a nevünkben megígértél. Mert ha a föld mennyországgá változik, akkor lehetséges lesz, hogy énbennem a Te akaratod teljesüljön; de enélkül, főleg olyan rossz és terméketlen földben, amilyen az én lelkem, nem tudom, Uram, miképpen volna az lehetséges. Nagy dolog az, amit fölajánlasz!
      Valahányszor erre gondolok, mosolyognom kell az olyanok fölött, akik nem mernek az Úrtól szenvedést kérni, mert attól félnek, hogy azonnal reájuk küldi. Nem azokat értem, akik alázatosságból nem merik ezt megtenni, mivel azt hiszik, hogy nem lesz erejük a szenvedés elviselésére; - bár én azt hiszem, hogy aki az Úr sugallatából ezen kemény eszközzel akarja kimutatni Isten irányában szeretetét s azért imádkozik érte, az meg is fogja kapni felülről a szükséges erőt. Azoktól azonban, akik a meghallgatástól való féltükben nem mernek szenvedést kérni, én azt szeretném kérdezni, vajon miként értik azt, amikor azt mondják az Úrnak, hogy teljesedjék az Ő akarata bennük? Vagy talán csak azért mondják, mert mindenki mondja, de nem kívánják, hogy tényleg úgy is legyen? Ez már mégsem volna szép dolog, nővéreim! Gondoljátok meg, hogy az édes Jézus a mi követünk, aki magára vállalta, hogy közbenjár értünk az Ő Atyjánál. Ez neki nem csekély fáradságába kerül s igazán nem illenék, hogy ne vállaljuk magunkra azt, amit a nevünkben fölajánl. Vagy pedig, ha igazán nem akarjuk elvállalni, akkor legalább ne mondjuk ki e szavakat. Azonban egy másik oldalról is meg akarom világítani ezt a dolgot. Vegyétek fontolóra, leányaim, hogy az Úr akarata teljesedni fog égen-földön, akár akarjuk, akár nem. Azért fogadjatok szót; higgyetek nekem; s csináljatok erényt a szükségből. (Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja, XXXII. fejezet.)

Ima:
      Ó, örökkévaló Úr, add, hogy mindig a te akaratod történjék, és ne az enyém. Nem azért vagyunk benne a világban, hogy saját akaratunkat tegyük, hanem nekünk adott jóságodét. Meg volt írva rólad, lelkem Üdvözítője, hogy örök Atyád akaratát kellett megtenned. Lelked első akarati aktusával fogantatásod pillanatában szeretettel átkaroltad az isteni akaratnak ezt a törvényét, szíved közepébe helyezted, hogy ott uralkodjék örökre. Ó, ki adja meg lelkemnek azt a kegyelmet, hogy ne legyen más akaratom, mint Isten akarata?
Szalézi Szent Ferenc, Teotimus VII,7


________________________________
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Lőrinc testvér műveinek forrása, az elmélkedések és az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005


2010. jan. 29.

“Virasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül.” (Lk 21,36)


(„Isten jelenlétében” - 7.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

4. levél
Egy szerzetesnőnek
1685. november 3.

Tisztelendő és nagyrabecsült Anyám!

      Megkaptam N... kisasszonytól a rózsafüzéreket, melyeket ön bízott rá. Meglep, hogy nem tudatja velem a véleményét a könyvről[1], melyet küldtem önnek, és amelyet bizonyára megkapott; gyakorolja buzgón öreg napjaiban, jobb későn, mint soha!
      Nem tudom megérteni, hogy élhetnek elégedetten szerzetesi személyek Isten jelenlétének gyakorlása nélkül. A magam részéről, amennyire csak tudok, vele maradok lelkem központjában, lelkem mélyében, s amikor így vele vagyok, nem félek semmitől; a legkisebb elfordulás azonban pokol számomra.
      Ez a gyakorlat nem rombolja a testet; célszerű azonban időnként - sőt gyakran - megvonni magunktól ártatlan és megengedett kis vigasztalásokat. Hiszen Isten nem tűri, hogy az olyan lélek, amely egészen az övé akar lenni, másban keressen vigasztalást, mint az Ő társasága: ez több mint ésszerű!
      Nem mondom, hogy emiatt nagyon kellene gyötörnünk magunkat; nem: szent szabadsággal kell szolgálni. Hűségesen kell munkálkodnunk, nyugodtan, aggodalom nélkül, és ahányszor elménk elkalandozik Istentől, szelíden és békésen hívjuk vissza.

      Szükséges viszont, hogy egész bizalmunkat Istenbe vessük, megszabaduljunk minden egyéb gondtól, még a számos külön ájtatossági gyakorlattól is, amelyek ugyan nagyon jók, de gyakran helytelenül vállaljuk magunkra őket, hiszen ezek végül is csak eszközök a cél eléréséhez. Tehát amikor Isten jelenlétének gyakorlása által már azzal vagyunk, aki a célunk, szükségtelen visszatérnünk az eszközökhöz, mivel szent jelenlétében maradva, folytathatjuk szerető párbeszédünket, hol az imádás, a dicséret, a vágyakozás egy-egy aktusával, hol felajánlással vagy hálaadással vagy bármi egyéb módon, amit csak lelkünk kiötölhet.

      Ha természete visszaborzad, ne veszítse el bátorságát! Erőszakot kell tennie magán; kezdetben gyakran azt hisszük, hogy csak vesztegetjük ezzel az időt, de ki kell tartanunk az elhatározásban, hogy mindhalálig állhatatosak leszünk, minden nehézség ellenére. A szent közösség és különösen az ön imáiba ajánlom magam.
Szolgája az Úrban, stb.
Párizsból, 1685. november 3-án
__________________________________
[1]      Lőrinc testvér egy levél kíséretében könyvet küldött ennek a szerzetesnőnek, aki a válaszában meg sem említi: 
      "Ezeknek az Isten jelenlétéről szóló könyveknek az egyikét elküldöm önnek: azt hiszem, ebben áll az egész lelki élet, és úgy vélem, ha ezt úgy gyakoroljuk, amint kell, rövid időn belül lelki emberré válunk.
Tudom, hogy ehhez a szívnek üresnek kell lennie miden mástól, mivel Isten egyedül akarja birtokolni; és minthogy nem lehet kizárólag az övé, amíg ki nem ürít belőle mindent, ami nem Ő, nem is cselekedhet benne, és nem teheti benne azt, amit szeretne.
      Nincs a világon édesebb és kellemesebb életmód annál, mint ha szüntelenül Istennel beszélgetünk; azok érthetik csak meg ezt, akik gyakorolják és megérzik az ízét. Mégsem tanácsolom, hogy ez okból tegye: nem a vigasztalások kedvéért kell ezt gyakorolnunk, hanem a szeretet okán, és mert Isten akarja. Ha prédikátor volnék, másról sem beszélnék, mint Isten jelenlétének gyakorlásáról; ha pedig lelkivezető lennék, mindenkinek ajánlanám, annyira szükségesnek és ugyanakkor könnyűnek tartom. (idézet a 3. Levélből)

      Ha lelkivezető lennék... vagyis mindenkire érvényesnek tartja Lőrinc  testvér a tanítást. Könnyű? Mikor annyi minden ellene van az összedettségnek?  De bízom benned Jézus, hogy Te vezetsz engem, Te fogod a kezem, ha elbotlok, felsegítsz. Annyi szentnek sikerült, hiszen Jézusom szeretsz, és feláldoztad magad értem.

Ima:
      Ó, fönséges és kimondhatatlan Istenség, vétkeztem, s nem vagyok méltó arra, hogy imádkozzam hozzád, de te hatalmas vagy és méltóvá tehetsz; büntess meg Uram bűneimért, és ne nézz nyomorúságomra. Egy testem van, ezt felajánlom neked: íme itt a testem, íme itt a vérem... Ha ez az Akaratod, törd össze csontomat és velőmet földi Helytartódért, jegyesed egyetlen jegyeséért, akiért könyörögve kérlek... Adj neki új szívet, hadd növekedjék szüntelenül a kegyelemben, adj neki erős szívet, hogy egyenesen tartsa a szentséges kereszt zászlaját, hogy a hitetleneket is részesítse kínszenvedésed, Egyszülött Fiacskád, a Szeplőtelen Bárány vérében.
Szienai Szent Katalin, Preghiere ed Elevazioni 20

________________________________
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005

2010. jan. 27.

Te ki vagy?

(„Isten jelenlétében” - 6.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

      "[Isten] nem kér nagy dolgot tőlünk: időnként gondoljon rá, egy-egy pillanatra hódoljon előtte, olykor kérje a kegyelmét, ajánlja fel néha a nehézségeit, máskor köszönje meg neki a kegyelmeket, amelyeket adott és ad munkája közben, nála keressen vigasztalást, amilyen gyakran csak teheti. Étkezés és társalgás közben emelje néha hozzá a szívét: a legapróbb gondolat is mindig nagyon kedves előtte. Ehhez nem kell hangosan kiáltani , hiszen közelebb van hozzánk, mint gondolnánk." (Idézet a Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér 9. Leveléből [1] )


      "Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában[2], amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne." (Jn 2, 1-11)

      Jézus jelenlétében vagyunk, Ő mindig jelen van, csak mi  erről elfeledkezünk, „mert benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28), életünk Krisztussal el van rejtve az Istenben (vö. Kol 3,3).

