2010. dec. 22.

Az örvendetes olvasó

Pilinszky János a rózsafüzér titkairól

      Az örvendetes olvasónak mind az öt „titka” a megtestesülés köré csoportosul. Akit te, Szent Szűz... Jézus neve még egyszer sem szerepel, mégis mind az öt titok Róla szól, az öt „Akit” és a Szent Szűz személyének foglalatában. Mária életében az alázatnak e tartózkodó szépsége a legszembetűnőbb. Mint az igazán nemes foglalat se takar el semmit a beléje helyezett gyémántból, élő monstranciaként keretezi Mária élete Jézusét.

Akit te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál
      Mária ölébe fogadja Jézust, mint ahogy még egyszer ölébe veszi majd a kereszt alatt. Jézus megtestesülése nemcsak a megváltásnak, de a világ teremtésének is centrális ténye: ugyanannak a szeretetnek a gesztusa. „Csak abban hiszek, amit megérintek - vallja Mauriac -, csak abban, amit látok, ami megtestesül bennem: ezért hiszek Krisztusban. Minden olyan törekvés, mely csökkenteni próbálja a benne megnyilatkozó emberit, ellenemre van, s innét ered, hogy a győztes és királyi Messiás-képnél szívem inkább vonzódik ahhoz a meggyötört és alázatos emberhez, akit Rembrandt képén felismernek az emmauszi férfiak, amikor megtöri a kenyeret, s aki nem más, mint a mi sebekkel borított testvérünk, a mi Istenünk.” A teremtő Isten csak a megtestesüléssel lett egészen a mienk.

Akit te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál
      Hordoztad, mint majd egykor ő a keresztet. Örvendetes és fájdalmas a megváltás folyamatában mindig egyet jelent, s örömöt és fájdalmat egyként engedelmesen viselni csak tökéletes ártatlanság képes. Ahogy itt történt: az ártatlan Istent egy tökéletesen ártatlan ember hordozta a szíve alatt. Csak ő hordhatta ki e terhet. Egyedül ő lehetett boldog e teher alatt.

Akit te, Szent Szűz a világra szültél
      Tudjuk, a három királyok térdre hullottak a kisded előtt. S azóta, kétezer év óta tart e hullám, e térdhajtás. Enélkül - s ismét Mauriacot kell idéznem - én magam se ereszkedtem volna soha térdre. Mert a megtestesült Isten is maga a térdre ereszkedett Isten. A megtestesült Istennel csak alázatban találkozunk. A mindenségnek az alázat a legfőbb morális formája.

Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál
      Mária e cselekedete nem hagyományos cselekedet, hanem a töretlen folyamatosság gesztusa. A Fiú bemutatása az Atyának: az áldozat felajánlása - mely a keresztfán fejeződik be. A mítoszban Zeusz ledöntötte Kronoszt, de a valódi Fiú egyedül a szeretett Fiú lehet a szerető Atya oltárán. És Mária is, ha csak egyetlen árnyék van rajta, nem mutatja be Jézusát a templomban; riadtan rejti el Atyjától, kitérve az isteni szeretet feneketlen következményei elől.

Akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál
      Ismerjük Mária aggodalmát, ami nélkül nem is volna valódi ember talán. De ez a „rebbenése” elárulja őt. S e „rebbenés” bőségesen árulkodik arról is, mit szenvedhetett némán a kereszt alatt. Szeplőtelensége épphogy nem mentette ki őt az emberi természet kényszeréből, sőt ezerszeresen fölfokozta azt benne, ahogy az ártatlan gyermekek is sokszoros érzékenységgel reagálnak a világra, s ahogy Jézus isteni ártatlansága is maga volt a végtelenül nyitott, kiszolgáltatott emberi érzékenység a világ felé. Jézus magára vállalt minden emberit, egyedül azt utasította vissza, ami küldetése útjában állt. Ezért akasztja meg Mária aggodalmát is, ki a gyermek Jézust elveszti, s megtalálja a templomban. Mária még örvendezik azon, hogy megtalálta Jézusát, de hirtelen elhallgat. Jézus szokatlan szava mintha valami másra készítené elő nagyon is emberi szívét?

2010. dec. 21.

A Szentostyában rejtve a Boldogság

Egy világtalan protestáns szeme meggyógyul az átváltozás pillanatában az éjféli karácsonyi szentmisén
(Anglia, 1937.)
      A londoni „Catholic Herald” hetilap közölte azt a megható csodát, amely Prestwich-ben, 1937. december 25-én, a Miasszonyunk temploma éjféli szentmiséjén játszódott le. A négy hónap óta teljesen vak Pianist Eric Malene nevű fiatal művész, aki nem volt katolikus, arra kérte hívő katolikus barátját, vigye magával az éjféli szentmisére.
      Átváltozás közben a megvakult művész hírtelen szokatlanul fényes fénysugarat észlelt és rögtön utána visszanyerte szeme világát: tökéletesen látott.
(Forrás: „Das Kleine Kirchenblatt”, Bécs, 1938.január30.)


A megbüntetett istengyűlölet
(Kína, 1962.)
      A Bui-Chui-i (Tonking) kármelita apácakolostor főnöknője 1962-ben az alábbi esetet közölte.
      Egy alkalommal egy gyűlölködő katona jött a kolostorunkba és követelte: minden helyiséget mutassunk meg neki. Engedelmeskedtünk parancsának és végigvezettük az egész házon. Ahogy a kápolnához értünk, az egyik apáca megmagyarázta neki:
      „Itt az Isten lakik, ezt a helyet szentség illeti!”
      Gúnyosan vágott vissza:
      „Mulasd meg, hol van az Isten!”
      Az egyik nővér erre gyanútlanul a szentségházra mutatott. Az gyűlölettől eltelve fogta fegyverét és lőtt. A golyó átlyukasztotta a tabernákulumot, az áldoztató kelyhet kettészakította, a Szentostyák kihullottak belőle.
      A rémület sikolya hangzott fel e szentségtörő gaztett láttán.
      A katona ott állt mereven. Miután alighogy kilőtte puskáját, teljesen lebénult, néhány pillanatig mintha kővé dermedt volna. Aztán hangtalanul a földre zuhant. A kármelita nővérek hasztalan próbálkoztak elsősegélynyújtással; halott volt.
      Isten a Legméltóságosabb Oltáriszentség ellen elkövetett vakmerő bűntényt azonnali halállal büntette és ezáltal megóvta a hűséges nővéreket a gátlástalan gyilkos kezektől.
(Calendario 1963 del Carmelo y de Sta.Teresita, Barcelona.)

      Jézusnak és az Egyháznak az a forró óhaja, hogy a hívők mindennap szentáldozáshoz járuljanak. Ebből a szentségi Istenhez-tartozásból kell erőt meríteniük ahhoz, hogy ösztöneiket féken tartsák. Ezáltal kell a mindennapi élet bocsánatos mulasztásainak terhét lemosniuk, és gátat emelni általa halálos bűnöknek, melyeknek az emberi gyengeség oly könnyen áldozatul esik.
(Szent X. Piusz pápa 1905. december 20-i dekrétuma)

A bűnbánat szentségének alapítása
      
      (Szentáldozáshoz csak méltón lehet járulni.)
      Az Úr feltámadásának estéjén, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát.
      Az Úr láttára öröm fogta el a tanítványokat. „Békesség nektek!” - ismételte. „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”. E szavak után rájuk lehelt és folytatta: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok az bűnben marad.” (Jn 20,19-23.)

2010. dec. 20.

Boldogok a tisztaszívűek


Istennek Fia, aki született
jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek Üdvözítőtök
valóban, valóban. 