Te is ott vagy a kánai menyegzőn, Jézus jelenlétében. 
A kérdés:  
Te ki vagy?

- Mária, aki észrevette, hogy a fiatal pár szégyenbe kerül, és együttérzően rögtön Jézushoz fordul?
- A Menyasszony? A Vőlegény?
- A násznagy, aki nem tudta a jó bor honnan való?
- Egy szolga, aki Jézus szavára engedelmesen megtölti a korsókat vízzel, habár nem tudja miért?
- Jézus tanítványa?
- Csak egy vendég, aki már megittasodott, és semmiről nem tud?
- Egy kőkorsó lennél?
- Vagy néha szerepet cserélsz?


      Jézus nagylelkűen megmenti az ünnepi hangulatot, méghozzá 600 liter jó borral. A menyegző tovább folyik, Jézus nem ünneprontó, nem kezd  dicsekedni a tettével, és nem opportunista az Örömhírrel. Azt is mondhatta volna: „Micsoda iszákos társaság, máris elfogyott a bor!” vagy valami ehhez hasonlót. Jézus tud hallgatni is, szeret minket.

_________________________________
 
[1]     Lőrinc testvér 9. Levelének forrása:
         Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005
_________________________________

[2]      Keresztelő Szent János a köréje sereglő egész nép előtt tanúbizonyságot tesz Jézus mellett, amikor a feléje közeledő Krisztus Urunkra rámutat: „Nézzétek, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit!” A Keresztelő tanúságtételének első eredménye az volt, hogy tanítványai közül ketten Jézus nyomába szegődnek: János és András, Simon Péter testvére. A Jézusnál tett egésznapi látogatása után András először testvérével, Simonnal találkozott, s boldogan viszi őt az Úrhoz, aki rögtön új nevet ad neki: Kéfa, azaz Péter lesz ezentúl a neve. Jézus Galileába indult, s útközben találkozott Fülöppel, aki Andrásnak és Péternek a falujából, Betszaidából való volt. Fülöp nem elégszik meg azonban azzal, hogy maga hisz Jézusban, hanem barátját, Natánaelt is rá akarja vezetni a hitre. Jézus szavait hallva, Natánaelt megrendíti, hogy a Mester az ő életének egy régi eseményére utal, mely valahol egy fügefa alatt történt vele. Ez fölébreszti lelkében a hitet, megvallja, hogy Jézus az Isten Fia, azaz a Megváltó. (vö. Jn 1, 29-51).
      A Fülöppel való találkozás után harmadnapra a galileai Kána városában menyegzőt tartottak, melyre Jézust és tanítványait is meghívták, s melyen ott volt Mária is. Kána városa kb. 7 km-re feküdt északkeletre Názárettől. A lakodalmi ünnepségek általában hét napig tartottak. A zsidóknál elő volt írva, hogy étkezés előtt és után bizonyos „tisztulási” mosakodásokat végezzenek, erre a célra volt a kánai lakodalmas házban hat kőkorsó. Mivel egy mérő kb. 40 liternek felelt meg, az egész borrá változtatott víz mennyisége 600 liter lehetett. A „násznagy” nem a mi esküvőnkön szokásos násznagyi szerepet töltötte be, hanem azoknak a szolgáknak a feje volt, akik a vendégek ellátásával, kiszolgálásával voltak megbízva.

________________________________
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________


Illusztráció: BIBLIATECA.

2010. jan. 25.

„Ha ismernéd Isten ajándékát...” (Jn 4,10)

(„Isten jelenlétében” - 5.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

3. fejezet
Hogyan imádjuk Istent lélekben és igazságban?

      12. Három dolog van ebben a kérdésben, amelyre válaszolnunk kell. Azt mondom, imádni Istent lélekben és igazságban, vagyis imádni Istent, amint imádnunk kell: Isten lélek, tehát lélekben és igazságban kell imádnunk, vagyis alázatos és valódi lelki imádással, lelkünk mélyén és középpontjában. Egyedül Isten láthatja ezt az imádást, amelyet olyan gyakran ismételhetünk, hogy végül mintegy természetes lesz számunkra, mintha Isten egy lenne lelkünkkel, és lelkünk egy lenne Istennel: aki gyakorolja ezt, meg fogja látni.
      13. Igazságban imádni Istent annyit tesz, hogy elismerjük őt annak, aki és magunkat is annak, amik vagyunk. Igazságban imádni Istent annyit tesz, hogy valóban, ténylegesen és lélekben elismerjük, hogy Isten az, aki - azaz végtelenül tökéletes, végtelenül imádatra méltó, végtelenül távol áll a rossztól, és így tovább, minden isteni tulajdonságról. Melyik ember volna olyan együgyű, hogy ne tisztelné és imádná minden erejéből ezt a hatalmas Istent?
      14. Igazságban imádni Istent még azt is jelenti, hogy megvalljuk, hogy neki teljesen az ellentétei vagyunk, és hogy Ő kész magához hasonlóvá alakítani bennünket, ha akarjuk. Ki volna olyan óvatlan hogy csak egy pillanatra is elforduljon a neki járó tisztellettől, szeretettől, szolgálattól és szüntelen imádástól?



 „Az Isten lélek, ezért akik imádják,
azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” (Jn 4,24)
      Nem könnyű, és te tudod Uram, hogy sokszor elbotlom. Vigasztalást és erőt adnak az út folytatásához nem csak Lőrinc testvér szavai, hanem maga Szent Terézia is, aki szüntelenül az Ő jelenlétében élt, valóban lélekben és igazságban imádta Istent. Én is kérek ebből az elő vízből, adj innom, Uram Jézus, hogy tudjalak lélekben és igazságban imádni. Jézusom, bízom Benned.

      Így azután megesik, hogy ha sok küzdelem és pedig nagyon is sok küzdelem árán legyőzték az első ellenséget, sőt a másodikat is, a harmadik előtt leteszik a fegyvert s inkább meghalnak szomjan, ahelyett, hogy tovább harcolnának azért a vízért, amelynek megszerzése oly sokba kerül. Kifogytak az erőből, elhagyta őket a bátorság, s ha egyeseknél volt is belőle annyi, hogy leverjék még a második ellenséget is, akkor azután kimerültek, pedig talán két lépésnyire sem voltak már az élet vizétől, amelyről az Úr azt mondta a szamariai asszonynak, hogy ha valaki iszik belőle, nem fog többé megszomjazni. És mennyire bölcs és igazmondás ez, amelyet maga az Igazság jelentett ki saját szájával, mert csakugyan, ez élet javai után nem fog többé szomjazni, bár az örök élet kincseire úgy megnövekszik a szomjúsága, hogy azt el sem tudja képzelni az olyan ember, aki csak a természetes szomjúságot ismeri. S azután mennyire szomjazik a lélek erre a szomjúságra. Megérti ugyanis, hogy mekkora annak az értéke. S ez a szomjúság bár nagyon kínos és gyötrő, épp olyan élvezetes amíg tart, mint amikor kielégítést nyer. Ez a szomjúság ugyanis nem öl meg mást, mint a földi dolgok iránti érzéket, egyébként pedig ő maga is kielégíti az embert. Úgy, hogy ha Isten megitatja az ilyen lelket - s ez egyike az Ő legnagyobb kegyelmeinek - épp oly szomjasan hagyja, mint volt, vagy még szomjasabban s mindig vissza-visszakívánkozik ez ital után. (Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja, XIX. fejezet)

Ima:
Tiéd vagyok;
Érted születtem, 
mit kívánsz tenni velem? 
Fenséges Méltóság,
Örök Bölcsesség,
Jóság, amely elárad
lelkemben.
Isten, fenség, egyedüli Létező,
Irgalmasság,
Lásd, milyen hitvány az a lény
aki ma
ezekkel a szavakkal hirdeti szeretetedet: 
Mit kívánsz tőlem, Uram? 
Tiéd vagyok,
mivel Te teremtettél,
Tiéd, mivel megváltottál,
Tiéd, mivel elviselsz,
Tiéd, mivel hívtál,
Tiéd, mivel vártál,
Tiéd, mivel nem vesztem el. 
Mit kívánsz tőlem? 
Tiéd vagyok, neked születtem, hogyan rendelkezel velem?
Adj nekem gazdagságot, vagy szegénységet,
adj nekem vigasztalást, vagy szorongattatást,
adj nekem újjongó örömet, vagy gyászt,
édes életet, felhőtlen napot!
Mivel teljesen neked adtam magam, hogyan rendelkezel velem?
Avilai Szent Teréz verse


________________________________
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005

2010. jan. 24.

Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok (Jn 15,4)

("Isten jelenlétében" - 4.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

2. fejezet
A lelki élet elsajátításához szükséges gyakorlatok

      6. A lelki életben a legszentebb, legáltalánosabb és legszükségesebb gyakorlat Isten jelenléte: jól érezni magunkat vele, és hozzászokni isteni társaságához, alázattal megszólítani és szeretettel beszélgetni vele mindenkor, minden pillanatban, szabály és mérték nélkül, de főként kísértések, fájdalmak, szárazság, kedvetlenség, sőt hűtlenségek és bűnök idején.
      7. Folyamatosan azon kell lennünk, hogy minden cselekedetünk, különbség nélkül, Istenhez forduló kis beszélgetés legyen, de mesterkéltség nélkül, csak amint a szív tisztaságából és egyszerűségéből fakad.
      8. Minden dolgunkat kellő mértékkel végezzük, ne hévvel vagy kapkodva, ami a zavart szellemet jellemzi. Szelíden, nyugodtan és szeretettel kell dolgozni Istennel együtt, kérni, hogy fogadja szívesen munkánkat, és ezen szüntelen Isten iránti figyelemmel eltiporjuk majd a démon fejét, és kiütjük kezéből fegyvereit.
      9. Munka és más tevékenységek, még olvasás és írás közben is - legyen az akár lelki tárgyú -, sőt többet mondok: külső ájtatosságaink és szóbeli ima közben is, amilyen gyakran csak tudunk, meg kell állnunk egy-egy pillanatra, hogy Istent szívünk mélyén imádjuk, ízleljük őt, ha csak futólag is, mintegy lopva. Mivel tudomásotok van arról, hogy Isten jelen van cselekedeteiteknél, hogy ott van lelketek mélyén és középpontjában, miért ne szakítanátok meg legalább olykor-olykor külső elfoglaltságaitokat, még a szóbeli imát is, hogy bensőleg imádjátok őt, dicsérjétek, könyörögjetek hozzá, neki ajánljátok a szíveteket, vagy hálát adjatok? Mi lehet kedvesebb Istennek, mint ha napjában ezer- és ezerszer így elhagyunk minden teremtményt, hogy visszavonuljunk, és bensőnkben imádjuk őt? Azon túl ezzel lerontjuk az önszeretetet, mely csakis a teremtmények között maradhat fenn, melyektől pedig ezen Istenhez fordulások észrevétlenül megszabadítanak! Tehát nem adhatunk Istennek nagyobb tanúbizonyságot hűségünkről, mint ha ezer- és ezerszer elutasítjuk és megvetjük a teremtményeket azért, hogy egy-egy pillanatra a Teremtőnek örvendhessünk. Ezzel nem azt akarom megkívánni tőletek, hogy egyszer s mindenkorra hagyjátok el a külső dolgokat , ez nem lehetséges; hanem az okosság, az erények anyja, szolgáljon szabályul. Azt mégis elmondom, hogy lelki emberek szokásos tévedése, hogy nem hagyják el időnként a külső világot, hogy Istent bensőjükben imádják és néhány pillanatra békében élvezzék isteni jelenlétét. Hosszú kitérőt tettem; azt hiszem, ez a tárgy megkívánta mindezt a magyarázatot. Térjünk vissza gyakorlatainkhoz.

      10. Ez az imádás mindig a hitben történjék, mivel hisszük, hogy Isten tényleg a szívünkben van, hogy lélekben és igazságban kell őt imádnunk, szeretnünk és szolgálnunk, hogy Ő lát mindent, ami történik és történni fog bennünk és minden teremtményben, hogy nem függ semmitől, hanem tőle függenek az összes teremtmények, és végtelenül tökéletes mindenben. Ő az, aki végtelen kiválósága és feltétlen uralma folytán érdemes rá, hogy övé legyen mindaz, amik vagyunk, és ami létezik az égben és a földön , s amivel kedve szerint rendelkezik az időben és az örökkévalóságban. Az igazság szerint tartozunk neki minden gondolatunkkal, szavunkkal és cselekedetünkkel. Eszerint viselkedünk-e?
      11. Gondosan meg kell vizsgálnunk, mely erények a legszükségesebbek számunkra, melyeket a legnehezebb elsajátítanunk, mely bűnökbe esünk bele gyakran, és melyek bukásaink gyakori és elkerülhetetlen alkalmai. Küzdelem idején teljes bizalommal forduljunk Istenhez, szilárdan tartsunk ki Ő Szent Felsége jelenlétében, imádjuk alázattal, tárjuk fel neki nyomorúságunkat és gyöngeségeinket, kérjük szeretettel kegyelme segítségét. Így megtalálunk benne minden erényt, noha egynek sem vagyunk birtokában.

      Nem, Uram, nem eszerint viselkedek. De nagy vigaszomra szolgál Keresztes Szent János híressé vált mondata: „Ha a lélek keresi Istent, Isten még inkább keresi őt” (Az élő szereteláng)

Ima:
      Istenem, azt mondod, hogy amikor imádkozni akarunk, nem kell feltétlenül szóbeli imákat mondanunk, elég, ha benső imában beszélünk hozzád. Még az sem szükséges, hogy ebben a benső imában egyáltalán szavakat mondjunk, elég, ha szerető szívvel lábad tartózkodunk, téged szemlélünk: előtted térdelve eltölt minket a csodálat, az együttérzés, az odaadás, a dicsőségedre irányuló vágy..., a szeretet, a látásodra irányuló vágy és a szeretet ihlette érzelmek. Ez a lángoló ima, noha néma, igazán kiváló... Az ima - mondja Szent Teréz - nem abban áll, hogy sokat beszélünk, hanem hogy nagyon szeretünk. A te szavaidból is ezt vettem ki...
      Ó Jézusom, hadd szeressem és gyakoroljam mindennap ezt a magányos és titkos imát, azt az imát, amelyben senki más nem lát, csak a mennyei Atya, és amelyben teljesen egyedül vagyunk Vele... titkos, édes beszélgetésben, szabadon és távol mindenki szemétől kiöntjük előtte szívünket.
B. Charles de Foucauld, Meditations sur l’Evangile

_________________________________

és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005

2010. jan. 23.

Bízzatok, mert legyőztem a világot (Jn 16,33)

("Isten jelenlétében" - 3.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)

Lelki szabályok
1. fejezet
[Alapelvek]

       1. Minden lehetséges annak, aki hisz, még inkább annak, aki remél, még inkább annak, aki szeret, és még annál is inkább annak, aki gyakorolja e három erényt, és ki is tart bennük. Minden megkeresztelt ember, aki úgy hisz, amint kell, megtette az első lépést a tökéletesség útján, és tökéletes lesz mindaddig, míg kitart a következő szabályok megtartásában.
      2. Mindig Istent és az ő dicsőségét nézzük mindabban, amit teszünk, mondunk, és amibe belefogunk. Azt a célt tűzzük magunk elé, hogy ebben az életben Isten legtökéletesebb imádói legyünk, amint reményeink szerint azok leszünk az egész örökkévalóságban. Szilárdan tökéljük el, hogy, Isten kegyelmével, legyőzünk minden nehézséget, amely a lelki életben elénk adódik.
      3. Amikor rálépünk a lelki élet útjára, alaposan meg kell fontolnunk, kik vagyunk, s akkor minden megvetésre méltónak, a keresztény névre méltatlannak fogjuk találni magunkat, mindenféle nyomorúság és számtalan baj alávetettjének, melyek változékonnyá teszik egészségünket, kedélyünket, külső és belső állapotunkat, tehát olyan embereknek, akiket Isten végtelen sok küszködéssel és munkával, mind külsőleg, mind bensőleg meg akar alázni.
      4. Kételkedés nélkül hinnünk kell abban, hogy javunkra válik, és Isten előtt kedves, ha neki szenteljük magunkat; hogy isteni Gondviselése részéről szokásos dolog mindenféle állapotokat bocsátani ránk, hogy különböző fájdalmakat, nyomorúságokat és kísértéseket szenvedjünk el Isten iránti szeretetből, annyi ideig, ameddig csak neki tetszik, mivel nem létezhet jámborság és tökéletesség anélkül, hogy a szív és a szellem alá ne vetné magát Isten akaratának.

      5. Minél inkább törekszik a lélek a nagyobb tökéletességre, annál jobban függ a kegyelemtől, és Isten segítségére annál nagyobb szüksége van minden pillanatban olyannyira, hogy nélküle semmire sem képes. A világ, a természet és az ördög [1] versengve háborgatják oly erőszakosan és folytonosan, hogy ezen állandó segítség és ezen alázatos és szükségszerű függés nélkül akarata ellenére magukkal ragadnák. Természetünk súlyosnak találja ezt a helyzetet, a kegyelem azonban kedvét lelve megállapodik benne.