Szenteste volt

      A toronyóra éppen tizenegyet ütött. A harangszó is felcsendült, az éjféli misére hívás első jeleként. A lágy, ünnepi harangszó zsongását az éjszakai hideg szél végighordozta az utcákon, sőt kiszáguldott vele a rizsföldekre, a narancsültetvényekre is - egészen Valenciáig.
      A gazdagok palotáiból, szegények viskóiból egymás után léptek ki a napfénytől elkényeztetett spanyolok, akik egyébként a világ minden kincséért sem hagyták volna el meleg fészküket. Az Istengyermek iránti szeretetből azonban habozás nélkül vágtak neki, fogvacogva, a sötétnek.
      Maguk a kisgyerekek is keresztülvitték akaratukat: meleg gyapjúkendőbe bugyolálva tipegtek szüleik mellett, félig ugyan még álmosan, de mégis kimondhatatlanul boldogan...
      A legelső padban már ott térdepelt édesanyjával egy ötéves parasztgyermek. Sóvárogva vágyakozott, hogy láthassa a Kis Jézust, Szűz Máriát, Szent Józsefet, az angyalokat, a jászolt, a pásztorokat, a számtalan csillogó gyertyafényt.
      Boldogan emelte tekintetét egyik pásztorról a másikra, örömmel szemlélte a Szűzanyát és Szent Józsefet a szegény istállóban, mely ott a bal oldali mellékoltáron volt látható. Egyszer csak édesanyjához fordult és megkérdezte:
      „A jászol üres, hol van a Kis Jézus?”
      „Az éjféli szentmise után fogja a plébános úr idehozni; akkor majd láthatod, de addig maradj csendben!”
     A sekrestyében aközben a plébános magára öltötte a szent ruhákat, mialatt segélykérőn nézett a falon függő feszületre. Neki, a lelkek pásztorának nem volt olyan igazi karácsonyi jó hangulata, mint kis báránykájának odakint a padban. Nemeslelkű, jólképzett pap volt, némelykor azonban túlzottan aggályos és félénk. A gonoszlélek, aki a papokat különösképpen gyűlöli, mert a lelkeket a mennyország felé irányítják, művelte vele ezt a lelkiismereti színjátékot csupán azért, hogy szent hivatásában megingassa. A kétely gyötörte állandóan, vajon érvényes-e felszentelése, mivel az az egyháznak abban a gondterhes korszakában történt, amikor éppen egy ellenpápa ült Szent Péter székében.
      Kimondhatatlanul szenvedett. Kérte a jóságos Istent, legyen kegyes hozzá és szabadítsa meg kételyeitől. Végül úgy döntött, püspökének feltárja lelke állapotát, s kérni fogja, amennyiben szükséges, ismételje meg a szentelést, csak hogy véget érjenek lelkiismereti aggodalmai.
      Éjféli harangszóra bevonult a plébános az ünnepélyesen kivilágított templomba.
     A szentmise megkezdődött, s ő alázatosan könyörgött:
     „Uram, irgalmazz! Krisztus, kegyelmezz! Uram, irgalmazz!”
      Az Anyaszentegyház nagyon jól tudja, hogy mi bűnös emberek mennyire rászorulunk Isten irgalmára, hogy a kérés háromszor ismétlődjék.
      Majd intonálta (előénekelte) a betlehemi angyal vigaszkeltő szavait:
      „Gloria in excelsis Deo - Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön a jóakaratú embereknek!”
      Közben azt kérte a plébános forró áhítattal az isteni Kisdedtől, adja vissza megfélemlített lelke nyugalmát és békéjét.
      A templom hátulsó részében csendes lassúsággal felemelkedtek a fáradt aggastyán- és lecsüggedt anyókafejek. A gyermekek öntudatlan boldogsággal hallgatták az angyal énekét, hiszen senkiben sincs annyi jóakarat, mint a tisztaszívű kicsinyekben; ezért van az, hogy karácsony örömeinek ők a legfőbb részesei.
     „Sanctus”-ra (Szent vagy! - Szent vagy! - Szent vagy! mindenség Ura, Istene!) ezernyi angyal lengte körül láthatatlanul az oltárt.
      Aggódó félelemtől remegve imádkozta a pap az átváltozás igéit és magasba emelte a Szentostyát, hogy mindenki imádja.
     Mély csend ülte meg a szent helyet. Valamennyien térdre roskadtak, szemüket imádóan nyugtatták a Legméltóságosabb Oltáriszentségen.
      Ekkor hirtelen felcsendült egy vidám gyermekhang: Nézd csak, édesanya, milyen gyönyörű a Kisded! Látod már, édesanyám, látod Őt?
      A jámbor édesanya azonban nem látott egyebet, csak a Szentostyát, a titokzatos Égi Kenyeret. S mivel megijedt, hogy a kis Inez megzavarja a szent cselekményt, mindenképpen igyekezett őt csendre bírni. Az ötéves kislányka engedelmesen magába fojtotta leírhatatlan lelkendezését, szeme azonban boldogan tapadt arra a Kisdedre, akit minden kétséget kizáróan a plébános kezében látott mindaddig, míg felcsendült az áldozási csengő és a pap megáldozott. Ekkor eltűnt a Kis Jézus. Hasztalan kereste Őt a feketeszemű élénk gyermek az oltáron.
      A kis Inez újból megkísérelte félénken, hogy elmondja édesanyjának, amit látott; a mama azonban csendre intette:
      „Maradj nyugton! Majd a szentmise után a plébános úr helyezi Jézuskát a jászolba. Akkor láthatod!”
      Valóban, a plébános ünnepélyesen a mellékoltárhoz vitte a Kis Jézus szobrát. Ott jászolba fektette, miközben a hívek buzgón énekelték az ott szokásos karácsonyi énekeket.
      Mialatt kicsinyek és nagyok örömmel szemlélték a kis szobrot, Inez csalódottan fordult mamájához:
      „Mama, ez nem az az elő Kis Jézus, Akit én az oltáron láttam!”
      Édesanyja szótlanul csóválta fejét: milyen különös ötletei vannak a szent éjjelen kislányának! Máskor mindig olyan bájos volt a templomban, akár egy kis angyal. - Imádkozzál, gyermekem, és hallgass el már végre! - mondta.
      Inez erre engedelmesen összekulcsolta kis kezeit, mert éppen kezdődött a második: a hajnali szentmise. Amikor ebben a szentmisében is elhangzottak az átváltozási igék, a kislány jobbjának mutatóujja újra a magasba lendült:
      „Ott, ott, anya, nézd csak! Ott van a Kis Jézus a tisztelendő bácsi kezében! Ó, de csodaszép! Integet és rám mosolyog. Anya, hát nem látod?!!”
      Valóban a kis Inez másodszor is részese volt a Kisded Jézus szemlélése élményének, mígnem a miséző áldozásakor eltűnt.
      És a harmadik szentmisén is ugyanabban a kegyelemben részesült.

      A hívek nagyrésze felfigyelt a gyerek viselkedésére és szavaira. A szentmisék után körülfogták és különféle kérdésekkel ostromolták. Örömmel ecsetelte, milyen volt a Kis Jézus, hogyan szemlélte a népet és hogyan áldott meg mindenkit.
      E csodálatos esemény híre elterjedt nemcsak a faluban, hanem az egész környéken is.
      A plébános fülébe is eljutott, és magához kérette Inezt. Gyermeki egyszerűséggel felelt a feltett kérdésekre, nem hagyta magát keresztkérdésekkel megzavarni, sem gondolatmenetét összekuszálni. Nagy ártatlan szeméből, szerény válaszaiból a félreérthetetlen igazság sugárzott.
      A plébános ebből az esetből meggyőződhetett róla: a jóságos Isten figyelmeztette őt a gyermek által szentelése érvényességére és arra, hogy birtokosa annak a lelki hatalomnak, mellyel a szentmisében a kenyeret Krisztus testévé, a bort Krisztus vérévé változtatja. Mindamellett azonban nem akart sem ostoba, sem túlzottan hiszékeny lenni. Nagy lelki aggálya közepette valamiféle ellenpróbán törte a fejét.
      Néhány nap múltán, amikor a kislány szokásához híven újra a templomban volt, a pap három nagy ostyát vitt magával az oltárhoz. Átváltoztatáskor azonban csak kettőt konszekrált, a harmadikat még a szentmise kezdetén oldalra tette. Szentáldozáskor az egyik Szentostyát vette magához, míg a másikat a közönséges ostya mellé tette.
      Ekkor Inezt az oltár lépcsőjére állította, és a két ostyára mutatva megkérdezte:
      „Most látod a Kis Jézust?”
      A kislány erre ujjacskájával azonnal rámutatott a konszekrált Szentostyára és örömtől eltelten kiáltott fel:
      „Ó, igen! Ebben a Szentostyában látom a Kis Jézust, de a másikban nincs benne! Ó, milyen gyönyörű! Ó, milyen csodálatos!”
      Most már nem tudott, de nem is akart a pap kételkedni. Forró könnyek között teljes szívéből köszönte meg a Kis Jézusnak, hogy ilyen kézzel fogható csodával szabadította meg a gyötrelmes aggályoskodástól.
      Inez később egy szegény kolostorba lépett, ahol jámboran, szentül, szigorú bűnbánatban élt, mígnem a Kisded Jézus magával vitte a mennyekbe, ahol az örökös karácsonyi örömök részesévé tette.


Forrás: 
Moncadai Boldog Inez élete
A Moncada-i oltáriszentség-csoda, Spanyolország, 1392.

2010. dec. 18.

Szalmaszálakat a Kisjézus jászolába

Czakó Gábor


      Ádventben járunk. A szó a latin adventus Domini kifejezésből ered, jelentése: az Úr eljövetele. Régen a karácsony előtti hat héten át tartott, ezért november közepén kezdődött. Utóbb Szent András napján, november 30-án kezdődött. Az emberek szerdán és pénteken böjtöltek, szombatonként nem ettek húst, és minden hajnalban misére mentek. A hajnali misét latinul roráténak nevezzük. A szó jelentése: harmatozzatok. A „Harmatozzatok, égi magasok” kezdetű, ilyenkor szokásos énekről. Székelyföldön a hajnali misén adták elő a betlehemes játékot is.
      Az utóbbi időben a november 27-e és december 3-a közötti vasárnap az első napja, Krisztus Király ünnepe, az egyházi év kezdete. Így az ádvent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-től visszaszámolva.
      Az ádvent ilyen módon való megülése magyar eredetű. Tőlünk terjedt el az Osztrák–Magyar Monarchiában, majd a lengyelek közt s Közép-Európában.
      „Az advent Krisztusvárás volt nékünk... az olyan volt, hogy vártunk, kértünk, örültünk. Az advent András napja után kezdődött. András napja zárta be a muzsikát. Amikor már közelgett, tudtuk, hogy jaj, vége a vígságnak. András-napkor mentünk az első hajnali misére. Mikor jött adventnak az első napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben. Édesanyánk mondta: Gyűjtögessétek a Kisjézus jászolába a szalmaszálakat, nehogy kevés legyen alatta. Na de ez azt jelentette, hogy most már evésben-ivásban, nótázásban egyaránt tartóztassuk magunkat.” (Advent Mezőkövesden; Gari Margittól gyűjtötte és megírta Fél Edit – Vigilia, 1985/12.) Sokfelé ma is szokás a szalmaszálgyűjtés: a gyermekek jócselekedetük után tehetnek egy-egy szalmaszálat a Megváltó jászolbölcsőjébe.
      A keresztény ember ünnepeire virrasztással, várakozással, böjttel készül. E hármasság célja az éberség fölszítása, hogy készek legyünk az ünnep megélésére. Az éberség nem a szem, hanem a lélek megnyitása.
*
      A karácsonyi gyermek, a Világ Világossága nem villanyerőmű, nem az utcákat, a lakásokat, az áruházakat, még csak nem is a templomokat világítja meg, hanem a lelkeket. „Minden embert megvilágosít, ám nem mindenki fogadja be.” A világosság nem azonos a fénnyel. A fény fotonok áramlása, külső, fizikai jelenség. A Világosság belül, a lélek mélyén gyullad föl. Ragyogását azok fogadják be, akiknek „hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek”, akik „hisznek a nevében, akik nem vérnek vagy testnek a vágyából, nem is férfi akaratából, hanem Istenből születtek.” (Jn 1,9–13). Akik újjászületnek hitükben – tanítja Jézus Nikodémuson keresztül mindannyiunknak. Vágyunk-e újjászületni?
      Az ádvent világosság-gyakorlat.
      Az éberség, lelkünk tüzének fölszítása az újjászületés előkészülete. A Világosságon nem múlik, ő eljön. Bod Péter írja az ádvent négy vasárnapjáról: „a Krisztusnak négy adventtussa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. – Ez a Karácsony. – Midőn a szívbe bészáll, és az embert megtéríti. – Ez volna az újjászületés. – Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. – Átsegít bennünket. – Midőn eljő az utolsó ítéletre.” – Hogy az örök életbe befogadjon. Ha mi befogadtuk őt.
      Vajon mi befogadjuk-e őt? Milyen egyszerűen mondta a mezőkövesdi parasztasszony, Gari Margit: „mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívünkben”. Hogyan kell szállást készítenünk Istennek a szívünkben?
*
      A nagy misztikusoktól tudjuk, hogy miután megélték az Ő „lépteit a szellőben”, többé semmire sem vágytak jobban, mint ugyanerre, hogy újra és újra, mert ennél csodálatosabb élmény nincs. Ennek gyakorlati útja a tisztaság, a jóság, a szépség, az igazság és a szeretet mentén vezet. Az újjászületésbe, az egyszerűségbe. Böjte Csaba így szokta leleplezni a misztika titkát: ha valaki éhes, akkor annak enni kell adni. Lásd Mt 25,35–36. „(…) mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és fölruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és fölkerestetek.” Ez természetesen nem belátás, hanem megvalósítás, a Világosság tetteinken keresztül hatol belénk. Azoknak a szalmaszálaknak a révén, melyeket például nélkülöző gyermekek megsegítésével gyűjtöttünk.
      Manapság, az ún. szociális kérdések fölmerülésekor civilizációnk értekezleteket hív össze, bizottságokat alapít, „projekteket” indít menedzserekkel, igazgatóságokkal – és felügyelőkkel, akik megeszik a jótékonyak által összeszedett kenyeret.
      Az ádvent, az Úr eljövetele igazi megoldást kínál.
*
      Egyszer egy idős pap mesélte, hogy karácsonykor betolakodott hozzá egy környékbeli mocskos csavargó. Kényszerítette, hogy adjon neki enni-inni, viszonzásul förtelmesen viselkedett. Amikor végre elment, az öreg plébánosba belehasított a Világosság: egész életében rendesen ellátta papi hivatalát, hitoktatott, imádkozott, tanult, doktorált is, de saját kezűleg soha életében egy pohár vizet nem adott senki nyomorgónak…
      A misztika végtelenül tiszta és egyszerű. Mindenki számára nyitott, mert a gondolat és a tett összekapcsolása. Hajdan tömegek élték. Semmi köze a tanultsághoz, és még kevésbé az okoskodáshoz, mely örökké a villanykapcsolót keresi – a világosság helyett.
       Vajon rakosgatjuk-e a szalmaszálakat a Kisjézus jászolába? Vagy belevetjük magunkat december konzumidióta őrületébe, hogy megtömjük a multik zsebét? Megúszhatjuk-e a jótetteket azzal, hogy szeretteinket elárasztjuk fölösleges szamárságokkal?

2010. dec. 13.

Keresztes Szent János tiszteletére [9]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Kilencedik nap
     
28. Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzőm
S tisztem nincs semmi más,
Egyetlen dolgom: őt szeretni.

29. Ha többé a pázsiton, réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.
(Keresztes Szent János: A szellemi páros ének)

      2. Meg kell jegyeznünk, hogy mindaddig, amíg a lélek el nem jut a szerető egyesülés ezen állapotába, illik, hogy gyakorolja a szeretetet úgy a tevékenység, mint a szemlélődő élet terén. Ellenben, mikor már elérte azt, nem hasznos reá nézve, hogy olyan külső munkákkal és gyakorlatokkal foglalkozzék, amelyek, ha még annyira Isten dicsőségére szolgálnak is, bármi csekély tekintetben akadályozhatnák annak az istenszeretetben való létezésének állapotát. Mert egy kevés ebből nagyobb érték Isten és a lélek szemében, mint azokból akármennyi sok, sőt az Anyaszentegyházra is hasznosabb az ilyen látszólag semmit sem tevő ember, mint azok a többi dolgok mind összevéve. Éppen ezért Mária Magdolna, habár prédikálásával sok jót tehetett volna, s később is, tekintve, hogy mennyire óhajtott Jegyesének kedvében járni és az Egyháznak hasznára lenni, igen sok lelket téríthetett volna meg, mégis félrevonult, harminc esztendőt töltött a pusztában és teljesen ennek a szeretetnek szentelte magát. Úgy fogta fel ugyanis a dolgot, hogy ily módon minden tekintetben többet ér el, mert az Egyháznak rendkívüli hasznára szolgál csak egy csepp is az ilyen szeretetből.
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A szellemi páros ének, XVIII.versszak., 341 o.)