      Krisztusom, országodra gondolok, amire nem vagyok méltó. Nincs más vágyam, mint akaratod. Tégy velem, amit akarsz, de egy napon mutasd meg nekem nyíltan arcodat, ó én egyetlen, szeretett Mindenem!... Krisztusom, még ha minden el is hagyna engem, s úgy tűnnék, hogy te sem válaszolsz többé, akkor legalább azt tudjam: megadod nekem azt a hitet, hogy kiáltsam: egyedül Te vagy a Mester, egyedül Te vagy az Úr, egyedül Te vagy a Magasságbeli, Jézus Krisztus, örökké győztes Isten, és én tebenned minden pillanatban biztos lehetek győzelmemben.

Ima:
      A végtelen örökkévalóság fényében szemlélem kínszenvedésedet, Krisztusom... Ó Megfeszített Jézus, add, hogy ami még életemből hátra van, azt hadd töltsem szentséges Véreddel és Fájdalmas Anyád és az én anyám keserű könnyeivel áztatott kereszted lábánál...
      Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent, tetőled várok mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak, teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád. Most tehát, s míg csak élek, mindenben engedelmesség és béke. Arra kérlek, hadd legyek tökéletesen elkészülve életre és halálra, mint Szent Péter és mint Szent Pál, bármi várjon is: bilincs, szenvedés, kiátkozás és vértanúság: vállalom szent Egyházadért és minden általad megváltott lélekért. Átérzem elkötelezettségem súlyát, gyöngeségem és ingatagságom miatt remegés fog el. De bízom benned, megfeszített Krisztus, bízom Anyádban és az örökkévalóság felé tekintek.
XXIII. János pápa (1881-1963), Il giornale dell' anima 1961, 360-361

__________________________________
[1]      A lélek három ellenségét Keresztes Szent János az Elővigyázatossági szabályokban külön-külön tárgyalja itt:

_________________________________

és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005


2010. jan. 22.

... Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek. (Jn 14,20)

("Isten jelenlétében" - 2.
Lelkigyakorlat a Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel)


Tisztelendő Anyám!

      Miután olyan kitartó az óhaja, hogy megosszam önnel azt a módszert, melyet követtem az isteni jelenlét állapotának elérése érdekében, amelybe irgalmában a mi Urunk - szent tetszése szerint - helyezett, nem palástolhatom ön előtt, hogy igen kelletlenül engedek alkalmatlankodásának, de most is csak azzal a feltétellel, hogy senkinek nem adja tovább a levelemet. Ha tudnám, hogy valakinek megmutatja, képtelen volnék rászánni magam, bármennyire kívánom is az üdvösségét. Íme amit önnek mondani tudok.
      Miután a könyvekben megtaláltam az Istenhez jutás különböző módszereit és a lelki élet különféle gyakorlatait, azt láttam, hogy mindez inkább zavart okoz a lelkemben, minthogy megkönnyítené, amire törekedtem, és amit kerestem, ami pedig nem volt egyéb, mint egészen Istené lenni. Ez arra az elhatározásra vezetett, hogy a mindenért mindent odaadjak. Így hát miután egészen Istennek adtam magam bűneimért engesztelésül, iránta való szeretetből elutasítottam mindent, ami nem Ő, és úgy kezdtem élni, mintha Ő csak és én lennénk a világon. Néha úgy láttam magam, mint szegény bűnöst bírája lábánál, máskor a szívemben néztem Atyámként, Istenemként. A lehető leggyakrabban imádtam így, lelkemet szent jelenlétében tartva, visszatérve hozzá ahányszor csak elkalandoztam. Nem kevés fáradságba került ez a gyakorlat, amelyet mégis folytattam minden felmerülő nehézség ellenére, és nem ijedtem meg és nem aggódtam, amikor akaratlanul elkalandoztak a gondolataim. A nap folyamán éppen úgy ezzel foglalkoztam, mint az imádság idején. Hiszen minden időben, minden órában, minden pillanatban, még a legnagyobb munkában is, elűztem és eltávolítottam a szívemből mindent, ami akadályozhatta, hogy Istenre gondoljak.
      Íme, Tisztelendő Anyám, ez a rendes foglalatosságom amióta a rendben vagyok. Noha csak hanyagul és tökéletlenül gyakoroltam, nagyon nagy előnyeim származtak belőle. Tudom jól, hogy ezeket Isten irgalmának és jóságának kell tulajdonítani, hiszen nélküle semmire sem vagyunk képesek - én még kevésbé, mint bárki más. De ha hűen kitartunk szent jelenlétében, és mindig őt látjuk magunk előtt, azon túl, hogy ez akadálya annak, hogy megbántsuk, vagy - legalábbis szándékosan - bármi olyat tegyünk, ami neki nem tetszik, az Ő gyakori szemlélése nyomán szabadon merünk kérni tőle bármilyen szükséges kegyelmet. Végül a sűrű ismétlés által ezek a tettek egyre szokásosabbak lesznek, és Isten jelenléte mintegy természetes lesz számunkra. Kérem, adjon hálát neki, velem együtt, irántam való nagy jóságáért, melyet nem tudok eléggé csodálni, mivel nyomorult bűnös létemre oly sok kegyelemmel halmozott el. Áldja őt mindenki! Amen.
Szolgája az Úrban, stb. [1]


      Nekem is könyvek és emberek álltak rendelkezésemre. Ó hát mindenki tud Istenről beszélni, magyarázkodni, tanítani, szinte kivétel nélkül. Körülvesznek saját mondanivalójukkal, hitrendszerükkel, ami fontosabb lett számukra, mint a Keresztrefeszített. Istenről sokat lehet beszélni, de  hát könnyebb az Útról beszélni, mint rajta járni. Szinte elfelejtettem ebben a lármában, hogy magához az Úrhoz is folyamodhatok kis szívem cellájában, bármelyik pillanatban. Bocsáss meg nekem, Uram, hogy erről oly gyakran elfeledkeztem. Uram Jézus, Avilai Szent Terézt Te oktattad személyesen, ezt kérem most én is Tőled:

      "Mert nézetem szerint a belső ima nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk négyszemközt ővele, tudván azt, hogy szeret bennünket."
(Avilai Szent Teréz, Önéletrajz, VIII. fejezet.)


      "Azon kell tehát kezdenünk[az imádkozást], amint azt különben úgyis tudjátok, hogy megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, elmondjuk a Confiteor-t és keresztet vetünk. (...) Képzeljétek el tehát, hogy ez a mi jó Urunk ott van az oldalatok mellett s nézzétek, mily szeretettel és alázatossággal oktat benneteket. Higgyétek el, nem tehettek jobbat, mintha igyekeztek lehetőleg mindig együtt lenni ezzel a hűséges jó baráttal. Ha megszokjátok, hogy mindig ott tartjátok magatok mellett, s Ő látja, hogy ezt szeretettel teszitek és igyekeztek kedvében járni, akkor - amint mondani szokták - még akarva sem tudtok többé tőle szabadulni. Sohasem fog többé titeket elhagyni; támogatni fog minden fáradságotokban; veletek lesz mindenütt. Gondoljátok meg, mit jelent az, ha valakinek állandóan ilyen jó barát van az oldala mellett! (...) Nem azt kívánom tőletek, hogy gondolataitokban foglalkozzatok Ővele; vagy hogy sok következtetést vonjatok le; vagy hogy az értelmetek holmi magasztos és körmönfont elmélkedésekbe merüljön: csak arra kérlek, hogy nézzetek Reá. Mert vajon mi akadályozhatna meg benneteket abban, hogy lelki szemeiteket erre a mi Urunkra függesszétek; legalább egy pillanatra, ha már többre nem is volnátok képesek? Arra megvan bennetek a képesség, hogy nagyon csúf dolgokat is meglássatok: s éppen a képzelhető legszebbet nem tudnátok szemlélni?! Mert ha nem találjátok szépnek, abban az esetben megengedem nektek, hogy ne nézzetek Rá.



Ima:
Te vagy tehát minden jónak forrása, az élet magasztos eszménye, a bölcsesség mélysége;
mindenfölött benned reményleni a te szolgáidnak legfőbb vigasztalása.
Rajtad csügg az én szemem, benned bízom,
én Istenem, irgalmasság Atyja.
Áldd meg, szenteld meg lelkemet mennyei áldásoddal,
hogy szent hajlékod és örök dicsőséged székhelye legyen;
ne találkozzék Istenségednek ezen templomában semmi,
ami szent fölséged szemét bánthatná.
Jóvoltod nagysága és irgalmasságod sokasága szerint tekints le rám
és hallgasd meg szegény szolgád könyörgéseit,
aki messze száműzve él a halál árnyékának országában.
Oltalmazd és őrizd a te szolgád lelkét
e mulandó élet annyi veszedelme közt:
kegyelmed kísérje és vezesse őt a békesség útján az örök fényesség hazájába. Amen.

_________________________________

[1]     12. Levél - egy perjelnőhöz, 1690.
_________________________________

Itt olvasható: - ki volt a Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér,
és nemzetközi kisugárzása a lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005


2010. jan. 21.