      (Megj. „az istenszeretetben való létezés” A létezés szót itt ellentétben használja a cselekvéssel. Istennek lángoló szeretetében lenni többet ér, mint Istenért bármit is tenni. A Megváltó életének legértékesebb része az a három óra a kereszten, amikor csak volt és nem tett. Isten el tud lenni működésünk nélkül, de szeretetünkért eped.)
***
Ima
      (15 perc elcsendesedés. Istenem, Te vagy a Szeretet. )

      „Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad”. Ez az én utam is, a szerető szemlélődés a mindennapi kenyerem, Jézusom, kérlek tarts meg engem a Te szeretetedben! Amen.

2010. dec. 12.

Keresztes Szent János tiszteletére [8]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Nyolcadik nap
     
3. A boldog éjjelen,
Titokban, hogy ne lásson ember,
S ne lássak én se mást,
Utamra egy tűz szórt világot:
Az, mely szívemben ég-lobog.
(Keresztes Szent János: A lélek dala)

      (Szellemi tisztulás kínos és félelmetes, a lélek azt hiszi, számára mindennek vége...)
      1.Hogy jobban megvilágosítsuk a mondottakat és a mondandókat, azt akarjuk itt megjegyezni, hogy ez a tisztító és szeretetteljes ismeret vagy isteni fény, amelyről szó volt, éppúgy viselkedik a lélekkel szemben, éppúgy tisztítja és készíti elő a vele való tökéletes egyesülésre, amint teszi azt a tűz a fával, amelyet önmagához akar áthasonítani. Mikor ugyanis az anyagi tűz megtámadja a fát, első dolga, hogy elkezdi szárítani, kiűzi belőle a nedvességet, úgyhogy a fa valósággal kisírja, kikönnyezi magából a benne levő vizet. Azután pedig feketévé, sötétté, csúnyává, rossz szagúvá teszi; mikor pedig lassan-lassan kiszárad, fokozatosan világosabbá alakítja át s kidobja belőle azokat a sötét és csúnya tulajdonságokat, amelyek útját állják meggyulladásának, végül pedig elkezdi kívülről megtüzesíteni és izzóvá tenni, úgyhogy hasonlóvá és épp olyan széppé lesz, mint maga a tűz. Mikor azután egyszer ennyire van, akkor már a fában nem maradt meg semmiféle, a fát jellemző cselekvés vagy szenvedés s eltekintve attól, hogy mennyiség és súly tekintetében nem olyan könnyed és finom, minta tűz, egyébként ez utóbbinak sajátságait vette föl és annak hatásait gyakorolja, mert száraz s mint száraz anyag izzó s mint izzó anyag melegít, fényt áraszt és világít s azonkívül sokkal könnyebb, mint azelőtt volt. Mindezeket a sajátságokat a tűz hozza benne létre.
      2.Ilymódon kell gondolkoznunk e szemlélődésnek isteni, szerető tüzéről is, amely, mielőtt a lelket magával egyesítené s magához hasonlóvá tenné, először kitisztogatja belőle az összes ellenkező tulajdonságokat. Napfényre hozza csúnyaságait; feketévé s homályossá teszi; olyannyira, hogy rosszabbnak látszik, mint azelőtt volt.
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, X. fej., 97 o.)

***
Ima
(15 perc elcsendesedés. Jézusom, azért jöttél, hogy a bűnösöket hívd, nem az igazakat. Uram Jézus, tüzet hoztál a földre s azt akarod, hogy lángra lobbanjon. Tedd meg, én Uram, én Istenem – rajtam kezdjed, vidd végbe azt, amit elkezdtél.)

      Isten, te vagy az én Istenem, virrasztva keres a lelkem, a száműzetés földjén irgalmad és szereteted szilárdan tart engem. Amen.


2010. dec. 11.

Keresztes Szent János tiszteletére [7]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Hetedik nap
      5. (...). Eléggé kitűnik már ebből is, mennyire rászorulnak arra (a kezdők), hogy Isten előbbre segítse őket. Ez pedig azáltal történik, hogy belehelyezi őket a sötét éjszakába, amelyről most fogunk beszélni. Ebben azután Isten elválasztja őket e lelki örömök és élvezetek édes anyatejétől; lelki szárazságokat és belső sötétséget bocsát reájuk; letisztogatja róluk mindezeket a gyarlóságokat és gyerekességeket és egészen más úton vezeti őket az erények megszerzésére. (...)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, VIII. fej., 32 o.)

      1. Ez az éjszaka, amely, mint már mondottuk, a szemlélődés éjjele - az emberi természet két részének megfelelően kétféle sötétséget, illetve tisztulást okoz a lelkiemberekben, tudniillik érzékit és szellemit. Ily módon az egyik éjszaka vagyis tisztulás, amely tisztítja és megmezteleníti a lelket, az érzéki részt éri s azt teszi alkalmassá a szellemiekre; a másik éjszaka pedig a szellemi tisztulás, mely tisztítja és megmezteleníti a léleknek szellemi részét, alkalmassá téve és előkészítve azt az Istennel való szerető egyesülésre. Az érzéki éjszaka egészen közönséges és sokaknál előfordul; ebbe jutnak bele azok a kezdők, akikről az imént beszéltünk. A szellemi éjszaka nagyon kevesek kiváltsága; ebbe már csak azok a haladók és a gyakorlottak jutnak bele, akikről később lesz szó.
     2. Az első éjszaka vagy tisztulás, keserves és rettenetes az érzéki rész számára. A második összehasonlíthatatlanul keményebb, mert, amint majd kifejtjük, ijesztő és félelmetes a szellemre nézve. Első helyen áll és időrendben is először következik be az érzéki éjszaka s azért mondunk majd róla egyet-mást, de csak röviden, mivel közönségesebb jelenség lévén, eleget írtak már róla mások. Igyekszünk minél előbb áttérni a szellemi éjszakára, s főképen azzal akarunk foglalkozni, mivelhogy erről nagyon ritkán történik említés akár élőszóban, akár írásban s kevés embernek van ezen a téren tapasztalata. (Scaramelli szerint Keresztes Szent János és Szent Terézia az elsők, akik bővebben írnak róla. V.ö. Mysth. Theol. III. kötet, 389. oldal.)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, VIII. fej., 33 o.)