„Növeld bennünk a hitet.” (Lk 17,5)


("Isten jelenlétében" - 1.
Lelkigyakorlat A Feltámadásról nev. Lőrinc testvérrel) 

       1. Először láttam Lőrinc testvért; elmondta nekem, hogy megtérésével Isten egyedülálló kegyelemben részesítette tizennyolc évesen, még világi korában. Azon a téli napon, amint egy levéltelen fát nézett, és arra gondolt, hogy rövidesen újra megjelennek majd rajta a levelek, azután a virágok és a termés, olyan világos képet kapott a gondviselésről és Isten hatalmáról, hogy az azóta sem törlődött a lelkéből. Ez a kép teljesen elszakította a világtól, és olyan szeretetet ébresztett benne Isten iránt, hogy nem is tudná megmondani, vajon növekedett-e benne a több mint negyven év alatt, amióta ezt kegyelmet kapta.

      2. Azelőtt inas volt de Fieubet királyi kicstárnok úrnál, és igen esetlen volt, mindent össze tört.

      3. Kérte, hogy rendbe léphessen, mivel azt hitte, hogy ott majd megfeddik az ügyetlenségéért és a hibáiért, és így feláldozhatja Istennek életét és minden örömét. De rászedte őt Isten, mert csak megelégedéssel találkozott ott; emiatt gyakran mondogatta Istennek: „Rászedtél!

      4. [Azt mondta], meg kell szilárdulnunk Isten jelenlétében úgy, hogy folytonosan Ővele társalgunk, és szégyenletes dolog abbahagyni a vele való beszélgetést, holmi bohóságok kedvéért. Lelkünket Isten nagyra értékelésével kell táplálni, aminek folytán nagy örömmel tölt majd el, hogy övéi vagyunk. Fel kell éleszteni hitünket. Szánalomra méltó, hogy olyan kevés a hitünk: ahelyett, hogy azt tennénk szabályunkká és irányítónkká, naponta változó, apró-cseprő ájtatossági gyakorlatokkal töltjük az időt! A hit útja az Egyház lelke, és elegendő ahhoz, hogy nagy tökéletességre vezessen minket.

      5. Egészen és teljes ráhagyatkozásban Istennek kell adnunk magunkat, mind az ideigvaló, mind a lelki dolgok tekintetében, és akaratának megvalósításában kell örömünket lelni, akár a szenvedések, akár a vigasztalások felé vezet; annak, aki igazán Istenre bízza magát, mindent egyformán kedvesnek kel találnia! Hűség kell a szárazságokban, melyek által Isten megpróbálja iránta való szeretetünket. Ilyenkor visszük végbe a lemondás és ráhagyatkozás tetteit, melyekből akár egy is sokkal előbbre visz minket.

     6. [Azt mondta], hogy amint nyomorúságokról és bűnökről hall nap mint nap, ahelyett, hogy csodálkozna rajtuk, éppen ellenkezőleg, az lepi meg, hogy nincs ezekből még több, hiszen annyi gonoszság kitelik a bűnös embertől. Imádkozik értük, de mivel tudja, hogy Isten orvosolhatja a bajt, amikor csak akarja, nem bánkódik miattuk tovább.

      7. [Azt mondta], ahhoz, hogy eljussunk az olyan Istenre hagyatkozásig, amilyet Ő kíván tőlünk, figyelmesen kell őrködnünk lelkünk minden megmozdulása fölött, melyek a lelki dolgokban éppúgy megoszlanak, mint a legalantasabbakban. Isten világosságot ad ehhez azoknak, akik igazán vágynak övéi lenni. Azt mondta nekem, hogy ha ilyen szándékom van, felkereshetem bármikor, ne tartsak attól, hogy netán zavarom; ha viszont nem, akkor ne jöjjek többet hozzá.[1]

     Köszönöm, én Uram, én Istenem, a hit ajándékát, és hogy annyi kegyelmet kaptam Tőled egész  életem során ...  ó mily sokat elpazaroltam, ó hányszor voltam hűtlen Hozzád. Bocsáss meg nekem Uram. Segíts felidézni és felismerni ajándékaid, hogy méltóképpen hálát adjak értük. Növeld  bennem a hitet, és maradj velem Jézus, légy mindörökké áldott. Amen.

Ima:
      Ó Uram, ne engedd meg, hogy bűneim elhomályosítsák lelki szememet és ezért téged, jelenlevőt, ne lássalak meg, és szívemben felhangzó szavakat ne halljam meg. Ha a te titokzatos előrelátásod miatt el akarsz rejtőzni, ne vond meg tőlem kegyelmi jelenléted, nehogy emiatt elbágyadva ne tegyem meg, amit meg kell tennem.
      Ó Jézus, maradj velem, mert lelkemben lehanyatlóban van a hit napja és kihűlőben a szeretet buzgósága. Ha elmész, egész lényem sötétségbe borul. Maradj velem, Uram, hogy beteljesítsem vágyamat, eljussak az örök életre és mindörökre veled maradjak.
Louis De Ponte, Meditazioni V. 7,14
(1554-1624), spanyol jezsuita, aszkétikus író

_________________________________

[1]     Joseph de Beaufort, Lőrinc testvér életrajzírója, aki mint fiatal pap gyakran látogatja a kármelita kolostor cipészét, hogy titkát megismerje, tanuljon tőle; és e látogatások eredményeképp hat remekművet szerkesztett Beszélgetések címen. Ez az  Első beszélgetés, 1666. augusztus 3.


_________________________________ 

Itt: - ki volt A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér,

     és nemzetközi kisugárzása az lelki életre.
_________________________________

Forrás, az ima kivételével:
Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005

2010. jan. 20.

"Könnyebb a tevének...

... átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
(Mt 19,24)