      1. (…) Ez pedig azokban, akinek az a rendeltetésük, hogy utána (az érzéki rész tisztulása után) belépjenek a másikba, tudniillik az ennél súlyosabb szellemi éjszakába s azon keresztül eljussanak az Istennel való szerető egyesüléshez (mert rendesen nem valamennyien, sőt csak nagyon kevesen érik azt el), súlyos szenvedésekkel és érzéki kísértésekkel szokott együtt járni, amelyek hosszú ideig tartanak, habár egyesekben hamarább végződhetnek, mint másokban. Egyesekre ugyanis rá van eresztve a pokoli sátán, a paráznaság szelleme, aki utálatos és erős kísértésekkel ostorozza érzékeiket és rút eszmékkel és képekkel kínozza szellemüket. Ezek a képek nagyon elevenen jelennek meg a képzelőtehetségben s oly kor nagyobb kínt okoznak a halálnál.
      2. Máskor a szellemnek ehhez az éjszakájához ráadásul még a káromkodás szelleme is hozzájárul, ez aztán összes eszméiknek és gondolataiknak közibe szövi a legrettenetesebb káromkodásokat s olykor akkora erővel sugallja azokat a képzelőtehetségnek, hogy az illető majd hogy ki nem mondja a káromlást, ami nagyon súlyos szenvedést okoz.
      3. Máskor meg egy másik utálatos szellem zúdul reájuk, amelyet Izaiás úgy nevez, hogy a szédülés szelleme. Nem viszi őket bukásba, hanem kínozza őket. Teljesen elhomályosítja az érzéki részt s eltölti ezernyi aggodalommal és fennakadással, amelyek az ő nézetük szerint annyira indokoltak és oly bonyolultak, hogy soha semmiben sem tudják magukat feltalálni, sem pedig valami tanácsban vagy gondolatban megnyugodni. Ez azután egyike a legsúlyosabb megpróbáltatásoknak, amelyek csak érhetik az embert ennek az éjszakának a folyamán s nagyon közel áll ahhoz, ami szellemi éjszakában történik.
      4. Ezeket a viharokat és szenvedéseket Isten ebben az érzéki éjszakában és tisztulásban rendesen azokra küldi, akiket azután a másikba akar belevezetni (habár nem valamennyien mennek át), hogy ily módon, ezen ostorozások és arculütések között érzékeik és tehetségeik fokozatosan megszerezzék a szükséges gyakorlatot, előkészületet és edzettséget a Bölcsességgel való egyesüléshez, amelyet amott fognak elérni. Mert ha a lélek nem ment át ezeken a kísértéseken és tapasztalatokon s nem állta ki a próbát a kísértések és szenvedések tüzében, akkor az ő érzéki része nem képes eljutni a Bölcsességhez. Ezért mondja Sirák fia könyve: «Qui non est tentatus, quid scit? Qui non est expertus, pauca recognoscit». «Ki nem kísértetett meg, mit tud az? Aki nem próbált, keveset tud». (34, 9-10.) (…)
      5. Hogy azonban meddig marad a lélek az érzéki résznek erre a böjtjére és penitenciájára fogva, azt biztosan nem lehet megmondani; mert nem mindenkiben egyenlő lefolyású s nem jár ugyanazokkal a kísértésekkel. Ezt kizárólag Isten akarata szabja meg, aszerint, hogy az illető lélekben több vagy kevesebb-e a gyarlóság, amelyet ki kell belőle tisztogatni. De meg azután azon szeretet fokához képest is, amelyre Isten föl akarja emelni, jobban vagy kevésbé, hosszabb vagy kevesebb ideig fogja megalázni. Akiben van elegendő életrevalóság és erő ahhoz, hogy nagyobb fokú kínt tudjon elviselni, azt gyorsabban tisztítja meg. Míg ellenbe a gyöngéket nagyon enyhén, gyönge kísértések közepette, hosszú idő alatt vezeti át ezen az éjszakán s rendes üdüléseket enged érzéki részüknek, hogy meg ne hátráljanak. Az ilyenek azután jó későn érik el a tökéletes tisztaságot ebben az életben, némelyek pedig soha. Mert igazában nincsenek sem egészen benne ebben az éjszakában, sem egészen kívüle. Mert bár nem is mennek belé mélyebbre, azért olykor, néhány napra mégis próbára teszi őket, hogy e szárazságok és kísértések révén megőrizzék alázatosságukat és önismeretüket. Viszont máskor, időről-időre segíti őket vigasztalásaival, nehogy elcsüggedve visszaforduljanak, s a világban keressenek vigasztalást. (..)
(Keresztes Szent János művei, II. Kötet, A lélek sötét éjszakája, XIV. fej., 61 o.)
***
Ima
      (15 perc elcsendesedés. Jézusom, aki téged lát, látja az Atyát, Te az én testvérem vagy! A Szentháromsághoz a kulcs: a szeretet: „Evezz a mélyre...”)

      Uram Jézus Krisztus, köszönöm neked Egyházadat, melynek a leánya lettem, mindez a Te akaratodból és kegyelmedből történt. Taníts meg engem, Uram, az engedelmességre és a szeretetre, egyedül Te ismered igazán szenvedéseim és örömeim, hadd legyek a Te szerelmednek zsákmánya, a lelkek és Egyházad javára. Amen.

2010. dec. 10.

Keresztes Szent János tiszteletére [6]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Hatodik nap

     
      Ne tapadjon akaratunk semmi teremtményhez. Ne leljük örömünket érzéki, anyagi, erkölcsi, szellemi, természetfölötti javakban, hanem az akarat erejét és örömét Istenre kell irányítani. Ne akarjunk Istenen kívül mást birtokolni, legyen az szent hely, tárgy, sok mindenféle ájtatossági gyakorlat és ceremónia, vagy akár egyházi hivatás, valamilyen karizma.

      1. Arra a hiú kedvtelésre, s arra a valamelyes birtoklási örömre, amely az említett dolgokra vonatkozólag sok emberben megvan, még valahogy szemet lehetne hunyni, ellenben az a vakbuzgó ragaszkodás és az a teljes hiánya az egyszerűségnek a hit dolgában, amellyel egyes félművelt emberek által terjesztett ájtatossági gyakorlatok irányában viseltetnek: az már igazán tűrhetetlen.
      3. Ami pedig még rosszabb s egészen elviselhetetlen, az az, hogy ceremóniáik elvégzése után érezni vélik önmagukban azoknak a hatását; s azt állítják, hogy elnyerik azt, amit kérnek; és pedig nézetük szerint ez kizárólag az ő szertartásos imáiknak tudható be. Ez pedig mind valóságos istenkísértés és súlyos megbántása Istennek. Annyira, hogy Isten sokszor szabadjára ereszti az ördögöt, hadd szedje őket rá; ez utóbbi pedig azután olyan dolgokat éreztet és hitet el velük, amelyek ugyancsak nem üdvösek a lelkükre nézve. De erre rá is szolgálnak azáltal, hogy ilyen birtoklási érzéssel viseltetnek saját imáik irányában s nem azt óhajtják, hogy Isten akarata teljesedjék, hanem azt, hogy inkább az övék legyen meg. Az ilyenek, mivel nem Istenbe helyezik egész bizalmukat, sohasem fognak jól járni.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLIII. fej., 401 o.)

      1. (...) Mert vannak egyesek, akik inkább a saját kívánságuk teljesülésén dolgoznak, mint Isten dicsőségén. Igaz ugyan, hozzáteszik, hogy csak akkor teljesedjék a kérésük, ha Isten dicsőségére szolgál, ellenkező esetben pedig nem: de azért olyan erős a birtoklási kedvük és hiú örömük kérésük tárgyára vonatkozólag, hogy túlzó módon és tolakodva könyörögnek érte. Pedig talán jobb volna, ha reájuk nézve fontosabb dolgokat adna meg nekik az Úr, például azt, hogy a lelkiismeretük amúgy igazában megtisztuljon; hogy alaposan megértsék, mi szükséges lelkük üdvösségére; s hogy mellőzzék mindazokat az egyéb kéréseket, amelyek nem erre vonatkoznak. Így azután, ha elnyernék azt, ami a legfontosabb, megkapnák és pedig kérés nélkül a többit is mind, amennyiben hasznos reájuk nézve; és pedig könnyebben megkapnák, mintha előzőleg az egész erejüket belefektetik az érettük való imába.
      2. Mert hiszen ezt ígérte meg az Úr az evangéliumban, mondván: «Quaerite ergo primum regnum Dei, et justitiam ejus, et haec omnia adjicientur vobis». «Keressétek azért először Isten országát és az ő igazságát; és ezek mind hozzá adatnak nektek.» (Máté 6, 33.) Az ilyen kérés és kívánság leginkább van neki kedvére; már pedig, ha el akarjuk érni Őnála a mi szívünk vágyait, arra nincs jobb mód, mint az, hogy azért a dologért imádkozzunk a leghathatósabban, amelyik leginkább van Neki kedvére. Mert akkor nemcsak azt adja meg nekünk, amit kérünk tőle, vagyis az örök üdvösséget: hanem megadja kéretlenül mind azt is, ami hasznunkra van, ami jó nekünk; amint azt Dávid is kifejezi egyik zsoltárában e szavakkal: «Prope est Dominus omnibus invocantibus eum; omnibus invocantibus eum in veritate.» «Közel van az Úr mindazokhoz, kik őt segítségül hívják; mindazokhoz, kik őt segítségül hívják igazságban.» (Zsolt. 144, 18.) Már pedig azok hívják Őt igazságban, akik a legigazabb dolgokat kérik tőle, amilyen például az örök üdvösség. «Voluntatem timentium se faciet et deprecationem eorum exaudiet, et salvos facíet eos. Custodit Dominus omnes diligentes se.» Mert ezekről mondja ugyanott: «Meg fogja tenni akaratát azoknak, akik félik Őt és meg fogja hallgatni kérésüket; s üdvözíteni fogja őket. Mert megőrzi az Úr mindazokat, akik igazán szeretik Őt». (Zsolt. 144, 19.) Ami pedig ezt a Dávid említette isteni közellétet illeti, azt nem másra kell érteni, mint arra, hogy készséggel teljesíti minden óhajukat s megad nekik még olyant is, amiről eszükbe sem jutott volna, hogy kérjék tőle. (...)
      4. (...) Mert hiszen az csak világos, hogy amikor tanítványai kérték, tanítsa meg őket imádkozni, akkor elmondott nekik mindent, amire szükség van s a mi nélkül a mennyei Atya nem hallgatná meg az embert. Már pedig Ő mindössze arra a hét kérésre tanította meg őket, amelyekből a Miatyánk áll s amelyek magukba foglalják összes testi-lelki szükségleteinket. (...)
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLIV. fej., 405 o.)

      Mivel pedig az öröm (mint szenvedély, természetes hajlam) az akaratnak ezen szája, vagyis hajlam révén elégíti ki önmagát, beszélni fogunk arról, hogy hányféle eledelt képes magához venni. Mindezen eledelektől mentesítenünk kell, hogy a száj üres lévén minden kézzel fogható falattól, ne éhezzék másra, mint Istennek felfoghatatlan akaratára.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XLV. fej., 413 o.)

(Ezzel végződik a Kármelhegy útjának ránk maradt kézirata, amely körülbelül kétharmada az egésznek. A többi elveszett.)
***
Ima
      Uram, most már tudom, hogy akármit megtehetsz. Bocsáss meg nekem, hogy imáimból hiányzott a tudás. Adj nekem, Jézus, értelmet, hogy megértsem parancsaid. Istenem, a Te szavad örökké megmaradó kőszikla, mint az Ég dicsősége. Örömmel tekintek rád Jézus, mivel szavadra hagyatkozom, Te állsz a jobbomon, meg nem inoghatok.

      (15 perc elcsendesedés. Kérlek, Jézusom, imádkozz velem és bennem, taníts meg engem is imádkozni, szüntelen imádkozni.)

      Lassan, elmélkedve: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy...
      Amen.

2010. dec. 9.

Keresztes Szent János tiszteletére [5]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Ötödik nap

      Ha természetfölötti benyomásokat őrzünk meg emlékezetünkben az önteltség, a kevélység bűnébe visz, ez pedig mások megvetésére vezet.
      3. Hogy elkerüljék ezt a vészes és Isten szemeiben utálatos hibát, két dolgot kell mindig szem előtt tartaniuk. Az egyik az, hogy az Istenre vonatkozó jámbor gondolat és érzelem, akármennyire is magasztos legyen, még nem erény. Nem az az erény, amit az ember ilyen tekintetben önmagában érez, hanem ellenkezőleg, amit nem érez, tudniillik a nagy alázatosság, és saját dolgainak mélységes megvetése (aminek mély gyökeret kell vernie a lélekben), nemkülönben az a kívánság, hogy mások is hasonlóképpen gondolkozzanak róla. Ne akarjunk más szívében beccsel bírni.
      4. A másik, amit meg kell jegyezniük az, hogy az összes mennyei látomások, kinyilatkoztatások és érzelmek – bármennyit is elmélkedjék valaki fölöttük – nem érnek annyit, mint a legkisebb alázatossági gyakorlat. Mert ez utóbbiban benne foglaltatnak a szeretet következményei, amennyiben semmibe sem veszi saját érdekeit és nem is igyekszik előmozdítani; nem gondol rosszat senkiről, csak önmagáról; nem gondol jót önmagáról, hanem csak másokról.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, IX. fej., 303 o.)

      2. Szóval feltétlenül szükséges, hogy a lélek üresítse ki önmagát és felejtse el a természetfölötti dolgoknak részletes fogalmait és ismereteit, nehogy ezek által megakadályozza az emlékezetnek a reményben történő, Istennel való tökéletes egyesülést.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, XI. fej., 306 o.)
***
Ima

      Alázatosság... Segíts, Uram, hogyan verjen gyökeret a lelkemben az alázatosság?
      A Te alázatosságodat szemlélem Jézusom. Bizony, rejtőző Isten vagy Te. Keresztes Szent János atyám, végy engem pártfogásodba, a te lelki gyermeked vagyok.
      Édes Jézusom, a legjobban az Oltáriszentségben szeretlek Téged. Az Oltáriszentségben adsz életet és erőt Egyházadnak. Mindennap feláldozod Szent Szíved, hogy kegyelem és szeretet áradjon Egyházad Szívébe, és az én szívembe. Mennyire kiszolgáltatott vagy a pap kezében és hívek szívében, mennyire elhagyatott vagy a tabernákulumban!
      Uram Jézus Krisztus, elhagytad Atyád ölét, leszálltál a mennyből e siralom völgyébe, Szűz Mária szívébe és méhébe, emberré lettél, egy közülünk... Ó Jézusom, engedelmeskedtél Édesanyádnak és Szent Józsefnek, a hóhéraidnak is alávetetted magad. A mennyben angyalok dicsőítettek, és hódoltak előtted – itt a földön pedig káromoltak Téged. Szent Arcod megközelíthetetlen fényességben ragyogott – itt a földön leköptek, arcul vertek. Te vagy a dicsőség Királya, Te vagy a Szent... de itt a földön Szent Tested vérben ázott, rongyokba öltöztettek, tövissel megkoronáztak, és nádszálat adtak a kezedbe. Atyád boldog ölelése helyett az ostorozás oszlopát és a kereszt fáját ölelted. Szerető és szenvedő Szíved átszúrták. Szenvedni, szenvedni és meghalni...

      (15 perc elcsendesedés. Uram, lelkem a porban hever, önts belém életet, neked adom a szívem.)

      Ó Istenem, milyen értékes lehet a lélek, ha így szeretsz minket!!! Jézusom, adj minden embernek inni az Élet Vizéből, áraszd ki Lelkedet, hadd perzselje fel a közömbösséget, a bűnt... Teremtő Istenem, ne engedd meg, hogy egy lélek is leváljon a Titokzatos Testről vagy elkárhozzon, ne legyen hiábavaló Szent Fiad kínszenvedése és Szent Vérének ontása! Amen.

2010. dec. 8.

Keresztes Szent János tiszteletére [4]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Negyedik nap

      A puszta, meztelen igazságok értelmi felfogása, (kinyilatkoztatások, ismeretek), csak olyan lélekkel történnek meg, amelyik elérte az Istennel való egyesülést, mert hiszen ezek maguk képezik az egyesülést.
      5. Ezek ugyanis abban állnak, hogy a lélek bizonyos értelemben megérinti az istenséget s úgy érzi Istent, mint aki ott van közvetlen mellette. Élvezi tehát Istent, ha nem is világosan és kézzelfoghatóan, mint az örök dicsőségben fogja tenni, de ezért ez az érintés oly magasztos ismeretet közöl vele, s oly élvezethez juttatja, hogy ez az érzelem egészen a lélek mélyéig hatol. Az ördög pedig nem avatkozhat bele s nem képes azt utánozni, mert hiszen nem létezik semmi, ami ahhoz hasonló volna.
      6. (...) Vannak ugyanis ezek között egyes olyan ismeretek és érintések, amelyek közül, midőn a lélek mélyén előidézi őket, egyetlenegy is annyira meggazdagítja a lelket, hogy nem csak a tökéletlenségekből gyógyítja ki – olykor olyanokból is, amelyek ellen egy életen át hiába küzdött – hanem még meg is tölti erényekkel és isteni javakkal.
      7. A lélek pedig oly örömet és mélységes élvezetet merít ebből az érintésekből, hogy ha csak egyetlenegy ilyenben részesülne is, úgy érezné, bőségesen meg van jutalmazva mindazon szenvedésekért s legyenek bármi nagyok, amelyek élete folyamán sújtották; s hozzá nagy bátorságot merít és kedvet ahhoz, hogy minél többet szenvedhessen Istenért. Az ilyen kegyelem után valósággal kínszenvedés reá nézve, ha nincs alkalma sokat szenvedni. (Keresztes Szent János és vele az összes szentek életfilozófiájának alapelve).
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, II. Fej., 285 o.)