Illusztráció forrása: Zinmag Chronicle

A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér - Életrajzi vázlat

      A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér, polgári nevén Nicolas Herman, Hériménilből, Touli egyházmegye, 1614-ben született, 1642. augusztus 14-én tett fogadalmat a sarutlan kármeliták Vaugirard utcai házában, Párizsban, ahol meghalt 1691 február 12-én, 77 évesen, szerzetesi fogadalmának 49. évében.
      Hériménil Lunéville-től négy kilométerre található, 1990-ben 751 lakost számlált a falu.
      Nem tudjuk, voltak-e testvérei, hogyan telt a gyermekkora, milyen iskolába járt, mi lehetett az első munkája. Fiatalságáról kevés adatunk van. Szüleitől, Louise-tól és Dominique-tól, akik nagyon jóravaló emberek”, keresztény elveket örököl. Erényekben lehet, de nem valószínű, hogy anyagi javakban is bővelkedtek volna, mivel az egyébként jó eszű Nicolas-nak - ismereteink szerint nem volt lehetősége tanulmányokat folytatni.
      Tizennyolc évesen egy hirtelen, kozmikus élményben mélyen megragadja Isten jelenléte, Isten nagysága. Az isteni Misztérium csendes hívása ez, és Nicolas első megtérésének pillanata.
      Mégsem készül egyelőre szerzetesi életre, hanem a harmincéves háború idején a katonáskodást részesíti előnyben. Bizonyos idő múlva a „német” csapatok kémkedés gyanújával letartóztatják, halálbüntetés vár rá; sikerül azonban bizonyítania ártatlanságát. Újra csatlakozik a lotaringiai csapatokhoz, de Rambervillers ostromakor (1635) megsérül. Nicolas ekkor hazamegy a szüleihez
      Katonaként része lett volna valamilyen módon a sokszor rettenetes és erőszakos fosztogatásokban, amelyek jellemzőek voltak a harmincéves háború idején? Később siratja „fiatalkori kihágásait” és „korábbi élete bűneit”, és elszántan szeretné „helyrehozni korábbi életmódját”.
      Intenzíven keres, megpróbálkozik a remete élettel egy magányba vonult nemes úrhoz csatlakozva, de erre az életformára azonban nem érett, nemsokára fel is hagy vele. Egy ideig Párizsban tartózkodik, mint Madame de Fieubet inasa.
      Huszonhat évesen lep rá végleges útjára. 1640 júniusának közepe táján kötelezi el magát segítőtestvérként a sarutlan kármeliták Vaugirard utcai házában, Párizsban. Augusztus közepén Nicolas Herman felveszi a kármeliták barna habitusát és szerzetesi névként a Lőrincet (talán faluja védőszentjének a neve?), melyet a Feltámadás misztériuma egészít ki. A noviciátus két éve után, 1642. augusztus 14-én a huszonnyolc éves fiatal testvér leteszi az örök fogadalmat.
      A noviciátusban a segítőtestvérek bekapcsolódtak a többi szerzetesnövendék oktatásának bizonyos óráiba, ugyanakkor a saját feladataiknak és lehetőségeiknek megfelelőbb képzésben is részesültek. Újdonsült testvérként a Feltámadásról nevezett Lőrinc bevallja csalódottságát, még szemrehányásokkal is illeti az Urat: „Rászedtél engem!” Azzal a félelemmel lépett be ugyanis, hogy „majd elevenen nyúzzák meg az elkövetett hibákért és ügyetlenségekért” (ahogy a maga közvetlen és csiszolatlan, gyakran humorral fűszerezett stílusában kifejezi), ám szerencséjére és a többiek szerencséjére „csak megelégedettséggel találkozott”.
      Ennek ellenére sűrű sötétség vesz erőt rajta, amely több évig tart, s amelynek az utolsó négy éve a legkegyetlenebb. Saját szavai szerint az a benyomása, hogy „kárhozatra ítéltettem, és nincs üdvösség a számomra”. Zavarának forrása egyik részről Isten bensőséges ismerete, a másik részről a vágy, hogy mindenben neki tetsszen. „Minden bajom forrása és tárgya az volt, hogy beláttam, nem vagyok Istené úgy, amint szeretném, és hogy szüntelenül szemem előtt álltak bűneim, ugyanakkor a nagy kegyelmek, amelyekkel Isten elhalmozott.” Ebben a vívódásban egyetlen törékeny és mégis erős fegyver áll rendelkezésére: „Úgy tűnt föl előttem, hogy a teremtmények, a józan ész, sőt maga Isten is ellenem van, és egyedül a hit maradt meg nekem”. Mély benyomást keltő tanúsága egy lelki beszámolójában a vívódás feloldását is vázolja: „Amikor már azt gondoltam, hogy ebben a zavarban és aggodalomban fogom tölteni életem hátralévő részét, [...] hirtelen éreztem, hogy megváltoztam. Az addig folytonos zaklatottságban élő lelkem mély benső békére talált, mintha központjába vagy nyugvóhelyére jutott volna.
      Fogadalma után Lőrinc tizenöt éven át szakács a párizsi közösségben, mely bizonyos években száznál több szerzetest – köztük jó néhány képzésben lévő fiatal testvért – számlál.
      Talán a harctéren szerzett sérülése következtében, Lőrinc egyre többet szenved, „amolyan köszvényféleség kínozta a csípőjét, amitől sántított is”. A konyha ellátása túl nehéz feladat a rokkant fizikum számára, így „ülőbb” munkát bíznak rá, a cipőjavítást, sarutlan testvérei kétszáz lábbelijének rendben tartását.
      De más feladatokat is bíznak a cipőjavító testvérre, például a borbeszerzést. 1665-ben emiatt hosszú auvergne-i utazásra kell vállalkoznia - két-háromhetes utazásra, oda-vissza mintegy nyolcszáz kilométer megtételével és különféle kapcsolatok kialakításával. 1666-ban hatszáz kilométer vár rá Bourgogne-ig oda-vissza vízi úton, noha szegény „a nyomorék lábával nem tudott a hajón járni, csak a hordókon gurulva”.
      De nem csak ilyenkor nyílt alkalma kapcsolatok kialakítására. Jártak munkások a kolostorba, koldusok a portára, látogatók a beszélőkbe és a templomba. A segítőtestvéreknek ki kellett járniuk különféle megbízatásokkal, gyakran adománygyűjtés céljából, hiszen a jelentős részben fiatalokból álló közösségnek meg kellett élnie. És természetesen ott voltak a rendtestvérek.
      A szerény cipőjavító testvér kisugárzása egyre szélesebb körben hat. És nem csak a „szegények” között, akiket segít, és akiknek tanácsokat ad. Életrajzírója, aki rendszeresen látogatja, kiemeli, hogy nagyra értékelték az annyira Istenbe gyökerezett és szerény testvérrel való társalgást „több nagy tudású pap és szerzetes” is.
      Ha beszélt is Lőrinc, sokkal többet hallgatott. A segítőtestvérek háttérben éltek a Kármel amúgy is nagy csendjén belül. Jogilag az utolsó helyet foglalták el a házban; még a novícius kartestvérek is megelőzték őket! Nagyon ritka kivételektől eltekintve nem vettek részt a kórusimán, hanem helyette meghatározott számú Patert mondtak el - csodálatraméltó ima. Reggelenként az atyák miséinél segédkeztek. Feladataik miatt általában nem tudtak részt venni sem a reggeli, sem az esti közös csendes elmélkedésen, hanem az elöljáró utasításai szerint más időpontban, sokszor éjszaka, végezték el imájukat és a két órás elmélkedést az Oltáriszentség előtt. De Lőrinc - ahogy számos helyen olvassuk – hozzászokott, hogy Isten jelenlétében éljen, hogy megszakítás nélkül, mindenen keresztül imádkozzék.
      Fizikai problémái súlyosbodtak: a köszvény, amitől sántított, miután már „mintegy huszonöt éve gyötörte”, „elfekélyesedett a combnál, ami igen éles fájdalmat okozott”. Élete utolsó éveiben háromszor volt súlyosan beteg. Amikor első alkalommal kilábalt a betegségből, azt mondta az orvosnak: „Doktor úr, túl jól válnak be nálam az orvosságai, csak késlelteti a boldogságomat!”. Élénken várja a tündöklő Találkozást. „Isten önnel - írja halála előtt három héttel - remélem, hamarosan megláthatom [Istent]”. Hat nappal előtte pedig így ír: „Azt a kegyelmet remélem irgalmától, hogy néhány napon belül megláthatom” (L 16).
      A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér az utolsó pillanatig tiszta tudattal, hetvenhét évesen, 1691. február 12-én hunyt el, a Vaugirard utcai kolostorban. Ugyanitt egy évszázaddal később, 1792. szeptember 2-án, két püspök és száztizenkét pap esett áldozatul a Forradalom dühöngésének. Ugyanez a ház ad ma otthont a Párizsi Katolikus Intézetnek.
      Saját hazájában a Feltámadásról nevezett Lőrinc emléke hamarosan szinte teljes feledésbe merült egészen az éles szemű Henri Bremond-ig[1] - akinek a minősítése szerint Lőrinc „kizárólag misztikus, mégpedig a legemelkedettebbek közül való” - és Pierre Pourrat-ig[2]. Eközben külföldön egyre újabb és újabb fordítások készültek a műveiből. Hazájában még manapság is meglepetést szül, ha olyan szakember, mint P. Titus Brandsma[3] „világhírűként” emlegeti Az isteni jelenlét gyakorlatát, vagy ha magának Aldous Huxley-nak[4] a tollából azt olvassuk, hogy Lőrincnek „olyan körökben is híre volt, amelyek egyébként közönyösek maradtak a csendes imával és lelki gyakorlatokkal szemben”.
      Tapasztalatának mélysége, gyakorlati érzéke és mosolygó elkötelezettsége folytán Lőrinc számos istenkeresőnek lett barátja, és már rég az én égi barátom.

      Lőrinc testvér tanítását és tapasztalatát saját kézzel írott szövegekből ismerhetjük meg: Lelki szabályok, Levelek(16); és az életrajzírója, Beaufort műveiből: Beszélgetések (négy beszélgetés 54 pontba szedve), Isten jelenlétének gyakorlata, valamint Lőrinc testvér erényei.



__________________________________________

[1]Henri BREMOND, Histoire littéraire du sentiment religieux en France, t.VI, La [2]Conquete mystique, Paris, Bloud et Gay, 1923, 392.o.

[2]Pierre POURRAT, La Spiritualité chrétienne, t.IV, Les Temps modernes, Paris, Lecoffre-Gabalda, 1930, 162.o.

[3]Titus BRANDSMA (1985-ben boldoggá avatták), «Carmes » címszónál in: Dictionnaire de spiritualité, t.II, col.162.

[4]Aldous HUXLEY, The Perennial Philosophy, London, Chatto and Windus, 328.o.

Forrás: Conrad de Meester: Isten jelenlétében, Magyarszék, 2005

2010. jan. 19.

A munkamorál változatlan

      Több mint egy hete a tömbházunktól nem messze egy sánc keletkezett, egyre hosszabb és szélesebb. Mélyül is, mert az elején a sánc a rejtélyes munkások derekáig ért, most már csak a fejük látszik ki belőle. Hogy nem régészeti ásatásokról van szó, azt onnan tudom biztosan, hogy gyakran nincs gáz, nincs melegvíz, sőt a hideg vizet is elveszik. Vigasztalásul a szomszéd egy képet küldözget. Ezt a képet, látszik rajta, hogy photoshopos kép:


      Ami méginkább meglátszik ezen a képen, hogy az Óperenciás tengeren túlról való. Nálunk nem történhet meg az, hogy két ember sáncot ás, és nem álldogál körülötte másik hat!!! aki elmélyülten figyeli a többieket vagy a havazást. Mert ma ismét szakad a hó. Lefényképezni nem mertem őket, mert bármilyen gyorsan is tudok szaladni, azért a bakancsom meg-megcsúszik a letaposott hóban.

      Megjegyezném, be jó, hogy van internet, van email, mert másképp egy-egy jó szót nem tudnánk váltani a szomszédainkkal.

2010. jan. 18.

Feltámadásról nev. Lőrinc testvér nemzetközi kisugárzása


      A Feltámadásról nevezett Lőrinc, segítőtestvér, polgári nevén Nicolas Herman, Hériménilből, Touli egyházmegye, született 1614-ben, fogadalmat tett 1642. augusztus 14-én, a sarutlan kármeliták Vaugirard utcai házában, Párizsban, ahol meghalt 1691. február 12-én, 77 évesen, szerzetesi fogadalmának 49. évében. Később majd bővebben az életéről is.

      Isten jelenlétét szüntelenül kereső és sokaknak feltáró szerzetesi lélek volt. Évekig sűrű sötétség vesz erőt rajta, csak a puszta hit élteti, „de e lelkem mély benső békére talált, mintha központjába vagy nyugvóhelyére jutott volna.”
      Lelkünk központjában, belső várkastélyunkban, a Mindenható Isten lakik. Lőrinc testvér egész módszere abban foglalható össze, hogy újra és újra visszatér Isten jelenlétébe, akinek édes szeretetét gyakran élvezi.
      „Felfogásom szerint Isten jelenléte maga a lelki élet, és azt hiszem, ha úgy gyakoroljuk, amint kell, rövid időn belül lelki ember válik belőlünk.”

      Begyakorolni... erről a módszerről fog szólni a nemsokára induló lelkigyakorlat.


      Életrajzírója 1666-tól kezdve rendszeresen látogatja, kiemeli, hogy „több nagy tudású pap és szerzetes” sokra becsülte Lőrincet. Kisugárzása volt, de nem csak már életében, hanem halála után más vallásúaknál is:

Német nyelvterület
      A Bossuet-Fénelon vitán és az 1699-es elítélésen megütköző protestánsok-pontosabban a „pietista” irányzathoz tartozók - buzgón terjesztik és fordítják Fénelon-t és kedvenc szerzőit. Így már 1701-re elkészül Lőrinc testvér műveinek - Mme Guyonéival együtt - a teljes német fordítása, a híres Gottfried Annold előszavával. Ezt a könyvet 1706-ban újra kiadják. 1714-bcn, a harmadik, Pierre Poiret-féle francia kiadás nyomán, Lőrinc testvérnek egészen új fordítása jelenik meg . Ezek a kezdetei a napjainkig létrejött német fordítások hosszú sorának.
      A teljes fordítások mellett, laikus testvérünk életrajzai is hamarosan megjelennek németül. Már 1701-ben közöl Gottfried Arnold egy „életet” 1717-ben Johann Heinrich Reitz követi példáját. De legfőképpen Gerhard Tersteegen, a lelki irodalom kiemelkedő alakja, aki más katolikus lelki írók iránt is nagyon nyitott volt, akiről ismert, hogy milyen benyomást tett Kirkegaardra, és akit Walter Nigg par excellence protestáns szentnek tartott, játszott jelentős szerepet a XVIII-XIX. század folyamán Lőrinc testvér gondolatainak elterjedésében mind Németország, mind Hollandia területén. Lőrinc „döntő befolyást” gyakorolt Tersteegenre a Jelenlét felfedezését illetően. „Válogatott életrajzai”-ban hosszú fejezetet szentel a laikus testvérnek, aki üdvösség útját oly módon világította meg, hogy „számos diplomás teológiai doktor sem tehette volna világosabban és rövidebben”, „saját példáján mutatva meg, hogy nemcsak papok és szerzetesek, hanem bármelyikünk a maga helyén, a maga életállapotában élhet Isten jelenlétében”.

Angol nyelvterület
      Az angol fordítás nem készül el azonnal, annál nagyobb lesz azonban a sikere, amikor megjelenik. „A misztitika ösvényein igen jártas, szerény segítőtestvér” - írja Jean Orcibal - a cambrai-i érsek által temtett kedvező angliai légkör előnyeiből részesült: „Joggal vonhatjuk le az éles elméjű Alexandre Knox-szal együtt a következtetést, hogy a halálát követő száz éven belül «egyetlen katolikus sem örvendett protestáns országban nagyobb népszerűségnek, mint Fénelon.» Az ő személyes lelki hatása óriási volt, de nem szabad különválasztanunk azoktól a barátoktól és tanítványoktól, akik ezt a hatást erősítették, mint például Lőrinc testvér, Madame Guyon, P. Poiret, Ramsay és más iskolákhoz tartozó misztikusok ...”
      Miután Lőrincet az eredeti francia szövegek nyomán elég hamar megismerte az anglikán egyház, végül 1724-ben John Heylin fordította le őket Dr George Cheyne és William Law támogatásával. Ez utóbbinak az 1728-ban, A serious Call to a Devout and Holy Life címmel írt munkáját számos kiadásban ismerjük. 1741-ben jelent meg újabb fordítás .
      A későbbiekben, úgy látszik, John Wesley, a metodizmus alapítója járult hozzá a leghatékonyabban Lőrinc testvér megismertetéséhez az angol nyelvű világban. Felolvassa híveinek, még amerikai missziós útja során is 1736-ban; 1750 után kiadja a műveit - másokkal együtt - a „Christian Library” impozáns gyűjteményében; Lőrinc szerepel a kingswood-i kollégiumának a programján; prédikátor segédeinek a képzési tervében minden tanítványának ajánlja.
      Nagy Britanniában és még inkább Amerikában Lőrinc testvért anglikánok, protestánsok és katolik újra- és újrafordították, újra- és újranyomták egészen napjainkig. „Brother Lawrence” egészen a „klasszikusok „közé számít sokak, köztük Thomas Kelly, a híres kvéker szemében, aki A kimondhatatlan jelenlét című könyvében: „Lőrinc testvér művének, Az isteni jelenlét gyakorlatának olvasása a gyönyörűségem...

Más nyelvek
      Más nyelvterületeken sem ismeretlen Lőrinc. Holland nyelven például már öt fordítás látott napvilágot (1842, 1910, 1954, 1956, 1976), többszöri utánnyomásokkal. Jure Zecevic egy viszonylag új keletű tanulmányában több nyelvet említ, amelyekre Lőrinc műveit lefordították. Ezek a következők: angol, német, holland, spanyol, olasz, bengáli, hindi, héber, japán, svéd és horvát. Biztosan ki kell egészítenünk ezt a felsorolást az indonéz és a koreai nyelvvel.

Idézetek forrása:

Fordította: Erdő Zsuzsa
Magyarszék, 2005


2010. jan. 17.

Szentnek kell lenni. Punktum.

Muszáj szentnek, tökéletesnek lenni, mert nagy bajok vannak az Egyházban, a világban. Ebben majd segíteni fog a Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér tanítása, egy kis lelkigyakorlat formájában.

De a végkövetkeztéssel és a döntéssel kezdtem.

Avilai Szent Teréz azt írja, hogy „Ezidőtájt hallottam Franciaország bajairól, s arról, hogy mily rettenetes pusztítást okoznak benne a lutheránusok s hogy mennyire terjed ez a szerencsétlen felekezet. Emiatt sokat szenvedtem és sokat sírtam az Úr színe előtt, és - mintha csak nekem is lehetne beleszólásom ebbe a dologba - könyörögtem Neki, szüntesse meg ezt a nagy csapást.” (TU I. fejezet)

Tehát a katolikus Spanyolországban élő Szent Terézia megdöbben a franciaországi hírektől. „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.” (Préd 1.9) Igen, az eltelt években én is hallottam Franciaország, Ausztria, Anglia, Amerika, Szlovákia... nagy bajairól, ezt én sem a vatikáni hivatalos forrásokból vagy a Magyar Kurír honlapjáról tudom, akárcsak Szent Terézia, de ez nem is lényeges. Nem lehet struccpolitikát folytatni.

A II. Vatikáni Zsinat után egyházszakadás volt. De az Egyház történelméből tudjuk, hogy minden egyetemes zsinat után volt egyházszakadás. „Semmi sem új a nap alatt...” „Az egyetemes zsinatok az Egyház fontos tanító szervei. Egyetemességüket nem a világ valamennyi püspökének tényleges jelenléte, hanem összehívásuk vagy utólagos elfogadásuk egyetemes jellege révén nyerték. Ennek mindig döntő eleme a pápa jóváhagyása.” Az eddigi egyetemes zsinatok történelmi sorrendjét és fontosságát megtaláljuk itt, dr. Kovács Gábor atya könyvében, de ezt a komoly, érthető és lényegre törő hittankönyvet érdemes letölteni, a címe: Kétélű kard.