      Az emlékezet kiüresítése természetes, képzeleti és természetfölötti ismeretektől, annál nagyobb legyen bennünk a remény.
      7. (...) Minél inkább egyesül az emlékezet Istennel, annál inkább veszti el a részletes ismereteket, s midőn végre az egyesülés teljesen befejeződött, akkor már tökéletesen el is felejti azokat. (...) Ekkor már cselekvései nem önállók, hanem azt, amit a lélek tesz, Isten teszi. Isteni cselekvések tehát, mert hiszen, aki Istennel egyesül, az Szent Pál apostol szavai szerint egy szellemmé lesz Ővele. „Qui autem adhaeret, unus Spiritus est.”
      10. Tegyük fel például, hogy az ilyen állapotban levő személyt egy másik arra kéri, ajánlja őt Isten kegyelmébe... Isten maga fogja akaratát ilyen irányba befolyásolni és arra indítani, hogy imádkozzék érte. Ellenben, ha Istennek nem kell az imádság, akármennyire erőltetné is a dolgot, nem lesz képes reá s nem lesz kedve hozzá, hogy azért a másikért imádkozzék. Viszont máskor Isten maga fogja arra indítani, hogy imádkozzék olyanokért, akiket sohasem látott s akikről sohasem hallott.
      Ilyen volt példának okáért Istennek dicsőséges Szűzanyja, aki létének kezdete óta föl volt emelve a tökéletesség eme magas fokára. Az ő lelkébe sohasem nyomódott semmiféle teremtménynek képe, amely figyelmét Istenről elfordíthatta volna, s ő nem is indult soha az ilyenek után. Minden cselekvését a Szentlélek irányította.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, III.Könyv, II. Fej., 285 o.)

***
Ima
     Jézusom, gazdag voltál, de értünk szegénnyé lettél. Hozzánk lettél hasonló, a bűnt kivéve. Minden nyomorúságom ellenére bízom Benned és vágyom arra, hogy egészen az enyém legyél. Uram, hogy Te vagy az én osztályrészem, ezért remélek Benned. Az irgalom és áldás tekintetével látsz engem Uram... az én imám is ilyen tekintet legyen minden ember iránt. Az imában virrasztva, reményem újjáéled és örvendezek. Igen Jézusom, Te képessé tettél engem a szeretetre, zsenge koromtól kiválasztottál a kereszthordozásra, engem, a hűtlent és bűnöst... szeretlek Jézus.
      Hűséges Édesanyám, rád bízom értelmem és emlékezetem, imádkozz velem: mentsünk lelkeket Jézusnak és kérjünk Tőle engedelmes és buzgó papokat, akik folytatják a megváltás munkáját és áldozatát.

      (15 perc elcsendesedés. Mint Szent János, a szeretett tanítvány, Jézus keblére hajtom a fejem. Hallgatom Szent Szívének dobbanásait ... és panaszait. Ó elutasított Szeretet! Mennyei Atyám, irgalmazz nekünk!)

      Te egészen az enyém vagy s én egészen a Tied vagyok... Uram, szenvedek, hogy annyira tehetetlen vagyok, hogy nem tudok mindenkit megnyerni Neked. Istenem, több szeretetet kérek Tőled, Érted és a lelkekért.
      Édes Jézusom, add meg nekem, hogy azt akarjam, amit te akarsz, és ne akarjam azt, amit Te nem akarsz, tedd szívemet egyszerűvé és tisztává. Amen.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe

1830. november 27.

      Ezen a napon Labouré Szent Katalin a közös elmélkedés alkalmával látta a Szűzanyát. Egy félgömbön állt, lába alatt eltaposott kígyó tekergőzött. Kezében gömböt tartott, rajta arany kereszt állott, kezének ujjait gyűrűk díszítették, amelyekbe különböző nagyságú drágakövek voltak illesztve, és csodás fény sugárzott belőlük. A látnoknő a bensejében hangot hallott: „Ez a gömb, amelyet látsz, nemcsak az egész világot ábrázolja, hanem Franciaországot és minden embert külön-külön is.” A kövekből előtörő sugarakról pedig megjegyezte: „Azoknak a kegyelmeknek a jelképei ezek, amelyeket kiárasztok mindenkire, aki csak kéri tőlem.” Azt is megértette azonban, hogy egyes sötét drágakövek, amelyek nem sugároztak fényt, azokat a kegyelmeket jelképezték, amelyeket senki sem kért. Ezután hirtelen megváltozott a látomás. A Boldogságos Szűz már nem tartotta a földgömböt, hanem leeresztett fénysugarakat árasztva, karjai irgalommal telve tárultak a föld felé. Alakja körül ovális keretben arany betűkkel formálódtak ki ezek a szavak: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk! Szívében pedig megkapta a megbízatását: „Veress érmét e minta szerint! Aki hordja, nagy kegyelmeket nyer, különösen ha a nyakán viseli. Elárasztja a kegyelem azokat, akik bizalommal hordják az érmet.” A nővér azután látta az érem másik oldalát is, melyen Mária nevének kereszttel koronázott monogramja, alatta Jézusnak töviskoronával körülvett, illetve Mária tőrrel átdöfött Szíve volt látható; a képet tizenkét csillag vette körül.

      A nép az érmet mindjárt csodásnak nevezte. 1834 áprilisában megjelent az első írás, címében a „csodás érem” névvel. Az érem csakhamar elterjedt egész Európában. Tény, hogy diadalútja révén a katolikusokban tudatossá vált Mária szeplőtelen fogantatásának titka.
      A Csodásérem kápolnája részleteiben is megtekinthető a hivatalos honlapján:

1854. december 8.

      Ezen a napon hirdette ki IX. Pius pápa a végleges dogmát: „A Boldogságos Szűz fogantatása pillanatától mentes volt az áteredő bűn minden szennyétől.”

1858. március 25.
      
      A 14 éves Soubirous Szent Bernadettnek 18 alkalommal jelent meg a Boldogságos Szűz Mária 1858. febr. 11.-júl. 16 között Lourdes-ban, a Massabielle-sziklafal barlangmélyedésében. Március 25-én a Hölgy lourdes-i dialektusban megmondta Bernadettnek a nevét: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”

      Szent Bernadett Soubirous, a lourdes-i látnok életrajza letölthető innen:
      Hivatalos honlapja:

A Szeplőtelen Fogantatás zsolozsmája:
„Magasra nőttem, mint a cédrus a Libanonon,
mint a ciprusfa Sion hegyén.
Felnőttem, miként a pálma Kádesben,
mint a rózsaliget Jerikóban,
mint a díszes olajfa a síkságon,
magasra nőttem, mint a platán a víz mellett, a tereken.
Illatozom, mint a fahéj és a fűszeres balzsam,
mint a válogatott mirha, kellemes illatot árasztok,
mint a stórax, a galbán, az ónix és a stakté,
mint a magától fakadó tömjén, illattal töltöm be lakóhelyemet,
s illatom, mint a színtiszta balzsamé.
Kiterjesztem ágaimat, mint a terebint,
ágaim pompásak és szépségesek.
Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő,
és virágomból pompás, dús gyümölcs terem.
Anyja vagyok a szép szeretetnek,
az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek.
Nálam van az út és az igazság minden kegyelme,
nálam az élet és az erény minden reménye.
Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem,
és teljetek el gyümölcseimmel,
mert lelkem édesebb a méznél,
és birtoklásom jobb a lépes méznél!
Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben.
Akik engem esznek, még inkább éheznek,
akik engem isznak, még inkább szomjaznak,
aki rám hallgat, meg nem szégyenül,
s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe.
Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
(Sir 24,17-31)

      Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, hogy mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a  te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.


2010. dec. 7.

Keresztes Szent János tiszteletére [3]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Harmadik nap

      „Mielőtt a következőkben kifejtenők, hogy miképpen kell a lélek három tehetségének, az értelemnek, az emlékezetnek és az akaratnak ebbe a szellemi éjjelbe, az isteni egyesülésnek ezen eszközébe bemennie, ebben a fejezetben szükségesnek látjuk megmagyarázni, hogy a három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet, amelyek úgy viszonyulnak az említett tehetségekhez, mint azoknak sajátos, természetfölötti tárgyai s azokra nézve az isteni egyesülés eszközei, hogyan hoznak létre ugyanolyan űrt és sötétséget, mindenik a maga tehetségében, tudniillik a hit az értelemben, a remény az emlékezetben, a szeretet pedig az akaratban.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VI. Fej., 130 o.)