Mivel pedig beláttam, hogy mint nő, - s hozzá ilyen hitvány nő - nem vagyok képes az Úr szolgálatában megvalósítani azt, amit szeretnék; s mivel az volt az egyetlen gondom - és most is az, hogy ha már oly sok az Úrnak az ellensége és oly kevés a jó barátja, legalább az a kevés legyen igazán jó: elhatároztam, hogy megteszem azt a csekélységet, ami tőlem telik, tudniillik, hogy a legtökéletesebb módon követem az evangéliumi tanácsokat és ugyanígy megtartatom azokat e kolostor csekély számú lakóival is. Isten végtelen jóságába vetettem tehát bizalmamat, mert tudtam, hogy Ő sohasem hagyja el azokat, akik Érte mindent elhagynak.” (TU I. fejezet)

Ott kell szentnek és tökéletesnek lennem, ahová az Úr állított. Ez az Isten parancsa, és Isten nem parancsol lehetetlent: „Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” (Mt 5.48). Döntenem kell, ismét döntenem kell. Én nem alapíthatok kolostort a magam számára, mint Szent Terézia, családom és munkahelyem van. Nem várhatok különös meghívásra, mint Mózes, nem lehetek Mózes. Ha nekem is égő csipkebokorból adná tudtomra az Úr a terveit és sajátos küldetésem, a zárt osztályon végezném. Oszlopos Szent Simon sem lehetek, a villanypóznák életveszélyesek, a tűzoltók leszednének kerek-perec, és átadnának a mentőszolgálatnak. Még hírem se menne, esetleg ha valaki szemfüles le nem fényképezne és fel nem tenné a fotót az iwiwre.

Jó, ha szent leszek, mert akkor Isten akaratát teszem: Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” (Gal 2.20) Mert akkor már az imám Krisztus imája lesz, és Isten tüstént meghallgatja.

Hogyan is leszek szent: ha egyesülök Istennel minden pillanatban. Ha egyenesen a Célra irányul minden igyekezetem. Hátha végre valahára sikerül begyakorolnom Isten jelenlétében élni Lőrinc testvér és Kármel összes szentjeinek segítségével!!! Nem kell ahhoz mindig a templomban üljek, hogy Isten jelenlétében éljek. Egyszerűen csak lenni kell és imádkozni kell, mint a lélegzés: szabadon, ösztönösen és aggodalom nélkül. Én is Isten végtelen jóságába vetem minden bizalmamat, mint Szent Terézia: az én életem bizonytalan, kiszolgáltatott, és munkahelyem miatt sem lehet rendszeres időbeosztásom, mint egy kolostorban.

Minél több hely van Isten számára az emberi szívben, annál inkább tud sokakat segíteni a helyes irányba. A szent attól szenteli meg a világot, hogy van, súlyos és erős hatása van csupán egyszerű létezésének a lelkekre. Vianney Szent Jánosról jegyezték fel: „A sátán keserűségében, amiért sok lelket nem tudott kárhozatba dönteni, egy ördöngös asszony képében így kiáltott neki: Mennyit kell szenvednem miattad… Ha hárman olyanok volnának a földön, mint te, megszűnne az országom.

Ez az idézet egy újabb ok arra, hogy szent legyek.

Továbbra is az Egyházért és apostoli céljaiért imádkozom, ezt az Úr már rég a szívemre pecsételte.

Mert igazán nevetnem kellene rajta, ha nem fájna a szívemnek, hogy mi mindenért kérik a mi imánkat! Hiszen olykor még azt is akarnák, hogy eszközöljünk ki számukra Ő Szent Felségétől pénzt és nagyobb jövedelmet, mikor én inkább azt a kegyelmet szeretném számukra kérni, hogy vessék meg mindezt! Hiszen igaz, hogy jó szándék vezeti őket és mi meg is tesszük kedvükért, mert kívánságuk hívő szívből fakad, azonban én azt hiszem, hogy engem az Úr ilyen dolgokban sohasem hallgat meg. Mit nekünk mindez! Íme a világ lángban áll! Újra halálra akarják ítélni Krisztust! Földre akarják tiporni az Ő Egyházát!... mi pedig vesztegessük időnket olyan dolgokra, amelyek esetleg, ha Isten meghallgatna bennünket, valamely léleknek vesztét okozhatnák! Nem, nővéreim; nem olyan időket élünk, hogy ilyen apró-cseprő ügyekről tárgyalhatnánk Istennel!” (TU I. fejezet)

Ismerős: ma is szervezkednek Egyházam ellen, mindenfélét ráfognak, magát a Főt, Jézus Krisztus volt és jelenlegi helytartóját is gyalázzák. Akárcsak Szent Terézia idejében, sajnos ma is nagyon sok pap és hittudós nem áll a helyzet magaslatán, meggyengült az egyházi fegyelem. Ma is elmondhatná Szent Terézia, okos nő volt, ő is látta jól a papi hivatás fontosságát és a papok gyengeségeit is:

“Nekik tehát az emberek között kell élniük, a palotákban forgolódniuk s nem egyszer, legalább külsőleg, úgy viselkedniük, amint azt a világiak teszik. S azt gondoljátok talán, leányaim, hogy ez könnyű dolog? Érintkezni a világgal; kint élni a világban; világi ügyekkel foglalkozni; sőt, mint mondottam, alkalmazkodni a világiak viselkedéséhez; bensőleg pedig idegenkedni a világtól, ellenséges érzülettel lenni a világ iránt, számkivetésben érezni magát, egy szóval nem embernek, hanem angyalnak lenni? Mert ha nem ilyenek, akkor nem érdemlik meg, hogy tiszteknek nevezzék őket s ne is engedje az Úr, hogy elhagyják celláikat, mert több kárt okoznának, mint hasznot. Most nem olyan időket élünk, hogy még a tanításra hivatottakban is el lehetne nézni a gyöngeségeket. Pedig ha ez utóbbiaknál nem gyökerezik a szív mélyén az a tudat, hogy mindent lábbal kell tiporni; hogy csak az örökkévaló dolgokhoz szabad ragaszkodni; a mulandókkal ellenben teljesen szakítani kell: akkor hiába takargatják gyöngeségeiket, azok mégis csak napfényre fognak jutni. Mert hiszen mi mással van dolguk, mint a világgal? Már pedig azt leshetik, hogy a világ bármit is megbocsásson nekik, vagy pedig hogy bármi gyöngeségük elkerülje az ő vizsla szemét. Erényeiket legtöbbször nem fogja észre venni, vagy talán nem is fogja erényeknek tartani: ellenben kövessenek el csak valami rosszat, vagy egy kis gyarlóságot és meglátják mi lesz! Most jut eszembe s aggódva kérdem: hogy ha ők nem, akkor vajon ki adjon a világiaknak példát a tökéletességre? (...)
Arra kérlek tehát titeket, igyekezzetek olyanok lenni, hogy két dolgot érdemeljetek ki Istennél. Az egyik, hogy azon sok hittudós és szerzetes között minél többnek legyen meg az említett szükséges képesítése; akiben pedig ez nem volna meg, azokat javítsa meg az Úr, mert sokkal többre képes egy tökéletes ember, mint sok más, aki nem az. A másik pedig, hogyha már egyszer benne vannak a harcban - tekintve, hogy ez a harc, amint mondottam, ugyancsak nem tréfa dolog - istápolja őket az Úr hatalmas karjával, mert csak úgy lesznek képesek kikerülni a sok veszélyt, amely őket a világban fenyegeti; csak úgy tudják majd süket fülre venni az élet vészes tengerén a szirének csábító énekét. (...)
Mert vannak ám egyesek, akik nem szívesen mondanak le arról, hogy folyton a saját lelkükért imádkozzanak. Pedig hát van-e jobb imádság annál, amelyet én kérek tőletek? Vagy talán attól féltek, hogy ily módon elmulasztjátok letörleszteni azt a büntetést, amit a tisztítóhelyen kell majd szenvednetek? Biztosítlak, hogy e tekintetben éppen olyan hathatós ez az ima, mint az a másik; ha pedig mindamellett maradna még szenvedni való, hát maradjon! Mit bánom én, ha akár ítéletnapig kell is a tisztítóhelyen kínlódnom, ha az én imáim révén akár csak egy lélek is megüdvözül; hát még ha az sokaknak van hasznára, az Úrnak pedig dicsőségére! Ne törődjetek ti olyan szenvedésekkel, amelyek egyszer véget érnek, mikor arról van szó, hogy Őneki tegyünk szolgálatot, aki annyit szenvedett miérettünk. (...) Mert hiszen az Ő dicsőségéről és az Ő Egyházának javáról van szó; már pedig e kettőre irányulnak összes vágyaim.” (TU, III fej.)

Igyekszem Szent Terézia anyám kiesdeni az Úrtól, hogy az Egyháznak minél több szent „tisztje” legyen, te pedig, megkérlek szépen, hogy imádkozz velem együtt és kérd az Urat, hogy a lanyha, a gyáva és a tévelygő pásztorokat „ne engedje az Úr, hogy elhagyják celláikat, mert több kárt okoznának, mint hasznot.” Amen.

P. S. Ahogy elnézem, a nők bátrabbak, intuitívebbek, hűségesebbek voltak: akár  mint bűnbánók, akár mint Jézus követői, ott a Golgotán és a sírnál is. Valóban!!! Jézus földi életében (is) több szeretet kapott a nőktől. Jézus nem tüzes szekereken, nem látványosan érkezett, hanem csendben és titokban: a mennyei Atya egy nőre bízta a Fiát.

Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj Jézusnál érettünk!