      „Ezen célból jól emlékezetbe kell vésnünk (...) „Mely szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre viszen; és kevesen vannak, kik azt megtalálják.” (Mt 7,14) Jól meg kell fontolnunk azt a hangsúlyt, amelyet az a szócska fejez ki, hogy „mely”. Úgy hangzik ugyanis, mintha azt mondaná: „sokkal szűkebb, mintsem gondolnád”. Ugyancsak meg kell figyelnünk, hogy először a szűk kapuról beszél, amivel azt akarja kifejezni, hogy a lélek csak akkor léphet be ezen a kapun – vagyis Krisztuson, aki kezdete az útnak – ha először összehúzza magát (...) amit a szűk kapuról mond, azt az ember érzéki részére, amit pedig a keskeny útról, azt szellemi, vagyis értelmi részre vonatkoztathatjuk.”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VII. Fej., 133 o.)

      (Önmegtagadás: nem keresni vigasztalást, lelki gyönyörűséget.)
      „Aki ellenben Istent magát keresi, az nemcsak szívesen lesz enélkül is, meg anélkül is Isten kedvéért, hanem, amennyire tőle függ, inkább választja Krisztusért mindazt, ami a lehető legkellemetlenebb – jöjjön az akár Istentől, akár a világ részéről. Ez az Isten iránti igaz szeretet.
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, VII. Fej., 136 o.)

***
Ima
      (15 perc elcsendesedés. Ami fájdalom ért a világ részéről, a vallásos emberek részéről, nem fogadtam örömmel, le akartam rázni a keresztet... Nagy bűnös vagyok. Uram, múltamat a te irgalmasságodra bízom, bocsáss meg nekem. Nyomorúság vagyok, semmi vagyok, de mégis, Atyám, a Te gyermeked vagyok. Jézusom, értem szálltál alá a mennyből, Neked semmi sem lehetetlen, bízom Benned. Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj Jézusnál érettem!)

      Uram, szólj hozzám!
      „Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra figyeljetek. Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok? Valóban, utat csinálok a pusztában, és ösvényt a járatlan földön. Dicsőíteni fog a mező minden vadja, a sakálok és a struccok, mert vizet fakasztok a pusztában, [és folyókat a sivatag földön], hogy inni adjanak népemnek, választottaimnak. A nép, amelyet magamnak alkottam, hirdetni fogja dicsőségemet. Nem hívtál segítségül, Jákob, és nem törődtél velem, Izrael!” (Iz 43,18-22)

      Nem hívtalak mindig mindenben segítségül, Jézus... nem törődtem Veled, Jézus...  Uram, Istenem, jogos a fájdalmad, a panaszod...kopogtattál szívemen, és én süket maradtam... Jól ismersz engem, és mégis szeretsz. Szereted Egyházadat, szüntelenül megújítasz minket. Mindenható Atyám, küldj munkásokat aratásodba!
      Én hűséges Jézusom és Szerelmem, azt az igaz szeretetet akarom gyakorolni, amelyről Szent János atyánk beszél. Uram, tégy engem szentté, ahogyan a Te Szent Szíved óhajtja. Amen.

2010. dec. 6.

Keresztes Szent János tiszteletére [2]

Napi bevezető imádság lelki világosságért:

Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.

(Kempis Tamás, Krisztus követése, III./23)
http://juandelacruz-ocd.blogspot.com/
Második nap

      „A hit, mely magában véve sötétség, megvilágítja a lelket, amely szintén sötétben van. (...)“
      4. Ezt akarja mondani Szent Pál, midőn így szól: „Az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van.” (Zsid 11,6), vagyis: hogy az ember Istenhez közeledhessék és vele egyesülhessen, hinnie kell létezésében. Mintha csak azt mondaná, hogy az, aki el akar jutni az Istennel való egyesülés fokára, ne támaszkodjék tudására, érzelmeire, érzéseire vagy képzeletére, hanem higgyen Isten létében, amely nem tartozik sem a tudás, sem az érzés, sem a képzelet körébe; amellyel szemben tehetetlen minden érzékünk s amelyről ebben az életben sohasem tudhatjuk, hogy milyen; sőt ha valaki ezen élet folyamán Istent még a legtökéletesebb módon ismeri; érti és élvezi is, ez mind végtelenül távol van attól, ami Ő valóságban s attól, amit az fog jelenteni, ha majd egészen a mienk lesz. Ezért mondják Izaiás: „Oculus non vidit, Deus, absque te, quae praeparasti expectantibus te” és Szent Pál „Oculus non vidit, nec auris audivit, ne cin cor hominis ascendit, quae praeparavit Deus iis, qui diligunt illum”, hogy amit Isten azok számára tartogat, akik Őt szeretik, azt soha szem nem látta, fül nem hallotta, sem pedig ember szívében vagy képzeletében fel nem merült. (Iz 64,4 és Kor 2,9). Ha tehát Isten azt akarja, hogy a lélek a kegyelem útján tökéletesen egyesüljön Ővele már ebben az életben, mielőtt a másik életben egyesülnének az örök dicsőség útján, amelyről azt mondja Szent Pál, hogy szem nem látta, fül nem hallotta és élő ember szívébe fel nem hatott: egészen világos, hogy ez a kegyelem és szeretet általi egyesülés ezen élet folyamán csak úgy történhetik meg, ha a lélek sötétben van mindarra nézve, amit a szem vagy a fül felfoghat, ami a képzelet alkothat s amit a szív érezhet. Nagy akadály tehát ezen Istennel való magasztos egyesülés útján, ha a lélek ragaszkodik valami tudásához, érzelméhez, képzeletéhez, akaratához, vagy valami szokásához, vagy bármi más saját dolgához; s ha nem képes azokról teljesen lemondani, és azokból kivetkőzni. Mert mint mondottuk, az, Aki felé a lélek tart, messze felülmúl mindent, amit a lélek tudhat, vagy képzelhet, tudjon bár vagy képzeljen még akkorát is; ezért van mindenekfölött szüksége a nemtudásra. (...minden értéktelen salak Istenhez képest ... a lélek természetfölötti módon fog látni.)”
(Keresztes Szent János művei, I. Kötet, A Kármelhegy útja, II.Könyv, IV. fej., 121 o.)
***
Ima
      János atyánk, te vagy “az én emberem”, barátom és közbenjárom!
      Köszönöm, Jézusom, hogy nem kívántam s nem is kerestem „látomásokat”, Téged kerestelek, Téged szemléltelek az Eukarisztiában, az Egyházban, a felebarátban.
      Szent János atyám, mindent szemétnek tekintettél, csak hogy Jézust megnyerhesd. Ó mennyire tetszik nekem, hogy a Lisszabon-i káptalanon te nem mentél stigmatizáltat csodálni, hanem inkább elvonultál Bibliát olvasni; vállaltad rendtársait megvetését. Továbbra is a te lelki gyermeked szeretnék maradni, tarts meg engem barátságodban, segíts közbenjárásoddal megmaradni a szűk ösvényen.
      Jézus, te vagy a legjobb a barátom. Nem én választottalak Téged, Uram, hanem te választottál ki engem, hogy maradandó gyümölcsöt teremjek. A Te szerelmed emésztő tűz, nem tűr meg vetélytársat.

      (15 perc elcsendesedés. Behunyt szemmel lélekben szentségimádás, a tabernákulum előtt, az isteni Fogoly lábainál. Ahol a kincsem, ott a szívem. Uram, parancsold meg nekem, hogy Hozzád menjek, csak Téged nézzelek... bánj velem úgy, ahogy Neked tetszik.)

      Ez már nem csak a Barát hívása, hanem a Jegyesé... Örvény hívja az örvényt... Lelkem sóvárogja segítségedet, és szavaidban bizakodom. Ó Istenem, ne engedd, hogy valaki is elhagyja a nyájat; a tévelygőket pedig vezesd vissza Egyházad Szívébe! Mindenki vágyódjon Szent Tested és Véred után... Irgalmasság Atyja, adj nekünk szentéletű és bátor papokat! Amen.